Április

Április 1.

Jézus Krisztus szava:

„Aki fel nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó énhozzám!” (Mt, 10,38)

Jézus e szavaiban a kereszt a szenvedés jelképe!

Április 2.

Tanulságos és vigasztaló, hogy az Úr éppen azoknak, akiket legjobban értékelt, már előre megjövendölte a szenvedést. Íme csak három példa:

Szűz Anyjának: „Tőr fogja átjárni lelkedet!” (Lk 2,35)

Szent Péternek megjövendeli a keresztrefeszítést. (Jn 21,18–19)

Szent Pál apostolról pedig azt mondja Ananiásnak: „Megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért!” (ApCsel 9,16)

„Én – mondja az Úr – akiket szeretek, azokat megkorholom és megfenyítem.” (Jel 3,19)

Április 3.

Szent Péter apostolnak, Krisztus első földi helytartójának szavai: „Örvendeni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé különféle kísértésekben, hogy a ti hitetek próbája a romlandó aranynál (mely tűz által próbáltatik meg) sokkal értékesebbnek találtassék dicséretetekre és dicsőségtekre, tisztességtekre Jézus Krisztusnak megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; kiben, bár most sem látjátok, hisztek; hívén pedig örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérvén hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,6–9)

Április 4.

Szent Pál apostol írja: „Bár a mi külső emberünk[1] romlásnak indul is, mindazonáltal a belső ember[2] napról-napra megújul. Ez a mi jelenlegi, pillanatnyi és könnyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőségnek fölötte nagy örök mértékét szerzi meg nekünk[3], ha nem a látható[4] dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra.[5] Mert ami látható, az ideigvaló; ami pedig láthatatlan, örökkévaló.” (2Kor 4,16–18)

Április 5.

„Elmenvén (Jézus tanítványai) hírül adták azt Jézusnak,” (Mt 14,12) Ez a rendje és helyes módja!

Ezt tedd, menj te is Jézushoz, ha szenvedsz, ha megrágalmaznak, ha üldöznek.

Az említett tanítványok azt adták hírül Jézusnak, hogy Heródes lefejeztette Keresztelő Szent Jánost.

Ám minden embernek van egy, legalább egy Heródese, egy vagy több ellensége. Akik örülnek, ha bajod esik, ha kárt vallasz. Nincs ember, főképp nincs istenfélő, Jézushoz hű ember, aki nem szenvedne a Heródesektől. Rossz, fenyegető jel, ha nincs Heródesed! Krisztus vallása harc, kihívás a világhoz, a bűnhöz, az ördöghöz.

Hát mitévő légy? Menj Jézushoz, akit jobban rágalmaztak, mint téged, akit gonoszabbul üldöztek, lepökdöstek, megostoroztak és aki ellen még halálakor is gyűlöletet szítottak és átkot szórtak. Menj hozzá! Ő veled érez és ha lelked üdvére válik, segít is rajtad.

Április 6.

Ima.

„… A meghallgatás napján

Küldöm, Uram, hozzád imám.

Segíts meg, Isten, jóságod teljében,

Hűségedben hallgass reám!

El ne süllyedjek: ments meg a mocsárból,

Gyűlölőimtől, a vízáradástól.

Össze ne csapjon az árvíz fölöttem,

El ne nyeljen a mélység,

Az örvény torka el ne temessen.

Hallgass meg, Istenem,

Mert jóságod kegyelmes.

Irgalmad teljében

Légy rám, Uram, figyelmes!”

Részlet a 68. zsoltárból. (Sík S. ford.)

Április 7.

„Igazságos és imádandó örök Atya, ütött az óra, hogy próbára tedd a te szolgádat.

Szerelmetes szent Atya, méltó, hogy ez órában szenvedjen valamit érted a Te szolgád.

Mindörökké dicsérendő szent Atya, ütött az óra, melyet öröktől fogva előre láttál, hogy szolgád külsőleg rövid időre legyőzessék ugyan, de belsőleg mindenkor Nálad lakozzék.

Csak érje őt némi megvetés, megaláztatás, vesszék el az emberek előtt jóhíre, zaklassák szenvedélyek és gyarlóságok, hogy fényességednek új hajnalában Veled újra feltámadjon s az égben megdicsőüljön.

