A gyűlölet a szeretetből fakad

A mai szlogenező társadalom egyik nagy tévedése azt követelni, hogy a szeretet vagy a gyűlölet között válasszunk. A gyűlölet az, amikor nem fogadsz el egy embert olyannak, amilyen, vagy valami hasonló. A szeretet az, amikor hagyod, hogy a személy az legyen, aki.

De a szeretet és a gyűlölet – kölcsön véve egy másik divatos szót – bináris. Ugyanannak az éremnek két oldala. A gyűlölet a szeretet mellékterméke; a szeretet miatt növekszik. És igen, az erőszak a gyűlöletből táplálkozik. Jézus világosan azt mondja nekünk, hogy gyűlölnünk kell: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom” (Lk 14,26). Nyilvánvaló, hogy ez egy retorikai eszköz, mert maga a Szentírás is megerősíti ezt a természetes szeretetet. Szent Ambrus oly módon magyarázza ezt a verset, hogy alávetni magunkat a természet által feltárt igazságnak nagyon is azt jelenti, hogy alá kell vetni magunkat végül a „a természet szerzőjének, és nem elválni Istentől a szülők iránti szeretet miatt.”

Más szóval, utáljuk azokat a dolgokat, melyek veszélyeztetik azt, amit szeretünk és ápolunk.

Ahogy Jézus mondja, ahol a kincsünk, ott a szívünk, és a kincsek a mellünkben irányítják az erőfeszítéseinket: a saját szívünket ütjük ököllel, ha megszegjük, és ugyanazért megütünk egy másikat is. Ezért gyűlölöm azt az embert, aki belép a házamba, hogy erőszakot tegyen a családommal.

Ezért sorolja fel Aquinói Szent Tamás Isten utálatát, mint a bujaság „leányát”. Az ilyen utálat a bujaságból árad, mert a vágy húzza le a szeretetet trónjáról és  veti az önközpontú örömbe ahelyett, hogy irányítaná a közös és az egyéni jó irányába. Isten, mint az öröm szerzője, és aki veszi a bátorságot, hogy meghatározza annak korlátait és irányát, a gyűlölet tárgyává válik.

Mellékesen a szeretet ellentéte a közöny. Ha nincs veszekedés, azt jelenti, hogy nincs benned szeretet. A szeretet ellentéte nem a harag ökle, hanem egy vállrándítás és a „mindegy”.

Nincs harc, mert nem éri meg harcolni. A rendetlen szeretet kérdése azonban érdemes egy szóra – hogy a megfelelő dolgokat szeretjük-e a megfelelő módon. Vissza a szeretet/utálat érméjéhez: Egyszerűen vannak dolgok az életben, melyeket nem lehet szeretni egyszerre – „vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti” (Mt 6,24). Felismerni, hogy mit szeretünk, azt jelenti, hogy tudjuk felismerni, mitől kezd a vérünk forrni. Az a gondolat, hogy valaki tiszteletlen veled, teljesen tönkreteszi a belső békédet? Pénzt veszítesz? Állást?

Egy pornográfiába csúszó férfi nem nézi a feszületet a falon, miközben a honlap betöltődik, mert abban a pillanatban gyűlöli Istent, aki megtagadja őt azért, amit nem tagad meg [a férfi] önmagától. Később bűnbánatot tarthat, és gyűlölheti ugyanazt a honlapot, de ez felfedi a bizonytalanságot és az labilitást a belső emberében, és annak szükségességét, hogy növekednie kell a szeretetben, nem csupán a fegyelemben.

A Fraternusban [apa-fiú kapcsolatot erősítő katolikus mozgalom. A szerk.], amikor megpróbálunk élesíteni egy erényt, mint a kitartás, gondosan megmagyarázzuk, hogy mire való az állhatatosság. Mi kelti életre. Ha hiányzik a kitartás, hogy erényes életet éljünk, befelé kell fordulnunk, hogy lássuk, mi trónol a szívünkben.

Ha a szeretet mozgatja erényeinket, melyeknek keresztény erénynek kell lenniük, akkor kitartásunk nem maga a fegyelem, hanem a szeretet kedvéért lesz.

Amikor hiányzik a kitartásunk, jobban kell gyűlölnünk. És hogy jobban gyűlöljünk, könyörögnünk kell Istennek, hogy növelje szeretetünket a jó, igaz és szép iránt – nagyobb istenszeretetre van szükségünk. Az állhatatos ember kitart azért, amit szeret.

Szeress jól, és tudsz majd jól gyűlölni.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. december 6.