November

November 1.

Vigasztalásul halljátok a Szentírás tanúságát, milyen sorsuk volt a szenteknek, az Isten kedveltjeinek e földön, e siralomvölgyében:

„Egyesek kínpadra vonattak, nem fogadván el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek; mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt; megköveztettek, szétfűrészeltettek, megkísértettek, kardélre hányatva megölettek, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködvén, szorongatást szenvedvén, nyomorogván, kikre nem volt méltó a világ; sivatagokban bolyongván, hegyek között és barlangokban és a földnek üregeiben. És mindezek, kik hitük tanúságtétele által igazoltattak, nem nyerték el az ígéretet, mert az Isten számukra valami jobbat rendelt …” (Zsid 11,35–40)

November 2.

Halljad ma a Szentírás szavát:

„Onts, fiam, könnyeket a halottért,

És sirasd, mert nagy veszteség ért téged.

Sirasd őt keservesen egy napig, hogy meg ne szóljanak,

Azután vigasztalódjál meg és ne szomorkodjál;

Mert a szomorúság sietteti a halált, elernyeszti az erőt,

S a szívbeli fájdalom lehajlítja a nyakat.

Ne add át szívedet a búbánatnak.

Űzd el azt magadtól és emlékezzél meg a végről!

Neki már mitsem használsz, magadnak pedig csak ártasz.”

(Sirák 38,16–22)

November 3.

Az Úr Jézus mondja, hogy „Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást találnak.” (Mt 5,5)

Dehát hogy lehet a síró ember boldog? Igaz, hogy az Úr ezt a szóbanlevő boldogságot elsősorban a másvilágra érti. De már e földi életben is van olyan öröm és boldogság, mely nemcsak megfér a sírással, hanem ebből fakad. És ilyen minden sírás, minden fájdalom, minden veszteség, amelyet Krisztusért szívesen viselek és amelyről tudom, hogy ezerszeres kártérítést fogok kapni.

Elvesztettem vagyonomat? Az égben mérhetetlen gazdagság vár rám. Beteg vagyok? Ott mindig egészséges leszek. Meghalt egy édes hozzámtartozó? Ott örökre találkozni fogok vele!

A sírban szeretteinknek csak teste nyugszik. Lelkük nemcsak él, hanem az ő életük sokkal jobban, sokkal életszerűbben élet, mint a mienk. A mi életünk lassú haldoklás, az övék enyészet, pusztulás, sorvadás és halál nélküli élet!

A halál után sokkal több szerettünket viszontláthatjuk, mint ahánytól a mi halálunk alkalmával kell (egy rövid időre) elszakadnunk.

„Ezer halált rejt az élet, mégis félünk a haláltól, mely pedig minden (földi) bajtól felold.” (Shakespeare.)

November 4.

Hogy a haláltól félünk, az természetes. Maga az Úristen öntötte belénk az életösztönt.

Ám viszont a haláltól való túlságos rettegés nem keresztényhez illő! Oka mindig az örök életben való mélységes hitnek hiánya és az, hogy életünk végső céljának nem Istent és az örök boldogságot tekintjük, hanem e földi élet gyönyöreit.

A haláltól joggal csak annak van minden oka rettegni, akinek lelkét a halál idején is súlyos bűn terheli.

„Jaj, ha a halál

Halálos bűnben talál!”

November 5.

„Jobb a halál a keserves életnél

S az örök nyugodalom a hosszas betegségnél.”

(Sirák 30,17)

November 6.

A fájdalom az örömnek szolgája, kísérője, sőt hatványozója. Ezért mondotta Petőfi: „A megvigasztalt fájdalom talán még édesebb, mint maga az öröm.”

Bármennyire szereti is az édesanya a gyermekét, mégsem akkora az öröme, ha állandóan vele van, mintha hosszú, bizonytalan távollét után ismét hazatér. És nem olyan mély, olyan átható az öröme az egészséges gyermeke felett, mintha ez súlyos, halálos betegségből szerencsésen felgyógyult.

