Egy cikk erejéig szeretném ünnepelni a multikulturalizmust. De nem akármelyiket, hanem azt, amely Krisztusban van.

A multikulturalizmust Krisztuson kívül rendkívül kockázatosnak tartom. Összetartó erő nélkül a kultúrák vegyítése rengeteg társadalmi feszültséget szül, a mai nyugati elitek pedig mintha ijesztően naivak lennének a világnézetek jelentőségével és a bűn erejével kapcsolatban.

Hosszútávon elkerülhetetlenek a konfliktusok, ha egészen különböző hitekkel és szokásokkal élő embereket nagy mennyiségben összekeverünk. Ha a különbségeket nem hidalja át valami közös cél és a szeretet, kicsi az esélye annak is, hogy ezeket a konfliktusokat békésen oldják fel. Viszont amennyire nagy kockázat a multikulturalizmus a társadalmakban, annyira nagy áldás lehet az egyházban. Ez utóbbiról hadd mondjak néhány szót.

Kevés dolog villanyoz fel engem annyira, mint a Krisztusban megvalósuló multikulturalizmus az egyházon belül. Lelkesít, amikor román, szerb vagy szlovák hívőkkel találkozom, és felfedezzük egymásban Krisztust. Szívből örülök, amikor fekete bőrű testvérek jelennek meg a gyülekezetünkben. Lenyűgöz az egység élménye, ha idegen kultúrákban élő Jézus-követőkkel beszélgetek és imádkozom, mert a Megváltó hatalmas kulturális távolságokat győz le kegyelmes ölelésével. Saját kultúrám öles léptekkel távolodik a német, a skandináv vagy a holland kultúrák gondolkodásától, de Krisztusban még ezek a távolságok is eltörpülnek. Ez az evangélium hatalma.

Bizonyos értelemben az evangélium igazságainak mélységét pedig csak akkor értjük meg, amikor átlépünk kulturális határokat. Ilyenkor ugyanis leválik az evangéliumról az a kulturális test, amellyé az üzenet köztünk inkarnálódott, és felsejlik mögötte a mag, amely a mi kultúránkban (és annak szubkultúráiban) is és a többi kultúrában is testet öltött.

Mivel az evangélium bármilyen kultúrában képes inkarnálódni, bármilyen kultúrával úgy össze is tud nőni, hogy szinte megkülönböztethetetlenné váljon tőle. Ezért időnként elengedhetetlen, hogy egy nagyon különböző kultúra fényében nézzünk újra rá az evangéliumra, hogy ne keverjük össze az üzenetet a saját megértésünkkel és megélésünkkel.

Számomra ilyen ráismerés volt az evangéliumra, amikor Olaszországban, Bolíviában, Indiában, Angliában, Németországban, Amerikában vagy épp a volt Szovjetunióban meglátogathattam egy-egy keresztény gyülekezetet. Bennünket ott nem a kultúra, hanem az evangélium kötött össze. A különbségek felhangosították azt, amiben egyek voltunk. De ilyen élmény nekem minden alkalommal az is, amikor cigány testvérek között élem át Krisztus jelenlétét és a testvéri szeretet. És akkor is az evangélium magjához kerülök közelebb, amikor eltérő politikai beidegződésekkel élő testvérek között vagyok, mert ilyenkor a hit politikai burjánzásait is meg kell különböztetnem a színtiszta evangéliumtól.

Krisztus nem liberális vagy konzervatív, baloldali vagy jobboldali volt, hanem a Messiás. Nem magyar volt, hanem zsidó. És elsősorban nem is zsidó, hanem ember. Emberként pedig Isten.

Kegyelem, hogy nekünk, magyaroknak is Messiássá lett. De ugyanígy Messiássá lett a hollandoknak, a hinduknak és a hottentottáknak, akik hisznek benne. És bár nem fogadták be, saját népének is. Jobban ismerjük a Messiást, ha multikulturális keresztény közegben is ismerjük őt, mintha csak a sajátunkban. Ő a népek Krisztusa, hogy a zsidók az atyáiknak adott ígéretek beteljesüléséért imádják, a nemzetek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent (vö. Róm 15,7-9). Az egyházon belüli multikulturalizmus Isten üdvtörténeti csodája.

Forrás

Létrehozva 2021. november 12.