Szentséges Atyám, te ezt így rendelted s így akartad; s az történt, amit parancsoltál.” (Kempis: Krisztus követése III. könyv 50. fej.-ből.)

Április 8.

Az édesanya sokszor elbújik a kisgyermeke elől, azután előjön. Nem pusztán játékból, hanem hogy a gyermekben felébressze, tudatossá tegye és fokozza az anya jelenléte feletti örömet és lelki élvezetet.

A gyermek pedig, ha édesanyja cukrot tesz kávéjába, rendszerint nem keveri fel az italt, hanem előbb keserűen issza, hogy később annál édesebben élvezhesse kávéját.

Valahogyan a jó Isten is így tesz velünk. Hogy a mennyei örömöket most annál kívánatosabbá, majd azután annál értékesebbé és élvezhetőbbé tegye, e földi, néhány rövid másodpercben (mert mi akár egy százesztendős élet is az örökkévalósághoz képest más, mint egy pillanat) elrejti végtelen jóságát és keserűvé teszi az életet.

Így magyarázhatjuk meg azt, hogy épp a legnagyobb szentekre miért rakott az Úr annyi és oly súlyos keresztet és viszont, hogy a szentek miért fogadták oly készségesen, sőt örömmel a szenvedések minden nemét.

Április 9.

„Sokan szeretik Jézus mennyei országát, de kevesen járják keresztjének útját.

Sokan kívánnak vele örvendeni, de kevesen akarnak érette vagy vele szenvedni.

Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen a szenvedés kelyhének kiürítéséig.

Sokan tisztelik csodáit, de keresztjének alázatosságát kevesen követik.” (Kempis: Krisztus követése II. könyv 11. fej. eleje.)

Április 10.

„Sokan szeretik Jézust, de csak addig, míg rajtuk kellemetlenség nem esik.

Sokan Jézust áldják és dicsérik, amíg vigasztalását élvezik. De mihelyt Jézus elrejtőzik s egy kissé elhagyja őket: vagy panaszra fakadnak vagy kislelkűségbe esnek.

Akik azonban Jézust Jézusért, nem pedig valamely vigasztalásért szeretik, azok őt a szívnek minden bánatában és szorongatásában éppúgy áldják, mint a legnagyobb vigasztalásában.” (Kempis: Krisztus követése II. könyv 11. fej.-ből.)

Április 11.

Illik‑e panaszkodnunk keresztünk miatt, amikor tudjuk, hogy az Isten Fia elutasította magától a jólétet, a kényelmet, a kincset, a magas címeket, a dúsan terített asztalt, az aranyat, drágakövet, nyugodalmat, pompát, a tömegek hódolatát és hűségét és a királyi koronát?

Ellenben a keresztet választotta bölcsőajándékul, állandó élettársul és halálnemül. A keresztet a megváltás forrásává emelte!

Április 12.

A szenvedésnélküliség és a kereszt hiánya valami félelmetes érzést ébreszthet lelkünkben. Mintha Krisztus Urunk elűzött volna minket az Ő útjából, nem szívelne minket rajta és mellette.

Április 13.

Mennyire fog minket Krisztus dicsérni, szeretni, magához ölelni s jutalmazni, ha állandó hűséggel vele tartunk és mellette maradunk a keresztviselésben, a megpróbáltatásokban és a szenvedés minden kínja között és ezzel a szenvedésben munkatársaivá válunk.

Nemcsak azok Jézus munkatársai, akik az Evangéliumot hirdetik és terjesztik, hanem az ágyban tehetetlenül fekvő és vergődő betegek is, ha szenvedésüket Jézus iránt érzett szeretettel az ő szenvedéseivel egyesítik!

Április 14.

Ha valóban szeretjük Urunkat, el tudnánk‑e viselni a gondolatot, hogy bűneink neki végtelen szenvedésbe kerültek, nekünk meg semmibe?

Nem kellene‑e hálásnak lennünk és megtiszteltetésnek vennünk, hogy bűneink engesztelésében szenvedésünkkel valamelyest mi is résztveszünk?!