És így minden vonalon:

Eső nélkül nem tudnánk élvezni a szép időt, fagy nélkül a meleget, éhség nélkül az ételt, szomjúság híján az italt, betegség nélkül a visszanyert egészséget és szenvedés, fájdalom, kín nélkül az ezektől teljesen ment örök életet.

November 7.

„A fájdalom az időnek árnyéka, de az öröm az örökkévalóság állapota. A fájdalom és öröm együtt élnek, mert testvérek. Az öröm az öregebb, a fájdalom a fiatalabbik. De a fiatalabbik fog előbb meghalni, az öregebbik akkor már csak az emlékét fogja őrizni. – Kedves emlékét, amely annyira kedves lesz, hogy az égben majd a boldogságnak kiegészítő részét fogja alkotni.” (Faber William: Betlehem, 487. old.)

November 8.

„Akikről Isten előre tudja, hogy jó sorsukban sokat vétkeznének, azoknak szívét gyengeséggel és betegséggel ostorozza, hogy a test erőtlensége hasznosabb legyen nekik az üdvösségre, mintsem hogy a kárhozat számára ez életben egészségesek és baj nélkül maradjanak.” (Hugo: lib. 1. de claustro animae)

November 9.

Kempis „Krisztus követésében” az Úr így szól hozzánk:

„Minden kívánságod és minden kérésed mindenkor az isteni félelmen s az alázatosságon alapuljon és legnagyobb megnyugvással bízzál énrám mindent mondván:

Uram, Te tudod, mi jobb: legyen meg minden akaratod szerint.

Add, amit akarsz s adj, amennyit akarsz s amikor akarsz. Tégy velem bölcsességed szerint s amint neked jobban tetszik és nagyobb dicsőségedre szolgál.

Tégy, ahová akarsz és rendelkezzél velem mindenben tetszésed szerint.

Kezedben vagyok, hányj, vess, forgass mindenképen! Íme, a te szolgád vagyok, aki mindenre kész; mert nem magamnak, hanem Neked kívánok élni. Vaj ha méltó módon és tökéletesen tehetném ezt!” (III. könyv 15. fej.)

November 10.

Keresztes Szent Jánosnak egész élete telítve volt szenvedéssel. Gyermekkorában egy súlyos pad ráesett lábára és vérző sebet okozott rajta. A fiú felkiáltott: „Istentől küldött rózsa.”

Testvérein kívül mindenki elhagyta, még a pápa Őszentsége is vonakodott őt fogadni. Éveken át testi fájdalmai sem szüneteltek.

Ő mondotta: „Isten csak megtisztel minket, ha megengedi, hogy ugyanazon az ösvényen haladhassunk, amelyen egyszülött, isteni Fia járt.” Ő is elmondhatta a Világapostollal: „Krisztussal együtt keresztre szegeztettem, élek, pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,19–20)

November 11.

Kedves Testvér! Vedd tudomásul, hogy az Úristen szántszándékkal és bölcs célzattal:

Teremtette meg a férgeket, a kullancsokat, legyeket, szúnyogokat, csótányokat, poloskákat, százlábúakat;

hinti tele az élők sorait haláltokozó, életrövidítő, fájdalmat előidéző bacilusokkal, fertőző gombákkal, rothasztó penésszel, érceket maró rozsdával, prémeket pusztító molyokkal.

Megrázza talajunkat földrengéssel, megrémíti árvizekkel és tűzveszélyekkel, megdöngeti jégesővel,

és küld ránk mindenféle veszedelmet, járványt, engedi a háborút, az emberi szabadakarat mindenfajta gonoszságát, – csak azért, hogy megértesse velünk:

Nem ez a földi élet az igazi hazánk. Ebbe ne legyünk szerelmesek. Az emberek elsősorban nem e földnek és e világnak születnek, hanem az égnek és az örökkévalóságnak.

November 12.

Prohászka püspök írta:

„A szenvedés a mostani világrendben elkerülhetetlen véges, vergődő, fejlődőfélben lévő természetünk, erkölcsi harcaink, gyarlóságunk s bűneink miatt. – Erkölcsi fölényünk által emelkedünk ki a szenvedés mechanikájából. Fölemelkedve a hit, remény s a türelem magaslatára, napfényt és értelmet sugározunk a szenvedés észbontó mélységeibe.”

