NEHÉZ ERKÖLCSI KÉRDÉSEK: A jó hír az, hogy az aggályoskodás nem összeegyeztethetetlen a szentséggel. Még több jó hír, hogy ez leküzdhető. Íme 12 tanács ehhez.

Legtöbbünk megtapasztalt már lelki életében aggályokat, és némelyikünk lelki értelemben bénítónak találta ezeket. Loyolai Szent Ignác úgy határozza meg az aggály (skrupulum) fogalmát, hogy „amikor szabadon úgy döntök, hogy bűn az, ami nem bűn”. Az aggályos lelkiismeret ott is bűnt lát, ahol nincs

Ezt meg kell különböztetnünk az érzékeny vagy gyengéd lelkiismerettől. A gyengéd lelkiismeret az igaz lelkiismeret. Érzékeny a bocsánatos bűn alkalmaira. Például elkerüli, hogy valaha is ellentétesen beszéljen arról, amit igaznak hisz, még apró ügyekben is, az úgynevezett „fehér hazugságokban”. Kerüli az olyan televíziós műsorok nézését, ahol nem tisztelik az Urat, az ő parancsolatait vagy az Egyházat, mert az ember nem akarja, hogy a képek és istenkáromlások a fejünkben éljenek. Tartózkodik a negativitástól, különösen, ha másokról beszél, akik nincsenek jelen.

Az aggály téves lelkiismeret. Olyan dolgok miatt aggódik, melyek nem bűnösek.

A skrupulózus amiatt aggódik, hogy imái nem megfelelők, hogy Isten nem szereti őt, nem bocsát meg neki, haragszik rá, közömbös a jóléte iránt, vagy akár nem is létezik. Aggódik, hogy Isten megbünteti őt, és gyakran betegesen sokat foglalkozik a pokollal. Attól fél, hogy megszállta őt az ördög, vagy olyan dolgot tesz, mellyel megnyitja magát az ördög előtt. Előfordulhat, hogy megtapasztalják a számokhoz való kötődést, gyakran olyan vallási jelentőségű számokhoz, mint a három vagy a hét. A helyes cselekedetek megszállottjaiként a döntéshozatalt bénítónak találhatják: elkárhoznak, ha megteszik, és elkárhoznak, ha nem teszik meg. Szidják magukat, amikor szexuális képek járnak a fejükben, és különös önutálatot éreznek, ha a gondolatok olyan vallási alakokkal kapcsolatosak, mint a Szűzanya vagy Jézus. Átjárja őket a bűntudat, az érzés, hogy vétkeztek.

Egyes pszichológusok a skrupulózist a kényszerbetegség (OCD) egyik megnyilvánulásaként jellemzik. A lelkiismeret-furdalásos személyek egy tolakodó (kényszeres) gondolatot élnek át – például, hogy Isten haragszik rájuk. Hogy csökkentsék a feszültséget, vallásos rituálékat végeznek, például egy imát megismételnek, gyónni mennek, keresztet vetnek vagy háromszor lekopogtatják. Úgy érzik, hogy imáik vagy viselkedésük nem elég, ezért kényszeresen megismétlik a rituálékat. Skrupulus hozzáállásukat átviszik a gyónás szentségébe, és olyan dolgokat gyónnak meg, amelyek nem bűnösek, vagy olyan bűnöket, amelyeket már meggyóntak. Egy ideig megkönnyebbülést tapasztalnak, majd visszazuhannak a rendezetlen gondolkodásba. Állandóan szükségük van a megerősítésre, hogy bármit is tesznek, az helyes-e: ez rendben volt? Helyesen cselekedtem? Halálos bűnt követtem el?

A keserű irónia az, hogy az aránytalan aggodalom a bűn elkerülése iránt bizonyos bűnökre hajlamosíthat: kétségbeesés, lelki dolgok vagy emberek iránti ellenszenv és kerülés, az ima elhanyagolása, a világi dolgokkal való elfoglaltság, a keresztény hit elhagyása.

A 12 lépéses programok, melyek értékes segítséget nyújtanak az embereknek függőségük rabsága leküzdésében, tele vannak olyan emberekkel, akik magukat „gyógyuló katolikusoknak” nevezik – olyan emberekkel, akik rájöttek, hogy a megalapozatlan, vallásos bűntudat része a problémájuknak. De ahelyett, hogy foglalkoznának a megszállott vallásosságukkal, sokan inkább elhagyják a hitüket. A vallást hibáztatják, nem pedig kóros állapotukat.

A jó hír az, hogy az aggályoskodás nem összeegyeztethetetlen a szentséggel.

Leginkább tisztelt szentjeink közül néhányan küzdöttek ezzel: Liguori Szent Alfonz, Loyolai Ignác, Lisieux-i Teréz és Faustina Kowalska.

További jó hír, hogy a betegség leküzdhető. A következő 12 pontot ajánlom a zlaggály leküzdéséhez.

1. Ismerd el, hogy aggályos vagy, hogy gyakran végzel szokatlan rituálékat, hogy „rendbe jöjj” Istennel, hogy küzdesz azzal, hogy tisztán lásd az erkölcsi igazságot, különösen, ha az a saját döntéseidre vonatkozik. Annak felismerése, hogy lelki betegséged van, az első lépés a leküzdéséhez.