Április 15.

Van, aki a betegséget úgy viseli, mint a nedves faág, amikor meg akarják gyújtani: recseg, ropog, nyöszörög, ágaskodik, elferdül, füstöl, kormol, bűzt terjeszt és kevés a lángja.

És van, aki úgy viseli el a betegséget, mint az égő gyertya: szépen, egyenletesen, halkan, felfelé mutatóan ég és világít, oly szépen és tisztán, hogy az Úr oltárára méltó.

Te melyikhez hasonlítasz bajodban, szenvedésedben, a meggyújtott nedves faághoz vagy az égő oltárgyertyához?!

Április 16.

A fájdalom még pusztán testi, egészségi szempontból is a szervezetnek értékes védekező és a figyelmet ráterelő tulajdonsága. A fájdalom figyelmeztet minket, hogy ügyeljünk egészségünkre és óv a könnyelműségtől.

Dr. Dekker külön könyvben, „Fühlen und Hören” c. híres munkájában (Stuttgart, Kosmos Gesellschaft) mesteri módon bizonyítja a fájdalomnak csodálatos célszerűségét és pótolhatatlan szükségességét éppen egészségünk érdekében.

Az orvoshoz is sohasem a betegség hajtja az embereket, hanem a fájdalom. Szóval a fájdalom jóakaró figyelmeztetőnk, tanácsadónk, útbaigazítónk, nevelőnk!

Április 17.

Valakinek szálka megy a lábába. Ha ez nem fájna, észre sem venné. Vagy ha igen, ki sem húzná az idegen testet, ami fertőzés esetén halálát is okozhatná.

Mindenki saját tapasztalatából tud eseteket, hogy lábadozó betegek az orvos tilalma ellenére idő előtt felkelnek és elhagyják lakásukat. Miért, mert már nem éreznek fájdalmat, tehát magukat már egészségesnek képzelik. Ám visszaesnek betegségükbe és esetleg belepusztulnak.

Sőt testünk különféle helyén a fájdalomérzés foka is különböző a szerint, hogy milyen veszedelem fenyegeti az illető testrészt. Pl. a hashártyagyulladás oly óriási fájdalmat okoz, hogy a beteg mozdulni, sőt lélekzeni is alig tud. És íme, éppen a hashártyagyulladásnak legfőbb, sőt egyedüli orvossága a feltétlen és lehető legnagyobb nyugalom.

Hasonló, sőt még fokozottabb mértékben célszerű a fájdalom a lélekre!

Április 18.

A fájdalom a szervezetben olyan, mint a városban a tűzjelző őr. Nélküle a tűzvész akadálytalanul tovább pusztít.

A fájdalom még az orvosra is rendkívül fontos a betegség megállapítása érdekében.

A fájdalom tehát a természetnek bölcs irányító, figyelmeztető, felismerésre segítő és óvó berendezése – testi egészségünk érdekében és még inkább lelkünk hasznára és tökéletesbítésére.

Hány büszke embert csak a fájdalom tesz alázatossá, irgalmatlant irgalmassá, istentelent istenfélővé, keményszívűt könyörülővé. Sok emberrel csak a fájdalom és szenvedés érteti meg és hiteti el, hogy számára is van mulandóság, halál és másvilág!

Április 19.

A kereszténységnek örök érdeme és értéke, hogy mennél kisebb, elhagyottabb, szenvedőbb és vergődőbb valaki, annál jobban lehajol hozzá s annál magasabbra emeli a hit által. Mikor legvéresebb az arcunk és legelszorultabb a szívünk, amikor megköpdösnek és keresztre feszítenek, akkor vagyunk legnagyobbak, mert akkor hasonlítunk legjobban a legnagyobbhoz, Krisztushoz.

Április 20.

„Láttátok‑e, mint bánnak az orvosok a betegekkel? Akinek életét meg akarják tartani, vassal, tűzzel kínozzák, éhséggel, szomjúsággal gyötrik, csontjukat szedik, tagjait metélik, keserű italokat adnak neki, egyszóval – úgy bánnak a szegény beteggel, mintha szegődségük arra volna, hogy kínozzák őt.

