Nagy örömmel teljesítem a felkérést, hogy néhány megjegyzést fűzzek Don Gabriele Amorth könyvéhez, aki évek óta nagy segítségemre van a római egyházmegyében exorcistaként betöltött hivatalomban. A műben közölt néhány epizódot együtt éltük át, amikor együtt viseltük oly sok hozzánk forduló szenvedő és megkínzott személy aggodalmát és fáradalmát, és együtt reménykedtünk kezelésük sikerében is.

alóban nagyon örülök ennek a megjelenésnek, mivel az exorcizmus az utolsó évtizedekben szinte teljesen feledésbe merült, holott egyébként a teológia és a katolikus erkölcs egyéb területéről elég sokat írtak. Talán arra vezethető ez vissza, hogy a rítusnak éppen azt a részét, mely az exorcizmussal foglalkozik, még nem alakították át a zsinat utáni viszonyokhoz.

Pedig „az ördög kiűzésére” felszólító megbízatás, miként ez az Evangéliumokból, az apostolok működéséből és az Egyház történelméből kitűnik, nagyon fontos. Mikor Pétert egy természetfölötti sugallatra Kornéliusz házába vezették, hogy egy tucat pogánynak a keresztény hitet hirdesse, és bebizonyítsa, hogy Isten valóban Jézussal volt, az apostol nyomatékosan hangsúlyozta az Úrnak a megszállottakból démonokat kiűzni képes hatalmát (ApCsel 10,1-38). A Szentírás több helyen beszámol arról a rendkívüli hatalomról, amelyet Jézus ezen a területen mutatott. Isten egyszülött Fiának e világba való küldésével világosan kifejezésre juttatta, hogy a Sátán emberekre gyakorolt káros hatásának gátat akart vetni.

A szent írások ismételten utalnak arra, hogy a Sátán e világ fölötti hatalmát fizikai megszállottság formájában is kifejezi. Azok közé a rendkívüli képességek közé, melyeket Jézus az apostoloknak és azok utódainak át akart adni, az ördögök kiűzése is beletartozik (Mt 10,8; Mk 3,15; Luk 9,1). Ha Isten megengedi, hogy az embereket ördögi támadások érjék, akkor mindenféle hatásos segítségről is gondoskodik ez ellen. Ezért az Egyházat nagyhatású szentségi erőkkel látta el. De mindenekelőtt a Szűzanyát rendelte az ördög támadásai elleni védelemre; hiszen már a kezdetekkor ellenkezést vetett közéjük.

Korunk szerzői, köztük a katolikus teológusok is, arra törekszenek, hogy a Sátán és a többi bukott angyal befolyását kisebbítsék, ha éppenséggel nem tagadják egyszerűen még a létezésüket is. Holott ha fizikai befolyásról van szó, akkor a bizalmatlanság nem csak kötelesség, hanem egyúttal az okosság jele is. De sajnos manapság az ördög emberekre gyakorolt hatását elmúlt, sötét korok babonájának tartják csak.

A gonosz munkáját ez a beállítottság természetesen nagyban elősegíti, különösen azért, mert olyanok véleménye ez, akiknek hivatásuk szerint kötelességük és kompetenciájuk lenne a káros aktivitások ellen fellépni. Az ördögtől gyötörteket a Szentírás kijelentései, a teológia és a napi tapasztalat alapján még korunkban is szerencsétlenek légiójának kell tekinteni, akikért a tudomány csak keveset tud tenni, habár ezt nem vallja be. Felelősséggel démonopátiát diagnosztizálni – így lehet minden diabolikus hatást nevezni – a legtöbb esetben nem lehetetlen olyan valaki számára, aki ismeri azokat a tüneteket, amelyekkel a démoni tevékenység általában észrevéteti magát.

Egy démoni hatásra keletkezett kóros állapotnál meglepő módon minden szokásos orvosság hatástalannak bizonyul, miközben nehéz betegségeknél, még halálosaknál is gyakran lehet csodálatosképpen pusztán vallásos segítséggel javulást, sőt gyógyulást elérni. Ugyanakkor a gonosz szellemek áldozatai úgy érzik, hogy sorscsapások üldözik őket: életük szerencsétlenségek sorozatából áll. Manapság sok tudós foglalkozik olyan jelenségekkel, amelyek a démonopátiás eseteknél is előfordulnak. Mivel ezek objektív szemmel nézve mindennemű szabályon kívül állnak, tudományos kifejezéssel paranormálisnak nevezték el őket. Bár semmiképpen nem akarjuk a tudomány fejlődését kisebbíteni, az mégsem reális, hogy mindent a természettudománnyal akarjanak megmagyarázni és minden bajt természetes okokra akarjanak visszavezetni.

Csak nagyon kevés kutató van, aki hisz az idegen, intelligens, de mégis testetlen hatalmak befolyásának lehetőségében, és aki e lényeket bizonyos jelenségek okozójaként elfogadja. Azon orvosok száma is csekély, akik a reménytelen eseteknél és klinikailag megmagyarázhatatlan vizsgálati eredményeknél ilyen hatalmak befolyására gondolnak. Ilyenkor közülük többen Siegmund Freud-hoz folyamodnak, amivel még csak rontanak a szerencsétlen áldozat állapotán, miközben egy felszentelt exorcista ezekben az esetekben is segíthetett volna.

Gabriele Amorth könyve rövidségével és könnyű érthetőségével közvetlenül számol be egy exorcista tevékenységéről. Logikus felépítése mellett nem kínál se hosszú teológiai magyarázatokat, például a démonok létezéséről vagy a fizikai megszállottság lehetőségéről, se doktrinális következtetéseket. Ehelyett tényeket és az exorcista gyakorlati munkáját mutatja be. Én tudom, mennyire szívén viseli a szerző az Egyház papjainak helyzetét, akik Krisztustól hatalmat kaptak arra, hogy nevében ördögöket űzzenek ki. Ezért meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv sok jót fog eredményezni és e területen további tanulmányokra fog serkenteni.

Létrehozva 2011. december 19.