„Az Isten jón, rosszon vezet keresztül. A szenvedésnek legalábbis oly nagy föladatai vannak, mint az örömnek; azért legszükségesebb az, hogy jóban, rosszban egyaránt a lélekérvényesülés isteni akaratát lássuk.”

„Hogy szeretheti a szenvedést egy egészséges, erőteljes lélek? – A keresztet csak akkor lehet megszeretni, ha az ember azt Isten kezéből veszi.”

November 13.

Isten mindenütt jelen van, mindentudó és egyben jóságos mennyei Atyánk. Ebből következik, hogy minden lépésünket, célunkat, bajunkat, fájdalmunkat, gondunkat, szenvedésünket látja, tudja, kíséri, ahogyan kísérte az emmauszi tanítványokat, akik azonban őt nem ismerték fel.

Ez a tudat és hitbeli érzés is megédesíti a legkeserűbb kelyhet, fényt szór a legsötétebb éjjelbe, elsimítja a leggöröngyösebb utat, megszelídíti a vad vihart, tompítja a fájdalmat, féket vet a kétségbeesésnek.

Isten előtt nyitva könnyeink könyve, előtte ismeretes minden betűje, pontja és vesszője. És ha jószándékkal viseljük keresztünket, a mi keresztutunkat is a megoldás és az üdvösség felé vezeti, egészen biztosan és a legrövidebb irányban!

November 14.

Az Úr Jézus szava Szent Pál apostolról:

„Kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” (ApCsel 9,15–16)

November 15.

Ha valaki, hát Szent Pál apostol ugyancsak rengeteget szenvedett földi életében: megvesszőzték, bebörtönözték, hajótörést szenvedett, egyik helyről a másikra üldözték, mint a vadat, és miként vélekedik mind e földi nyomorúságról, szenvedésről és nélkülözésről? Halljuk saját szavait:

„Ez a mi jelenlegi, pillanatnyi és könnyű szenvedésünk a mennyei dicsőségnek szerfeletti nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra.” (2Kor 4,17–18)

Szent Pál tehát szembeállítja a jelen élet minden szenvedését az örök élet boldogságával. Amazokat „pillanatnyi és könnyű szenvedésnek” minősíti az örök vigaszhoz, boldogsághoz, örömhöz és jutalomhoz viszonyítva. Igen, ott már (ha kiérdemeltük) nem lesz fájdalom, szenvedés, kín, halál. Királyok leszünk, akiket nem lehet detronizálni; a boldogság forrását fogjuk élvezni, amely nem száradhat ki; az örök világosság és fény ragyogja körül személyünket, amelyet nem lehet kioltani és az Isten ama templomában fogunk neki szüntelen hála- s diadaléneket zengeni, amelyet sem az idő, sem bomba vagy ágyútűz szét nem rombolhat!

November 16.

Igazságtalanul börtönbe, fogságba kerültél?

Keresztelő Szent Jánosról azt mondta az Üdvözítő, hogy nem született nála nagyobb próféta. És íme, ez a nagy Szent a börtönben fejezte be életét. (Mk 6,17–18)

Az apostolokat is tömlöcbe vetették.

Szent Pál apostol írja, hogy a bilincsekben úgy szenved, mint a gonosztevő. (2Tim 2,9)

Maga az Úr Jézus is egy éjjel a zsidók foglya volt.

Hallgasd, hogyan vigasztalja meg a Szentlélek az igazságtalanul és jogtalanul tömlöcbe vetett híveket:

„Ne félj semmit azoktól, amiket szenvedni fogsz, íme az ördög némelyeket közületek börtönbe fog vetni, hogy próbára tétessetek és szorongástok leszen … Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

November 17.

„Nem bíztató tudat‑e, hogy az apostolkodó életnek olyan területe is van, ti. a szenvedés, amelyen a kicsinyek és tudatlanok, a betegek és bénák is teljesértékű, sőt vezető lelki vagy apostoli munkát végezhetnek?