De mikor látják, hogy a természetet meggyőzte a betegség és nincs reménység a felgyógyulásra, nemhogy nehéz itallal erőltetnék vagy kedves eledelétől tilalmaznák a beteget, ellenkezőleg ha valamit kíván, mindenben kedvét töltik és kétségbeesvén gyógyulásáról, neki vetik a zabolát.

Nagy dolog ez, senki nem csodálja, hogy a világi orvos tűzzel és vassal, éhséggel és szomjúsággal orvosol, azon pedig annyian csodálkoznak, hogy Isten itt égeti, vagdalja az igazakat, hogy meggyógyítsa és megtartsa őket; a gonoszokat pedig kedvükre bocsátja, de boldogságából kirekeszti.” (Pázmány Péter.)

Április 21.

Ne akard mindenképp visszataszítani a kezet, amely bensődben alakítani akarja a még alaktalan képet és ezt szebbé, értékesebbé, az örök boldogságra alkalmasabbá óhajtja tenni, noha az eredményt ma még nem láthatod. Minden mozdulatával és érintésével (ha fáj is) tökéletesebb leszel. De az ünnepélyes leleplezés csak a másvilágon lesz.

Április 22.

Neves orvos írja:

„A fájdalom nemesít és felemel; számos nagy alkotás forrása a fájdalom, a síró lelkület. Fájdalom jutott osztályrészül Homerosnak, Miltonnak, Danténak, Camoenak, Pascalnak, Newtonnak, Descartesnek, Michelangelonak, Beethovennek, Watteaunak, Chopinnak, Laennecnek, Semmelweisnek stb. Ez embereket az tette naggyá, hogy tragédiájukat szellemivé finomították, szublimálták. Képzeljük csak el a 30 éves Beethoven kétségbeesését, midőn érezte közeledni a süketség rémét. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni heiligenstadti végrendeletét. És aztán mit tett? „Ich will dem Schicksal in den Rachen greifen! (A garatjába akarok nyúlni a sorsnak!)” – mondotta – és legyőzte a „sorsot”. Süketen alkotta meg legmagasztosabb műveit, örök tanulsága minden bódult és fatalista kishitűnek.” (Dr. med. Weninger Antal: A gyógyítóművészet új irányai. 112–113. old.)

Április 23.

Ugyancsak dr. Weninger orvos írja:

„A nagy szellemek tisztelték a szenvedést. Ezzel szemben az emberek átlaga retteg minden szenvedéstől. Ne legyen túl hideg, ne legyen túl meleg, minden jól menjen, mert fő a kényelem. Az elpuhult, kényelemszeretetben elcsenevészesedett modern ember azonnal fájdalomcsillapító után nyúl, ha a legcsekélyebb próbának vetik alá. A túl szenzitív, melegházi ember kényszeríti orvosát a legkisebb fájdalomnál, hogy adjon mérget és bódító tablettákat, injekciók nélkül élni sem képes már. Nem csodálhatjuk, ha ezért annyira elszaporodtak a toximániások és öngyilkosok. Az öngyilkosság oka is legtöbbször a félelem a fájdalomtól, a beképzelt betegségtől, a jövő bizonytalan lehetőségeitől.” (Dr. med. Weninger Antal: A gyógyítóművészet új irányai. 113. old.)

Április 24.

A 16. században még nem ismerték a műtét előtti elaltatást vagy érzéketlenséget. A sebeket vagy vágták vagy kiégették. A kapucinus Leonissa Szent József (1556–1612) rettenetes kínokat állott ki nagyon burjánzó rákbetegségétől. Életének vége felé orvosa ki akarta vágni a rákos daganatokat sebéből. A körülállók azt kívánták, hogy a beteget kötözzék le a műtét idejére. De a Szent kezébe vevén a feszületet így szólt: „Ez a legbiztosabb és legerősebb kötelék; ez jobban meg fog fékezni engem, mint a legerősebb kötél.” És a műtét közben folyton a feszületre tekintve és közben imádkozva egyetlen jajszó nélkül tűrte a szörnyű fájdalmakat.

Április 25.

