A Jelenések könyve sokak számára olyan, mint egy hieroglifákkal írt egyiptomi halottaskönyv, ezért vagy neki se kezdenek, hogy megfejtsék (hiszen akik elvileg értenek hozzá, azok is homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőle), vagy eleve azzal a buzgósággal olvassák a könyvet, hogy annak minden kódját fel kell törniük, mielőtt hozzáférhetnének a rejtjeles üzenethez. De mi van akkor, ha a Jelenések könyve ennél sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb könyv? Mi van, ha kódfejtés helyett inkább úgy viszonyulunk a könyv képi világához, ahogy egy műalkotáshoz szoktunk, amely a szemlélő bevonására törekszik a képzelet megragadása által? Mi van, ha a Jelenések könyvéhez holisztikusabban és görcsmentesebben közelítünk? Hadd javasoljak öt szempontot, amelyek éppen ebben segíthetnek.

1) Először is gondoljunk arra, hogy a könyv üzenete az első olvasóknak (a hét kisázsiai gyülekezetnek) is értelmes és releváns volt, illeszkedett az élethelyzetükhöz. Amikor a szmirnai, a pergamoni és a többi kisázsiai gyülekezet tagjai elolvasták a prófétai levelet (a Jelenések könyvének ez az elsődleges műfaja), az nekik szólt bátorításul. Akkor, ott, az első században, valószínűleg Domitianus császár idején, amikor a császárkultusz nevében komoly keresztényüldözés vette kezdetét. Észszerű tehát az a feltételezés, hogy a könyv képei nem csupán egy távoli évezredben válnak majd érthetővé az akkor élő hívők számára, hanem időszerűek voltak már János korában is a hét gyülekezet által képviselt egyház számára.

2) Vegyük figyelembe, hogy a könyv nyelvezete szimbolikus. A szimbólumok szándékosan képeken keresztül beszélnek a valóságról, és elsősorban a képzeletet igyekszenek megragadni, hogy az üzenet azon keresztül szülessen meg az olvasókban. Az indirekt kommunikáció a művészet eszköze. A Jelenések könyve – szemben mondjuk Pál leveleivel – a képzelet eszköztárával dolgozik, közvetett a kommunikációja, mint a művészetnek. Ez a fajta kommunikáció teljesen ismert volt az ókorban, a korai keresztények is tudtak hozzá viszonyulni. Mivel a Jelenések könyve erősen szimbolikus könyv, a szó szerinti értelmezés ugyanolyan idegen a könyv műfajától, mintha Ady szimbolikus verseit vennénk szó szerint, és megpróbálnánk beazonosítani mondjuk a fekete zongora lábait vagy billentyűit.

3) Fontos látnunk, hogy a könyv szerkezete spirális: miközben halad előre, ugyanazt az időszakot járja körül újra és újra. A Jelenések könyve hét körben (1-3; 4-7; 8-11; 12-14; 15-16; 17-19; 20-22) beszél a Krisztus első és második eljövetele közötti időszakról, mindegyik végén elér a kor végéhez, az utolsó ítélethez, és egyre több bepillantást enged az azt követő jövőbe. Az ismétlődések nem kronologikusan viszik előre a cselekményt, hanem más-más aspektusból, más-más hangsúlyokkal festik meg az egyház helyzetét, a csata kimenetelét, a kitartás fontosságát, a hívők reménységét. Ha értjük a könyv spirális szerkezetét, azt is észre fogjuk venni, hogy a könyv korábbi és későbbi képei kiegészítik egymást (pl. 11,18-19; 16,12-16; 19,17-21; 20,7-10).

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. július 22.