Évekkel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy barátommal, Ken Johnsonnal együtt írhattam egy könyvet a bárányok neveléséről, amihez a tapasztalatot vidéki otthonától nem messze gyűjtött. A Bibliában is sok szó esik a bárányokról, így egyszerre volt tanulságos és felemelő tőle tanulni és a bárányok különös viselkedéséről írni.

Tucatnyi hivatkozást találunk a birkákra, pásztorokra, bárányokra és nyájakra; az embereket gyakran hasonlítják a birkákhoz. Ezek az összehasonlítások azonban általában nem túl hízelgőek az emberre nézve. Például, hogy a birka koszos, buta állat. Magukra hagyatottan, a birkák menthetetlenül mindenféle bajba kerülnek. Így tehát szükségük van egy juhászra, aki ügyel rájuk, törődik velük és megmenti őket, ha bajba kerülnek.

A birkák egyik egyedi tulajdonsága a juhászba vetett meginghatatlan hitük. Barátom demonstrálta nekem ezt egyik nap, amikor meglátogattam a farmján. A birkák kint voltak a legelőn, csendesen legelgettek. Ken azt mondta „Hívd őket”. Megtettem, de nem reagáltak. „Kiálts vagy fütyülj nekik”, javasolta. Megtettem mindkettőt, de semmi reakció. Hirtelen mind megsüketült talán? Aztán Ken normál hangon jelzett nekik. Hirtelen az összes birka felkapta a fejét és lesték a juhászuk parancsait.

Nemrég erre az élményre emlékeztetett, amikor egy előadó a border collie-ról, egy fajta juhászkutyáról beszélt. Ezek a kutyák nem vezetik a nyájat, hanem ugatással és sarkaik csípkedésével terelik őket. Ez szöges ellentétben áll a megbízható juhásszal, aki bármiféle kényszer nélkül vezeti a nyájat. A juhászkutya idegesítő és ijesztő is, miközben a juhász gyengéden irányítja a nyáját.

Ez a két eltérő stílus jól tetten érhető abban is, ahogyan sok üzlet és vezetőik állnak a vezetéshez. Vannak akik úgy vezetnek, hogy megmutatják az utat és irányítják az őt követőket, mások pedig a sarokcsípkedéshez hasonlóan ösztönzik az embereiket. Mindkét módszer hatásos lehet, van azonban egy preferált módja a vezetésnek. Jézus Krisztus egyik legismertebb üzenetében használta a pásztor-nyáj metafórát:

A hatékony vezetőt ismerik és megbíznak benne. Jézus példaként hozta fel a Pásztor és a nyája hasonlatot, okulásunkra, „De aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Neki ajtót nyit az őr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.” (János evangéliuma 10,2-4)

A “sarokcsípkedés” bizony nem vált ki lojalitást. A fentivel ellentétben, aki kényszerrel és félelemmel irányít azt az emberek nem tekintik „pásztornak”. Nem fogadják el őt, nem követik bizalomból fakadóan; ha követik is az utasításait, szükségből teszik, nem pedig lojalitásból. Nem érzik úgy, hogy az ő érdekeiket képviseli. „Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik… Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.” (János evangéliuma 10, 5, 12-13)

Az igazi vezető mások érdekeit a sajátja felé helyezi. Az emberek gyakran túlteljesítik a kötelességeiket, vagyis sokkal többet megtesznek, mint ami szükséges lenne, ha tudják, hogy a vezetőjük az ő érdekeiket tartja szem előtt, többször a sajátja felett is. Azt a vezetőt, akinek ilyen önfeláldozó lelke van, könnyű követni. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.” (János evangéliuma 10, 11-15)

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2021. március 20.