A koronavírussal foglalkozó állami tisztviselők elfelejtettek egy intézkedést – az imák fontosságát. Az ilyen megfontolást egy olyan világi társadalom elveti, amely nem hisz abban, hogy Isten képes cselekedni az általa teremtett természeten. Az ima így hatástalan.

A történelem az ellenkezőjét bizonyítja. Az Egyház számtalan olyan esetet jegyzett fel, amikor egyének és társadalmak az ima ereje által menekültek meg. A modernitás inkább a tudományt imádja, mint egy új istent, aki mindent megtehet. Két nagyon közismert személyiség közelmúltbeli nyilatkozatai is ezt a világi hozzáállást tükrözik.

 Az egyik ilyen megjegyzés Andrew Cuomo New York-i kormányzótól származik. Közvetve gratulált saját magának a vírus lelassítására tett erőfeszítéseihez. Húsvét másnapján ezt mondta: „A szám azért csökkent, mert mi vittük le ezt a számot. Ezt nem Isten tette. Nem a sors tette. Nem a végzet tette. A sok fájdalom és szenvedés tette ezt.”

A második nyilatkozatot Blaise Cupich chicagói bíboros tette. Egy helyi tévécsatornának adott interjújában Cupich bíboros azt mondta: „Isten nem engedi meg, hogy a vallásunk egy varázsformulává váljon, ahol elmondunk egy imát és azt hisszük, hogy a dolgok elmúlnak… gondoskodnunk kell arról, hogy biztonságban tartsuk egymást”. Elmondta véleményét a válság kezelésének legjobb módjáról. „Az emberi szolidaritás az, amire ebben a pillanatban támaszkodnunk kell”.

Ezek a kijelentések aggasztóak, különösen ebben a válságban. Isten és az ima szerepe iránti bizalmat letörik amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Azt is megmutatják, hogy a modern társadalom milyen mélyre süllyedt.

A köztisztviselők jól tennék, ha visszatekintenének a múlt bölcsességére, és visszakövetelnék az alázat, a bűnbánat és az ima erejét.

Az Anyaszentegyház olyan gyógymódokat kínál, melyek messze túlmutatnak Cupich bíboros „emberi szolidaritásán”.

Szent Gergely pápa és Szent Mihály arkangyal

Az egyháztörténelem tele van olyan történetekkel, amikor az ima hatékonynak bizonyult a pestis ellen. Három eset szolgál annak illusztrálására, hogy mi történhet, ha egy buzgó nép Istenhez folyamodik.

590-ben Róma a pestis által pusztított csontváza volt egykori önmagának. A polgári hatalom szinte nem is létezett. Egy földrengés még bizonytalanabbá tette az életet. A területet feloszották katolikusok, az ariánus eretnekség követői és pogányok között. 590. február 7-én II. Pelagius pápa elhunyt. Utódja Nagy Szent Gergely pápa volt.

Az új pápa április 25-én körmenetet szervezett a város körül. A város különböző részeiből kisebb körmenetek indultak, és a Szűz Mária főtemplom felé vonultak. Ott várta őket Gergely pápa, kezében a Szent Lukács által festett csodálatos Boldogasszony képet tartva. Amikor a menet elhaladt Hadrianus császár sírja mellett, minden résztvevő meglátta Mihály arkangyalt a hatalmas sír tetején, amint lángoló kardját hüvelyébe zárja.

A tömeg imádságban tört ki:

Regina Coeli laetare, Alleluja! (Mennyek királynője, örvendezz, Alleluja!)

Quia quem meruisti portare, Alleluja! (Fiú, akit megérdemeltél, hogy megszüljed, Alleluja!)

Resurrexit sicut dixit, Alleluja! (Feltámadt, ahogyan mondta, Alleluja!)

A levegő kitisztult, és a járvány véget ért. Hadrianus várszerű sírját átkeresztelték Angyalvárnak. Az épület tetején Szent Mihály szobrát helyezték el. Ez ma is ott áll, hogy emlékeztesse a várost a szabadulásra.