Nem nagy dolog‑e, hogy egy szenvedő gyermek, egy vak koldus ugyanolyan értékű apostoli munkát végezhet, mint egy híres hitszónok; hogy csodákat művelhet a lelkek világában a nélkül, hogy neki magának csak sejtelme is volna róla.” (P. Mateo.)

November 18.

Pascal a „Prière pour le bon usage des malades” c. füzetének 11. szakaszában így imádkozik:

„Add meg nekem, Uram, a kegyelmet, hogy egyesítsd vigasztalásodat szenvedéseimmel, hogy mint keresztény szenvedhessek. Nem kérem én, hogy mentes legyek a szenvedésektől, mert ez a szentek jutalma, de azt kérem Tőled, ne legyek prédája a természet okozta szenvedéseknek szellemed vigasztalása nélkül, mert ez a zsidók és pogányok átka. Nem kérem azt sem, hogy szenvedés nélkül részem legyen a vigasztalás teljességében, mert ez a megdicsőülés élete. De azt sem kérem, hogy vigasztalás nélkül merüljek el a bajok teljességében, mert ez Júda sorsa. Hanem azt kérem Tőled, Uram, hogy együtt érezzem mind a természet fájdalmait bűneimért, szellemed vigasztalását kegyelmed folytán, mert ez az igazi keresztényi állapot.”

November 19.

Tanuljuk meg és szokjuk meg, hogy még a leghevesebb kínban és gyötrelemben is hitünk észrevegye, szívünk pedig megérezze az öröm okát és forrását. Azt, hogy kínunkkal és gyötrelmünkkel is szolgálhatjuk a jó Isten ügyét és növelhetjük, gazdagíthatjuk érdemeinket.

Prohászka püspök írja:

„Assisi Szent Ferenc aszketizmusa a szent öröm az élet minden körülményei közt, fájdalomban s szenvedésben is, böjtben s az élet szürkeségében is. A derült aszketizmusnak ezt a vonalát Szent Ferenctől elindulva meghúzhatjuk Szalézi Szent Ferencen át föl Lisieuxi Szent Terézig, aki mindenbe belevitte a keresztény mosoly kultuszát, le culte du sourire chrétien.” (Prohászka: Össz. műv. XII. 159.)

November 20.

Jó, hűséges, áldozatos, jutalomra méltó keresztény vagy‑e, azt magad sem tudhatod a jószerencse és a kedvező sors hízelgése közben. Ennek felismerésére szükséged van szenvedésre, fájdalomra, megalázásra, csalódásra …

Csak egészséges oszlop bír terhet,

Csak egészséges lélek bír el szenvedést,

Milyen oszlop a te lelked?

November 21.

Koldus módjára kellene szégyenkeznünk, ha az ítéletkor Krisztus Urunk elé érve semmivel vagy csak gyerekjátékszerű áldozattal tudnánk igazolni, hogy földi életünkben tettünk is érte valamit,

„Oh milyen nehéz azt tenni, amit Jézus tanít!

De mily boldogság épp, hogy ily nehéz valami;

Mily boldogság a keresztet gyenge vállal hordani.”

(Babits)

November 22.

A legtöbb szenvedő bajának csak legközelebbi okát látja és mérlegeli. Megfeledkeznek arról, hogy mindennek végső oka Isten, aki mindent, ami történik, javunk érdekében akar vagy megenged.

Ezért végeredményben mindent Isten kezéből jöttnek tekintsünk, amit nem tudunk magunktól elhárítani.

Az édes Üdvözítő sem mondotta: „A szenvedést, megaláztatást, Júdás árulását, a farizeusok rosszakaratát, Kaifás hamisságát, Pilátus gyávaságát, a poroszlók vadságát tűrjem‑e?” Hanem így szólt: „A poharat, amelyet nekem Atyám adott, ne igyam‑e meg?” (Jn 18,11)

Az Úr Jézus jól tudta, hogy a szenvedések poharát ellenségei töltötték színültig, de az Atya az, aki a poharat nyújtotta neki, ezért szent megadással fogadja és az utolsó cseppig kiüríti.

