A hitért küzdenünk kell (vö. Júd 3), de nem mindegy, hogyan. Ahhoz, hogy a küzdelmünk ne össze-vissza vagdalkozás legyen, érdemes feltennünk magunknak az alábbi kérdéseket.

1) Mi motivál a harcra? Pál apostol beszél olyanokról, akik a vitatkozás és a szóharc betegségében szenvednek (1Tim 6,4). Vannak ostoba és éretlen vitatkozások, amelyek elől ki kell térnünk (2Tim 2,23; Tit 3,9). Ha csupán a vitatkozás kedvéért akarunk vitatkozni, nem a hitért küzdünk, hanem a lelkünk beteg. Vizsgáljuk tehát meg, hogy mi motivál a küzdelemre!

2) Ez az én háborúm, vagy más háborúja? Van, amikor szükség van a háborúra, de az nem a mi háborúnk. Fontos, hogy értsük: attól, hogy nem a mi háborúnk, még fontos lehet! De ez fordítva is igaz: attól, hogy fontos, nem biztos, hogy nekünk kell megvívnunk. És olyan is van, hogy egy háború alapvetően szükségtelen és rossz: abban nem kell részt vennünk.

3) A háborúban ez a csata van rám bízva, vagy egy másikban kell helyt állnom? Ez a kérdés akkor merül fel, ha tisztáztuk, hogy a háborúban nekünk is részt kell vennünk. Egy háború azonban sok csatából állhat, és nekünk azt is meg kell értenünk, hogy melyik csatában van dolgunk és melyikben nincs. Egyszerűen nem tudunk minden csatát megvívni, és túl sok fronton sem tudunk egyszerre harcolni.

4) Van bajtársi kötelességem? Előfordulhat, hogy magamtól nem mennék bele egy küzdelembe, de a bajtársamnak szüksége van a segítségemre, és ha cserben hagyom, ugyanúgy mulasztást követnék el, mintha a saját tusámat nem vívnám meg. Ilyenkor az ő háborúja az én háborúmmá, az ő csatája az én csatámmá is válhat. Persze itt is szükség van az előző pontok mérlegelésére, de a bajtársiasság meghaladhatja azokat.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. augusztus 9.