Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség tapasztalatait csiszolják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig érlelt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk belőlük. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.

Peterson szerint a régi történetek hat szereplővel jelenítik meg a világ alapstruktúráját. Ezek a következők: egy hős és egy rivális, két patriarcha – a bölcs király és a zsarnok –, valamint egy pozitív és egy negatív anyafigura. Ezek mögött ott van hetediknek a káosz, amely „bizonyos értelemben az összes többi eredő szülőhelye” (Túl a renden, 323). Peterson hangsúlyozza, hogy ezek mindegyike „egzisztenciális állandó”, vagyis az egyetemes emberi tapasztalás elemei, amelyekkel elkerülhetetlenül szembe kell néznünk, ha nem akarunk pórul járni. „A szereposztás részleges ismerete – akár tudatos, akár tudatlan – a védtelenséget eredményezi: naiv és felkészületlen leszel, könnyen a csalárdság, a harag, az arrogancia áldozatául esel.” (324) „Ha bölcs vagy, a politikai filozófiád magában foglalja mind a hét elemet, még ha nem is tudod kifejezni őket ezekkel a fogalmakkal.” (324)

A kanadai pszichológus szerint a liberálisok és a konzervatívok közötti különbség jól szemlélteti, milyen az, amikor a szereposztást csak részlegesen vesszük figyelembe.

„A liberálisok erősen hajlamosak olyan helynek látni a világot, ahol a tekintélyelvű zsarnok elnyomja a jóságos istennőt (…) A konzervatívok ugyanakkor inkább azt tapasztalják, hogy a bölcs király – a biztonság, a rend, a kiszámíthatóság – térdre kényszeríti, megszelídíti és megfegyelmezi a gonosz királynőt – a természetet mint rendezetlenséget és káoszt. (…) Tehát van két különböző ideológia – mindkettő ’helyes’, de mindkettő csak a történet felét meséli el.” (322) Máshogy fogalmazva: míg a liberálisok a hat szereplő közül elsősorban a zsarnokra figyelnek, és azzal szemben határozzák meg céljaikat, a konzervatívok a világot inkább a gonosz mostohától féltik, és a bölcs királyban bíznak.

Ez a mitológiai térkép számos mai jelenséget tesz érthetővé. Bár Peterson a többi mitológiai „szereplővel” is foglalkozik, én most a zsarnokra és a mostohára szeretném a figyelmet irányítani, mert szerintem ez a legérdekesebb. Embertársaink egy része ösztönös elutasítással reagál a mindenkori apafigurára, mert elsősorban – vagy kizárólag – zsarnokot látnak benne. Az erős férfi vezető számukra az elnyomással egyenlő. A bölcs király is zsarnok, csak még nem lepleződött le. Ezek az embertársaink „nőiesebb” világot szeretnének, olyan környezetet, amelyben kevesebb a rend, az elválasztás, a tekintély, viszont több a természet, a bizonytalanság, a megtermékenyíthető káosz. (Bár talán még jobb, ha a káoszt mag sem éri, hiszen a férfierőben mindig ott az erőszak veszélye.) A női princípiumban a béke lehetőségét látják, az anyaméh lebegésének szabadságát, vagy épp a női szeszély izgalmát, az irgalmat, a gondoskodást, mindazt, amit szerintük a zsarnok elvesz vagy tönkretesz. Az ő történetükben a zsarnok alternatívája a jóságos anya, és viszont. A zsarnokot le kell győzni, az anyát helyzetbe kell hozni, és akkor a világ jobb hely lesz.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. augusztus 4.