„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld 4,23)

„Anya, neked falak vannak a szíved körül.”

Bántott a lányom megjegyzése, s rögtön ellene mondtam. Ő kedvesen, de szilárdan kiállt az igaza mellett.

Megjegyzése nem hagyott nyugton. Egyáltalán mit jelent? Falakat húztam a szívem köré? És ez ennyire nyilvánvaló? A következő napokban, ahogy figyeltem gondolataimat, tevékenységemet, egyre világosabban láttam, mire gondolhatott. Valóban ott voltak a falak, amelyek hosszú évek sebei, ütései ellen lassan körbevették a szívemet.

Mondok néhány példát. Nehezen tudok bízni az emberekben, mindig attól tartok, hogy nem őszinték velem. Állandóan arra számítok, hogy be fognak csapni, és titokban lesem, mikor történik ez meg.

Mindig azt feltételezem, hogy a legrosszabb forgatókönyv fog megvalósulni. Ezért állandóan résen állok, és gyakran megfeledkezem arról, hogy Isten az én oldalamon áll, minden helyzetben számíthatok az Ő békéjére – és hogy Benne valóban meg lehet bízni.

Hiperérzékenyen reagálok a visszautasításra, arra, ha valaki cserbenhagy, elutasít, nem szeret vagy bírál, s úgy védekezem, hogy elrejtem érzéseimet, s elbújok egy mosolygó, minden-rendben-van álarc mögé. Ha konfliktusba kerülök valakivel, inkább visszahúzódom, nem veszek róla tudomást, ahelyett, hogy szembenéznék és foglalkoznék vele.

Könnyen megbántódom. Ilyenkor aztán hagyom, hogy az érzések és önkritikus gondolatok rácsimpaszkodjanak önbizalmamra, táplálják a mélyen bennem lakó bizonytalanságot, s visszahúzódom falaim mögé, ahol biztonságban érzem magam, amivel aztán újabb kapcsolati problémákat generálok.

Huhh. Szembenézés a valósággal. Úgy látszik, valóban falak épültek fel bennem az egyedi fájdalmak, szenvedések, csalódások köveiből. Úgy éreztem, megvédem magam, ha óvom a szívemet. Valójában viszont csak nem engedtem közel magamhoz az embereket, és nem mertem bízni a bennük lévő jóban. Ez a reakció gyakran megfoszt a békétől és örömtől, sőt még attól is, hogy olyan közel érezzem magam Istenhez, ahogyan szeretném.

De hát nem erre szólít fel az Írás a Példabeszédek 4,23-ban? „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

Salamon itt a keresztény élet egyik legfontosabb aspektusára mutat rá: szívünk állapota befolyásolja, hogy kik vagyunk, hogy érezzük magunkat, mit teszünk és hogyan élünk.

De amiről Salamon itt beszél, nagyban különbözik attól, ahogy mi szoktuk értelmezni szívünk óvását.

A szentírási értelemben szívünk őrzése azt jelenti, hogy Isten bennünk lévő ereje által éberen figyeljük, mi kerül a szívünkbe és mi lakik benne.

Figyelnünk kell arra, mit mondunk és mit teszünk, mert idővel gondolataink és cselekedeteink formálják szívünk állapotát. Szívünk bibliai óvásának alapja, hogy állandó kommunikációban legyünk Urunkkal, eligazítást, biztos választ, békét kérve tőle.

A falak építése szívem köré természetes önvédelmi reakciónak tűnt, még ha nem is mindig voltam tudatában, mi történik. De most már látom, hogy a falak többet ártanak, mint használnak. Semmi előnnyel nem jártak az életemben a láthatatlan falak, amiket olyan szorgalmasan húztam fel.

Lányom egyszerű, őszinte mondatának hatására felismertem a falépítés hátrányait. Nagy különbség van szívünk óvása és a falak felhúzása között. Ha az Írásokkal óvjuk szívünket, hitünk jó irányba tart, míg ha az emberek és érzelmek kizárása végett falakat húzunk magunk köré, a bizonytalanság, félelem, boldogtalanság és magány válik állandó társunkká.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. október 4.