A keresztnek két oldala van. A hátsó oldala sötétnek, céltalannak, büntetés-jellegűnek, összeomlásszerűnek, kudarcosnak látszik – az ember szemében. „Az Isten átkozottja az, aki a fán függ.” (MTörv 21,23)

És a másik oldal, ahogyan Isten látja? Az Ő szemében Krisztus keresztkínja és halála a világtörténelemnek legnagyobb, legáldásosabb, legmaradandóbb eredménye, ahogy Jézus maga mondja: „Ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Jézus az ítélet napján újból megjelenik – a kereszt jelével. (Mt 24,30)

Igen, testünk, gyarló voltunk, fájdalmaink csak a kereszt hátsó oldalát érzi, de hitünk, okosságunk és érdekünk lássa meg és értékelje keresztünknek innenső oldalát is! Lássuk meg ezt Isten szemével!

Április 26.

„Akik könnyek között vetnek, aratáskor örvendeznek.” (Zsolt 125,5) Elérkezik az ősz. A nyugton, parlagon, pihenőn hagyott szántóföldeket kellemetlen meglepetés éri. Lovak vagy ökrök tapossák, testét éles ekék hasítják, boronák vashegyei sebzik fel elejétől végig.

„Mit vétettem, – kérdi – hogy gazdám így kínoz, metsz, vág, sebez?”

Alig múlt el a szelíd vetés, közeleg és sűrűsödik a felhő. Dús esős vagy havas csapadék nedvesíti és sárrá piszkítja a földet. Újra kérdi: „Mit vétettem ismét?”

De múlik az idő, az éltető nap kellemes melege, a déli szelek lágy fuvallata bársonyos, puha, védő búzaszőnyeggel borítja az eddig dísztelen földet. Ismét múlik az idő és június vége felé már gazdag aranyfejek hajladoznak boldogan, büszkén, ritka értékük tudatában.

Mi pedig szintén értjük már a szent Zsoltáros szavát: „Akik könnyek között vetnek, aratáskor örvendeznek. Akik sírva indultak, mentek elvetni magvaikat, megjönnek majd, ujjongva jönnek meg és hozzák kévéiket.” (Zsolt 125,5–6)

Április 27.

A mai lélektan tanítja, hogy az öröm és megelégedés még a testre is jótékonyan hat. Tágítja az ereket, élénkíti a vérkeringést és az egész szervezet működését, erősíti az idegeket és fokozza az emésztést. Hát még az ún. szent öröm, amely a Krisztusért viselt fájdalomból fakad, amely tiszta, gyengéd és zavartalan öröm és mindig készenlétben van.

Április 28.

„Úgylátszik, mintha az ember (e földi életben) inkább fájdalomra lenne alkotva, mint örömre. Előbbire talál szavakat, le is írhatja azt a maga teljességében, de egy csöpp öröm elnémítja s mint idegen vendég nem leli fel magát saját házában.” (Kisfaludy Károly.)

Április 29.

A köszörű a gyémántkövet vagy értékes briliánssá köszörüli vagy szétmorzsolja.

A szenvedés is szebbé, értékesebbé, jutalomra méltóbbá teszi a lelket, ha azt Isten akaratában megnyugodva viseljük. Ellenben zülleszti és összezsugorítja, ha hit és megadás nélkül viseljük.

Április 30.

Az Úr Jézus csodáival, saját szenvedésével, feltámadásával és mennybemenetelével megtanított és megnyugtatott minket, hogy a szenvedés és halál nem zsákutcák, hanem az érdemszerzésnek és a tökéletesebb, örök életnek lépcsőfokai!

[1] Vagyis a látható testünk, amelyet a sok szenvedés egyre közelebb visz a halálhoz.

[2] A „belső ember” a Krisztus által a természetfeletti életre hívott ember, aki a kegyelem állapotában napról-napra nagyobb tökéletességre jut.

[3] Vagyis a rövid földi élet szenvedéseinek türelmes elviselése, amelyet a kegyelem meg is könnyít, mérhetetlen, örök dicsőséget biztosít számunkra. (Róm 8,18)

[4] Vagyis a földiek.

[5] Vagyis a mennyei javakra.

(folyt.)

Létrehozva 2021. október 29.