(vö. Mt 25,14-30)

Ma a nagy gazdasági világválságban, akinek valamennyi pénze van, azon gondolkodik, hogy azt valamibe befektesse, hogy azt ne elveszítse, hanem megtartsa, vagy ha lehet, még többet nyerjen. Az anyagiak terén az emberek rendkívül leleményesek tudnak lenni, gyakran még a másik ember kárára is. A másik ember becsapása vagy kiszipolyozása azonban Isten előtt lopásnak és rablásnak számít, mert a tíz parancsolat nyolcadik parancsolatával („Ne lopj!”; Kiv 20,15) ütközik, és azzal az isteni elvvel, hogy minden, ami van, annak az ember csak a sáfára, és nem a tulajdonosa  ezen a földön.

Mert „az Úré a Föld, s annak teljesége, a föld kereksége, és annak lakósai (Zsolt 24,1)”, vagy „enyém a Föld (vö. Lev 25,23)”- mondja az Úr Mózes harmadik könyvében. Már a világhódító Nagy Sándornak is megmondta egy indiai bölcs, amikor az a fél világot meghódítva seregével India határáig ért, hogy „csak annyi föld a tiéd, amennyi a testedet beborítja halálod után”.  

A talentumokról szóló példabeszédben Jézus a szolgák befektetett pénzével, vagy a be nem fektetés elmulasztásával tanít egy nagyobb igazságra. Tehát a pénz befektetése csak szemlélteti a valódi mondanivalót. Pál apostol az egyházzal kapcsolatban írja, hogy „külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint” (vö. Róm 12,6-8), ez az igazság azonban minden emberre vonatkozik az egyházon kívül is, mert nincsen olyan ember, aki valamilyen képességet, adottságot ne kapott volna a jó Istentől azért, hogy azzal egy nagyobb közösség, vagy társadalom javát szolgálja.

Ma azonban a felnövekvő ifjú vagy lány, a környezetének vagy a piac követelményeinek megfelelően nem annyira azt vizsgálja meg, hogy mire is van adottsága (és gyakran a szülők sem ebben segítenek neki), hanem sok esetben a pályaválasztásban és más képességek kibontakoztatásában az a döntő, hogy mennyit lehet vele keresni, illetve, hogy van-e jövője annak a szakmának vagy hívatásnak. A nyugati országokban már a középiskolás gyerekek körében megjelenik a depresszió, mert a diáknak és felnőttnek folyamatosan át- és tovább kell képeznie magát, iskola után iskolát kell végeznie ahhoz, hogy munkához és jobb fizetéshez jusson. Ezt pedig egy középiskolás lelkileg nem tudja elhordozni.

A példázatban egy ember talentumokat adott a szolgáinak, mielőtt elutazott. A talentumok ezüstpénzt jelentettek. Egy talentum 43-44 kg ezüstpénzösszeg lehetett. Ez azt jelenti, hogy a gazda tekintélyes pénzt bízott a szolgáira. Az első öt talentumot kapott, a második kettőt, a harmadik csak egyet. Fontos megjegyzés a példázatban, hogy mindegyik a képességéhez mérten kapta a pénzt. Az is lényeges, hogy csupán egyetlen talentum is akkora összeg, hogy ezzel is lehetett volna nyugodtan sáfárkodni, és azt befektetni, hogy gyarapodjon. A példázat szerint, amikor a szolgák ura visszatért, számadásra szólította szolgáit. Ez azt jelenti, hogy minden embernek meg kell majd egyszer jelennie Krisztus ítélőszéke előtt (vö. Jel 20,11-13; Mt 25,31-32). Aki öt talentumot kapott, másik ötöt szerzett hozzá. Aki kettőt, az is megduplázta ura pénzét. Aki viszont csak egyet kapott, az elásta és mikor megjött az úr, ő azzal az egy talentummal állott a gazda elé. Ekkor elvették tőle a talentumot és annak adták, akinek már tíz lett, azzal az indoklással, hogy „akinek van, annak még adnak, akinek nincsen, attól még azt is elveszik, amije van (Mt 25,29)”. Jézus ezt az evangélium igazságaira értette, mert egy másik összefüggésben egyértelműen „a mennyek országának a titkairól” beszél, amelyet a tanítványok megértenek, befogadnak, és ehhez még kapnak a Krisztussal való életközösségük révén (vö. Mt 13,10-12. Jn 14,21 és 23), és ha aszerint is élnek, végül eljutnak az örök életre (vö. Mt 25,21). A Szentlélek tanítja ilyenkor a hívő embert, hogy amikor az Isten igéjét olvassa, igéről igére meg tudja azt érteni (vö. Jn 16,13-14. 1Jn 2,27).

A példázatban, aki a legtöbb pénzt kapta, az volt a legértelmesebb, vagy a legtalpraesettebb, mert ő „azonnal” kereskedni kezdett, vagyis felismerte, hogy azt a pénzt mire kell fordítani egy adott társadalmi közegben, hogy abból több legyen. Azaz, felismerte, hogy az Istentől kapott képességeivel és lehetőségeivel hogyan szolgálhatná jobban családját, valamint azt a kisebb és nagyobb közösséget, amelyben él. Azonnal cselekedett, bölcsen és szorgalmasan dolgozott. Jól tudta, hogy akinek többet adtak, attól többet fognak számon kérni. Aki két talentumot kapott, az is munkához látott és arra gondolt, hogy mennyire megtisztelte őt az ura, hogy feladatot bízott rá, hogy megbízott benne és nem rakott több terhet rá, csak annyit, amennyit elviselhet. Örömmel és ura iránti szeretettel végezte munkáját ő is. Ebből merítette mindennapjaihoz az erőt, és nem arra tekintett, aki nálánál több képességet, vagy lehetőséget kapott az életben.

 A gazda (a példázatban a jó Isten) bölcsessége és méltányossága abban is megmutatkozik, hogy akinek kettőt adott, attól nem várt annyit, mint akinek ötöt adott, és akinek csak egyet adott, attól csak annyit várt el, amennyit egy talentummal lehet kezdeni. Minden szolgának a kapott talentumok és képességek alapján kellett számot adni a gazda előtt. Ez több dologra is tanít bennünket. Az egyik, hogy sose mérjem magamat a másik emberhez, annak képességeihez, helyzetéhez, javaihoz, lehetőségeihez, mert akkor két lehetőség áll fenn: 1. vagy elbízom magam, hogy jobban állok, mint a másik, és felsőbbrendűnek érezhetem magam, vagy 2. elcsüggedek és állandó keserűség gyötri a lelkemet, hogy nekem miért csak ennyi jutott a többiekhez viszonyítva. Mind a kettő zsákutca. A hívő ember nem embereknek akar megfelelni, – mert az igen csak veszélyes. Veszélyes és ingoványos is, mert már nem a felismert igazságot, Krisztust követné, hanem egyesek vagy a többség álláspontját, hogy elkerülje az adódó konfliktusokat, hogy kiváltsa azok szimpátiáját, akikhez tartozni akar. Pál apostol szerint: „ha embereknek akarnék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék” (vö. Gal 1,10). A hívő és igazságot szerető ember Istennek akar tetszeni, és nem embereknek. Emiatt gyakran megvetésben, megszólásban és elutasításban van része. Ezt csak Isten kegyelmével lehet elhordozni, – ám a jó Isten ad kegyelmet az ő szolgáinak, hogy a felismert igazságot mindenkor képviseljék, és aszerint is éljenek (vö. Mt 28,20b).

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. február 18.