November 23.

Kempis „Krisztus követésében” az Úr Jézus így szól hozzánk:

„Az nem cselekszik elég józanul, aki baj vagy bármely kellemetlenség idején nagyon kétségbe esik és kevesebb bizalommal van hozzám, mint illenék.

Sokszor hasznosabb az ily megpróbáltatás, mint hogyha mindig kedvedre történnék minden.

Mert nem abban van az érdem, hogy valakinek több a látomása és lelki vigasztalása, hogy jártas a Szentírásban vagy hogy állása előkelőbb.

Hanem abban, hogy alázatos szívű és isteni szeretettel van tele; hogy tisztán és egészen Isten dicsőségét keresi mindig.” (III. könyv 7. fejezetéből)

November 24.

Az orvosok különböző betegségekben különböző gyógyító módokat és eszközöket alkalmaznak. Némely betegen édes, kellemes, másokon keserű vagy undorító ízű gyógyszerekkel akarnak segíteni. Némelyeket széles, mély metszésekkel gyógyítanak, mások sebeire pedig enyhítő olajat öntenek. És mégis, bár a gyógyító módszerek különbözők, a gyógymódoknak egy a célja: a gyógyítás és az egészség.

A jó Isten, az isteni orvos is hasonlóképp cselekszik. Néha keményebb csapásokkal gyógyít, máskor enyhítő olajjal vigasztal. De célja mindig egy: a gyógyítás, lelkünket egészségre akarja emelni és az örök boldogságra alkalmassá tenni.

November 25.

„Uram! Kegyelmed abban nyilvánul meg barátod iránt, hogy szenvedés és gyötrelem érje őt a világon szerelmedért, ahányszor azt reá bocsátani jónak látod.

Akaratod, gondviselésed és kellő ok nélkül ugyanis misem történik a világon.

Uram, „jó nekem, hogy megaláztál engem, hogy megtanuljam rendeleteidet” (Zsolt 118,71) s levessem szívemnek minden kevélységét és vakmerőségét.

Jó nekem, hogy szégyenpír borítja el arcomat; hogy azáltal inkább nálad, mint az embereknél keressek vigasztalást.

De még azt is megtanultam, hogy kifürkészhetetlen ítéletedtől rettegjek, aki egyenlő mértékkel mérsz az igaznak s a gonosznak, de nem igazság és megfelelő ok nélkül” (Kempis: Krisztus követése III. k. 50. fej.)

November 26.

„Azért tűnik el néha vigaszunk csillaga, hogy új erények fakadjanak lelkünkben: bánat, türelem, alázat, szelídség, Istenhez való ragaszkodás. A nyomor arra való, amire a hűs völgy, ott fakad az ibolya; a szerencsétlenség is arra való, amire a napos, köves hegyoldal, ott izzik a karminvörös barátszegfű; ott szűrődik a tüzes bor. Ha megaláznak, mily jól imádkozom; ha megsértenek, mily könnyen válom a világtól; ha üresnek találom a földet, mily édes lesz az ég; ha léhák az emberek, mily fölségesek a szentek; ha a nyegleséget látom, mily üde rózsa az érintetlen szív. Szenvedélyeim s szenvedéseim is tűzláng, benne gyullad ki lelkem érzelme csodaszínekben. Ó Isten, hát csak vezess és gyúrj, mintázz és olvassz; művészetedben bízom s érintéseidet eltűröm, még ha fájnak is.” (Prohászka Ottokár: Elmélkedések az Evangéliumról.)

November 27.

„Akit az Úr szeret, azt megfenyíti.” (Zsid 12,6)

A héttagú családban négy gyermek makk egészséges, az ötödik azonban tífuszba esett. Az atya szalad orvosért, az anya a gyógyszertárba. Egyiknek sincs nyugta sem nappal, sem éjjel. Még ha a hosszú virrasztás álomra is bódítja fejüket, a beteg gyermeknek minden mozdulatára, szisszenésére, erősebb lélekzetvételére felijednek. Szegény beteget becézik, nyugtatják, puha kézzel nyúlnak hozzá. Az öt gyermek közül a beteg a kedvelt, a kényeztetett, a dédelgetett, a legjobban féltett és szeretett.

