A viselkedés irányelvei az 1546-os trienti zsinaton résztvevő társainak

„+JHS A viselkedés irányelvei:

1. Az emberekkel való kapcsolatokban és beszélgetéseknél – az emberek üdvössége és lelki előmenetele tekintetében – Isten segítségével sokat el lehet érni, és ellenkezőleg, az ilyen kapcsolatokban sokat ronthatunk is, ha nem vagyunk éberek, és nincs velünk az Úr …

2. Ezért én (az önök helyében) lassú, megfontolt és szeretetteljes lennék a beszédben, különösen, ha olyan dolgok tisztázásáról van szó, amelyekről a zsinat tárgyal, vagy előreláthatóan még tárgyalni fog.

3. (Még egyszer,) nem sietnék a szólással, de annál kitartóbb lennék mások figyelmes meghallgatásában, tanulni próbálnék belőle, és közben bensőleg nyugodt maradnék, hogy felfogjam gondolataikat, érzéseiket és szándékaikat, hogy azután annál jobban válaszolhassak, illetve annál jobban hallgassak.

4. Ha az ember azonos vagy ellentétes szempontok mellett lép fel, sorolja fel az okokat mellettük és ellenük, hogy semmiképpen ne mutasson előítéletet, és legyen gondja arra, hogy senkit föl ne bosszantson.

5. Soha nem hivatkoznék valamely (élő) személyre, legkevésbé magas rangúakra, kivéve ha alaposan megtanácskozott dologról van szó; mindenki érdekében beszélnék, és senki pártjára nem állnék szenvedélyes módon.

6. Ha a szóban forgó anyag annyira világos, hogy nem hallgathatok, és nem is kell hallgatnom, akkor a lehető legnagyobb nyugalommal és szerénységgel adjam elő saját véleményemet, és zárjam egy olyan formulával, hogy hajlandó vagyok magam alávetni egy képzettebb ember ítéletének.

7. Végül: hogy a lelki élet, az aszketika vagy misztika kérdéseivel egy beszélgetés során helyesen foglalkozzunk, ha már ilyenekről akarunk beszélni, nagyon kívánatos, hogy ne a saját időnkre vagy időhiányunkra legyünk tekintettel. Más szavakkal: ne a saját kényelmünkre ügyeljünk, hanem alkalmazkodjunk annak szükségleteihez és természetéhez, akivel beszélgetést fogunk folytatni.

Saját előrehaladásunk és egymás segítése végett:

• Esténként időt szakítunk közösségi megbeszélésre, hogy együtt végig menjünk az elmúlt nap eseményein, és előre tekintsünk a következő napra, hogy milyen célok várnak ránk. Az elvégzett dolgokról, illetve a tennivalókról szavazással vagy más alkalmas módon juthatunk egyetértésre.
• Esténként egyikük kérje mindig a társait, hogy testvériesen figyelmeztessék mindarra, amit észrevettek nála, és ha mondtak neki valamit, ne hozzon fel ellene semmit, kivéve ha arra kérik, hogy adjon bővebb magyarázatot arra, amit kifogásoltak nála. A következő este tegye ezt a második, és így tovább, hogy mindnyájukban növekedjen a kölcsönös testvéri szeretet és az emberek előtti jó hírük.
• Reggel jó feltétel, naponta kétszer önvizsgálat!

Ez a rendelkezés a Trientbe érkezést követő öt napon belül lép életbe. Ámen.” (Lev)

Ignác a következőket mondja ki (WL SJ):

• Nagyon meghatározó a hit továbbadása és a döntési folyamatok során az, ahogyan egymással viselkedünk.
• A sikeres kommunikáció alapja az éberség, az óvatosság, a figyelmesség és a Szentlélek jelenléte.
• A hallgatásnak, vagyis a figyelmes befogadásnak elsősége van: csak az tud majd valóban beszélni, válaszolni, aki képes meghallgatni, egyébként csupán „hangosbemondó” az ember vagy válaszoló visszhang.
• A beszélgetés lényege, hogy a gondolatokat, vagyis az objektív tartalmat, majd a beszélő érzésvilágát, végül a szavak mögött elrejtett tulajdonképpeni üzenetet észleljük és megértsük. Ez csak akkor sikerülhet, ha az ember újra meg újra ügyel belső szabadságára és nyugalmára, különben torzítva fogjuk fel a másikat, hasonlóan ahhoz, ahogyan a mozgásban levő víz tükrözi a külvilágot.
• Ne a saját véleményem keresztülviteléről van szó, vagy csupán pártérdekekről, hanem annak gondos, közös kereséséről, ami nagyobb jóként, igazságként megmutatkozik.
• „Tipikusan ignáci” vonás, hogy nemcsak szabályokat ad a kezünkbe, hanem mindjárt eligazítást is a begyakorláshoz: a három társ minden este adjon feedbacket, vagyis visszajelzést; már reggel hangolódjanak rá az aznapi találkozásokra; naponta kétszer tudatosan tegyék fel maguknak a kérdést: hogyan éreztem magam a beszélgetések, az előadások stb. során?

„Annak érdekében, hogy a lelkigyakorlat-adó és a lelkigyakorlatozó jobban segítse egymást és jobban haladjon, fel kell tételeznünk, hogy minden jó kereszténynek készebbnek kell lennie felebarátja állítását elfogadni, mint elítélni.” (Lgy 22)

Willi Lambert SJ: A valóság szeretete – A Szent Ignác-i lelkiség alapszavai, Jezsuita Kiadó, Budapest, 2018, pp. 162-166

Létrehozva 2022. január 15.