Béri Renátó OCD nagyböjti triduuma (I. rész)

A nem tudás bölcsessége és békéje címmel szentmisék keretében tart háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot Béri Renátó kármelita szerzetes a budapesti Örökimádás-templomban március 18–20-án.

Az első alkalomra Szent Józsefnek, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe előtti estén került sor. Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, Jézus születésének története (1,16, 18–24).

Renátó atya szentbeszédében kifejtette: a triduum címe ijesztő lehet vagy elvontnak tűnhet, de megpróbálja úgy kibontani a témát, hogy a hívek hétköznapi életében gyümölcsöt hozzon. Hisz abban, hogy emberi- és istenkapcsolatunk, alapvetően az életünk „nagyon-nagyon fontos” dimenziójáról van szó, amikor azt mondjuk: a nem tudás bölcsessége. Keveset beszélünk erről. Arról hallunk unos-untalan, hogy mit kell tudunk és mit kell csinálnunk. Ez természetesen nem helytelen, rendkívül fontos tudnunk dolgokat az élet működéséről, az Istennel való kapcsolatunkról, a hitünkről, és nagyon lényeges meghatározni, hogy ezekből milyen cselekedet fakad, ám ez a valóságnak csupán egyik fele: a tudás bölcsessége, és ebből fakadóan a pozitív cselekedetek megtétele. Van azonban a valóságnak a másik, kevésbé emlegetett fele: a nem tudás bölcsessége.

Renátó atya kiemelte: mi, emberek, szinte függő viszonyban vagyunk a tudással és a cselekvéssel, a megnevezéssel, az analízissel, mindent meg akarunk érteni egy mentális szinten. Ez bizonyos pontig, bizonyos helyzetekben nagyon fontos, de aztán le kell szoknunk erről a függőségről, hogy teret engedhessünk annak a felszabadító valóságnak, hogy nem kell mindig mindent tudnunk, mindennek nevet adnunk, elemeznünk az életünkben, Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkban. Elengedhetjük bizonyos helyzetekben a tudás és a cselekvés kényszerét. „Mélységesen pozitív gyümölcsei vannak ennek a hétköznapi életünkben.”

A szónok kiemelte: a bölcsességnek eme két dimenziója létezik, a tudás, és a nem tudás bölcsessége.

Amikor megfogalmazunk valamit szavakkal, amikor racionális gondolatok vannak az agyunkban, ez a tudás bölcsessége. Mellette létezik a nem tudás bölcsessége, ami a csönd, a megállás a titok előtt.

Ami azt jelenti: egy jelenségnek az életemben most nem adok nevet, nem elemzem túl, nem agyalok rajta sokat, hanem elengedem az elemzés kényszerét, csendben megállok egy valóság előtt, és szemlélem a nélkül a kényszer nélkül, hogy meg kellene értenem a maga mélységében. Ez a nem tudás bölcsessége. „És hiszem azt, kedves testvéreim, hogy kereszténységünk megújulásának, és egyéni lelki életünk, istenkapcsolatunk, a másik emberrel és az önmagunkkal megélt kapcsolatnak az egyik legfontosabb alapja az, hogy megtalálom-e az egyensúlyt e két valóság, a tudás, és a nem tudás között” – mondta a kármelita szerzetes.

Hogyan találhatom meg az egyensúlyt? A megkülönböztetésben, hiszen vannak az életünkben olyan helyzetek, amiket meg kell értenünk, de vannak olyanok is, amiket nem kell. Egyszer erre van szükség, máskor arra. Nincs szabály, használati utasítás. Ahogy a Prédikátor könyvének harmadik fejezete mondja: „Mindennek megvan a maga ideje. Ideje van a születésnek, és ideje van a halálnak…”. Ezt a szimbólumot folytathatjuk így:

Ideje van a szónak és ideje van a csendnek. Van ideje a magyarázatnak, a bizonyosságnak, a tudásnak, és van ideje a választalanságnak, a bizonytalanságnak és a nem tudásnak is.”

És azt, hogy mikor melyikre van szükség, az adott pillanatban, az adott élethelyzetemben a bölcs megkülönböztetés mondja meg. Ehhez meg kell különböztetnem, hogy a jelen helyzetemben, a jelen pillanatban mire van szükség. Ez nagyon nehéz, ébernek kell lennünk. Sokkal könnyebb állandó szabályokhoz tartanunk magunkat, és azt mondani: én mindig így csinálok valamit. A megkülönböztetés egyensúlyjáték, rugalmasnak kell lennem, és az adott pillanatban eldönteni, hogy mire van szükség: az életem, a helyzetem elemzésére, vagy arra, hogy csupán csendben szemléljem azt a bizonyos valóságot.

Teljes cikkTeljes cikk

Létrehozva 2022. március 22.