Szent Rókus

Szent Rókus francia nemes volt, aki 1340 körül született. Árva gyermekként Rocco elajándékozta vagyonát, és zarándoklatra indult Rómába. Már majdnem elérte az Örök Várost, amikor áthaladt a pestis által fertőzött Acquapendentén. A következő heteket a betegek és haldoklók ápolásával töltötte, amíg el nem kapta a betegséget. Egy barlangba vonult vissza, ahol egy csodával határos módon feltörő forrásból és egy kutya által hozott kenyérből táplálkozott. Miután felépült, tovább utazott Itáliában, és nem sokkal Franciaországba való visszatérése után meghalt. Halála után gyorsan hírnevet szerzett csodatévő gyógyításaival.

Röviddel Szent Rókus halála után Itáliát kolerajárványok sorozata sújtotta, és sokan találtak gyógyulást azzal, hogyy hozzá fordultak. 1414-ben a konstanzi zsinatot fenyegette a pestisjárvány, amikor az megjelent a városban. A helyi püspök körmeneteket rendelt el Szent Rókus tiszteletére, és a járvány megszűnt. Ettől kezdve Szent Rókus híre nagymértékben megnőtt, és évszázadokon át széles körben tisztelték a pestis idején való közbenjárásáért.

Az ő segítségét kérő ima különösen helyénvaló a koronavírus idején. „Ó, nagy Szent Rókus, kérünk, hogy szabadíts meg minket a fertőző betegségektől és a bűn fertőzésétől. Szerezd meg számunkra a szív tisztaságát, ami segít nekünk, hogy jól használjuk az egészséget, és türelemmel viseljük a szenvedéseket. Taníts minket arra, hogy kövessük példádat a bűnbánat és a szeretet gyakorlásában, hogy egy napon élvezhessük azt a boldogságot, hogy Krisztussal, a mi Megváltónkkal együtt lehessünk a mennyben. Ámen.”

Belsunce püspök Jézus Szentséges Szívének ajánlja fel Marseille-t

1720. május 25-én a Grand Sainte-Antoine hajó kikötött a franciaországi Marseille-ben, az ázsiai Szidon városából származó szövet- és selyemrakománnyal, és a legénység nyolc halott tagjával. Abban az időben Marseille elszegényedett, és a rakomány értéke miatt döntöttek úgy, hogy engedélyezik a hajó kikötését. A pestis, amely megölt nyolc embert, átterjedt a városra. A következő évben a halálos áldozatok száma hatalmas volt. A pestis nem mutatta semmi jelét az elmúlásnak.

1721 júniusában Henri Francois-Xavier de Belsunce de Castelmoron marseille-i püspök úgy döntött, hogy a várost Urunk Szent Szívének ajánlja fel. Egy nagy szabadtéri oltárt építettek a parton, a kikötő közelében. Júliusra a püspök meggyőzte a helyi elöljárót, Jean Pierre Moustier-t, hogy olvassa fel a felajánlást. Júliusban a tisztviselők ünnepi ruhát öltöttek, és nyilvános körmenetet tartottak a Notre Dame de la Garde bazilikától az oltárhoz. A templom harangjai megszólaltak, és a helyőrség ágyúi dörögtek, miközben a menet az újonnan épített oltárhoz vonult.  Belsunce püspök találkozott velük, kezében egy csillogó monstranciával, amely az Oltáriszentséget tartalmazta. A felajánlás megtörtént.

Azonnal enyhülni kezdett a pestis. Szeptemberre a város pestismentes lett.

Ez csak néhány példa az Egyház történetében található számos csoda közül. Képzeljük el az eredményeket, ha a modern Egyház újraolvasná és megszívlelné a szabadulás e nagyszerű történeteit. Azonban csak az ima, a bűnbánat és a megbocsátás révén fordulhatnak elő újra ilyen jelenetek.

Sajnos a legtöbb ember csak akkor fordul Istenhez, amikor nagy szenvedéssel találkozik.

Amikor a tudomány istene kudarcot vall, akkor remélhetjük, hogy sokan visszatérnek az egyetlen igaz Istenhez, és segítségéért és védelméért esedeznek. És Isten ismét meg fogja szabadítani a nemzetet.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. szeptember 22.