A jó Isten mindnyájunkat szeret. De Ő, az isteni szülő is legjobban azokat szereti, figyeli, félti, áldja és tartja számon, akik szenvednek, betegek, testre vagy lélekre megsebzettek. Ezek számára tartja fenn a legörvendetesebb meglepetéseket.

A szülő kimerülhet az ápolásban, letörhetik a gondozásban, gyógyuló eszközei is csődöt mondhatnak. Az isteni szülő szeretete, gondviselése soha, soha!

„Akit az Úr szeret, azt megfenyíti” és akit megfenyít, azt legjobban szereti!

November 28.

„Úgy érzitek, hogy Isten kevésbé törődik veletek, mint azelőtt? Bízzatok Benne rendületlenül! Közelebb van Ő hozzátok, mint bármikor.” (P. Considine.)

November 29.

Jézus keresztfája mellett latrok is függnek a kereszten. Természetesen mindhárom óriási kínokkal és szenvedéssel.

A bal lator zúgolódik, káromkodik, dühöng és gúnyolja Jézust. Mit használ neki mindez? Szenvedése ezzel nem enyhül, ellenben bűne súlyosbodik, másvilági büntetése pedig megnövekszik.

És a jobb lator? Ez éppúgy szenved, mint bal sorstársa. De szenvedését az érdemszerzés idejének tekinti, bűnössége tudatában szenvedését türelemmel, megadással viseli, kínját az. Isten Fiáéval egyesíti és Hozzá irgalomért esedezík. És íme az Úr a legeslegnagyobb kegyelemmel jutalmazza: teljes bűnbocsánattal örvendezteti meg és biztosítja arról, hogy még aznap vele lesz az örök boldogság mennyei paradicsomában.

Szenvedő testvér! Melyik lator példáját akarod követni a szenvedés terén?

November 30.

„A súlyos betegség ébren tartja a lelket.” (Sirák 31,2)

Hogy a fájdalom, szenvedés és megalázás mennyire meg tudja nemesíteni, szelídíteni és felebarátjával együttérzővé tenni az embert, arra a példa Nagy Sándor és Napóleon.

Az előbbit, mikor megbetegedett, vigasztalni akarta környezete. A nagy hadvezér-király azonban így felelt: „Hálás vagyok betegségemnek, mert megtanított arra, hogy én is halandó, mulandó ember vagyok.” (Plutarch: In apoph. regum.)

Napóleonról pedig írja Emil Ludwig: „A szikla megtanította a császárt türelemre, meg arra, hogy elnéző legyen.” (Emil Ludwig: Napóleon, ford. Turóczi I., 525. old.) Napóleon a trónon kijelentette, hogy neki egy millió katona halála is közömbös. Jaffában minden ok nélkül ezreket mészároltatott le. (Chateaubriand: Napóleon élete, ford. Antal D. 47. old.) Ellenben száműzetésében mennyire együttérzett minden szenvedővel. Íme csak két példa:

Meglátott egy maláji rabszolgát: „Ezt a szegény embert – mondta kísérőjének – megfosztották családjától, szülőföldjétől, énjétől, ellopták és eladták. Követtek el valaha nagyobb gonosztettet?” És minden alkalommal egy-egy napóleont adott neki. (Emil Ludwig i. m. 541. old.)

Más alkalommal egy angol hölgy társaságában sétált. Néger rabszolgák jöttek az úton. A hölgy rájuk szólt: „Félre az útból!” Mire Napóleon: „De gondolja meg, madame, hogy milyen nagy terhet visznek.” (Ludwig 550. old.)

Napóleon maga mondotta Szent Ilona szigetén: „A megadásban áll a józan okosság igazi uralma, a lélek igazi diadala. A balsorsnak megvan a maga jó oldala is, megtanít igazságokra. Csak most vagyok abban a helyzetben, hogy bölcselőhöz illően elmélkedjem az időkről.”

(Folyt.)

Létrehozva 2021. december 22.