2. Kérd egy jó gyóntató segítségét – olyanét, aki hűséges a katolikus igazsághoz, és akinek ítélőképességében megbízol. És tarts ki mellette. Ne ugrálj gyóntatóról gyóntatóra. Ha egy idő után úgy találod, hogy a gyóntatód által kínált hétköznapi tanácsok nem oldják meg a problémádat, keress egy hívő katolikus terapeutát, hogy segítsen állapotod azon elemeivel, melyekhez egy pap nem rendelkezik megfelelő képzettséggel.

3. Határozd el, hogy elfogadod gyóntatód vagy terapeutád döntéseit a saját torz mércéddel szemben. Ez nem engedelmességi fogadalom; egyszerűen egy gyakorlati eszköz, és bármikor abbahagyható. De az egészséges lelkiismeretet modellező, megbízható emberekre való támaszkodás segíthet abban, hogy helyes erkölcsi mércét kövessünk a bűn, a kísértés és a patológia közötti ítélkezésben.

4. Figyeljük más jó és egészséges keresztények példáját. Vedd példájukat megbízható normának saját magad számára: ami nekik jó, az általában neked is jó lesz.

5. Bátran állj ellen a kísértésnek, hogy a lelkiismeret-furdalás okozta feszültségek levezetése érdekében kényszerből cselekedj. Különösen állj ellen annak a kísértésnek, hogy ugyanazt a bűnt kétszer gyónd meg.

6. Ha kétségeid vannak, hogy vétkeztél-e, ne bízz a saját ítélőképességedben, és ideiglenesen állapítsd meg azt, hogy nem vétkeztél. Ezután kérdezd meg gyóntatódat. Ha kétséged katekétikai hiányosságból ered, ismét kérdezd meg gyóntatódat, hogy hibás volt-e a döntésed, és fogadd el az ő ítéletét. Állj ellen a kétes bűnök meggyónása kényszerének.

7. Ha kétségeid vannak, hogy beleegyeztél-e gonosz gondolatokba, ismét csak állapítsd meg, hogy nem volt beleegyezés. A tartós és megszállott kísértések önmagukban nem bűnösek. Csak akkor kell bűnbánatot tartanunk, ha azonosítjuk azt a pillanatot, amikor bizonyosan beleegyezünk abba, hogy a gondolatok, amiket meg kellene bánnunk, szórakoztatnak vagy azokban gyönyörködünk.

8. Ha kételkedsz abban, hogy a gyónásod elegendően teljes volt-e, akkor következtethetsz arra, hogy az volt. Ha elfelejtesz néhány bocsánatos bűnt, az rendben van. Nem kötelező a bocsánatos bűnöket meggyónni. Sőt, a bocsánatos bűn a gyónáson kívül is sokféleképpen megbocsátható: olyan cselekedetekkel, melyek kegyelmet adnak, pl. szentáldozás vagy a betegek szentségének vétele; olyan cselekedetekkel, amelyek a bűn megvetését jelentik, mint a mell verdesése vagy a Miatyánk elmondása; az Isten iránti tisztelet cselekedeteivel, mint a szenteltvízzel való meghintés (lásd Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, Tertia Pars, Q. 87, 3. cikk). Hacsak nem tudatosul benned, hogy egyértelműen nem akarsz meggyónni valamilyen bűnt, amely biztosan halálos, akkor bátran fogadhatod a feloldozást, és biztos lehetsz abban, hogy „a feloldozás elveszi a bűnt” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1459).

9. Ha kételkedsz abban, hogy a gyóntatószékben kellően bűnbánó voltál-e, akkor a gyónás tényét, hogy elmentél gyónni, a kellő bánat bizonyítékának tekintheted.

10. Törekedj arra, hogy szemed előtt tartsd az igazságot, hogy Isten szeret téged. Gyakran idézd fel irgalmát, nagylelkűségét és jóságát. Ismételd magadban, hogy Ő szabadon és mindig fogad téged, és megbocsátja a bűneidet, még az aggályod mellett is.

11. Érdemes egy 3×5-ös kártyára felírni és magadnál tartani – még jobb, ha emlékezetedbe vésed – Szent Pál nagyszerű szavait a Róma 8:35, 38-39-ben:

Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?… sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

12. Amikor sikert tapasztalsz ezen a területen, figyeld meg viselkedésedet – tanuld meg, mit tettél, milyen érzés volt, és próbálj meg a jövőben hasonlóképpen cselekedni. A cél az, hogy a saját ítélőképességedre hagyatkozz.

Egy utolsó megjegyzés a hívő szülők számára. A vallásos szülők talán nem fordítanak kellő figyelmet a gyermekeik lelkiismeretességére utaló jelekre, mert azzal vannak elfoglalva, hogy örömüket leljék gyermekük vallásosságában. Az aggály már 5-7 éves korban is megnyilvánulhat. Még az értelem kora előtt is kialakulhatnak és átvihetők a gyermek- és fiatal felnőttkorba olyan szokások, amelyek eltorzíthatják a vallás megélését, és megakaszthatják a gyermekkori hitből a felnőttkori hitbe való szükséges átmenetet, amely általában a pubertáskorban kezdődik.

Ne hagyjuk figyelmen kívül a spirituális maximát: a lelkiismeretes szülők lelkiismeretes gyermekeket nevelnek.

És később, amikor rájönnek, hogy bűntudatuk indokolatlan volt, azt kockáztatják, hogy „gyógyuló katolikusokká” válnak.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2023. augusztus 19.