Egy pillantás a hírek címoldalára azt a nagyon is valós benyomást kelti, hogy a világ lángokban áll. Ki tagadhatja, hogy hatalmas zűrzavarban vagyunk, és csak azért táncolunk ki az egyik válságból, hogy beléphessünk egy másikba?

Tartózkodtam attól, hogy kommentáljam a kibontakozó eseményeket, mert a világnak nincs szüksége most több véleményre vagy kommentárra. De további elmélkedés és megfigyelés után nem az előttünk álló összetett és sokrétű kulturális kérdésekről akarok beszélni, hanem inkább a lelki veszélyekről és kísértésekről, melyek a jelenlegi környezetben fenyegetnek bennünket.

Kísértések, melyekkel szembenézünk

Az első kísértés, amivel szembe kell néznünk, a félelem és a harag kettős érzelme. Ez a két bűn szorosan kapcsolódik egymáshoz, de mindkettő egyformán ártalmas a lelki életre.

A tömegtájékoztatás a félelem terjesztése által virágzik. A félelem ösztönzi a kattintásokat, vonzza a nézőket, ami több hirdetési bevételt jelent a médiavállalatok számára. Borzasztók a képek a hullaházakról vagy a védőruhás férfiakról, akik küzdenek a láthatatlan vírus ellen. Hasonlóképpen az égő épületek képei, zavargások és fosztogatás, a rendőrség erőszakosan letartóztatja az embereket, ezeket egy végtelen hurokban játsszák le, tapasztják rá a szociális médiára, intenzív szorongásra ösztönözve.

Ennek eredményeképpen a félelem hatalmas kísértés. Amikor félünk, az elsődleges célunk a túlélés. Fizikai szinten az agy végrehajtó központja ki van kapcsolva, és a tobozmirigy, ami a harc vagy a menekülési reakció központja, bekapcsolódik. Neurotranszmitterek, mint az adrenalin szabadulnak fel, felkészítve minket, hogy induljon a támadás. Más szóval, kevésbé leszünk racionálisak, nem annyira erényes eszmék vagy erkölcsi elvek alapján fogunk élni, hanem a puszta állati ösztönök alapján. Lelki szinten nem élünk többé Krisztus parancsolatai szerint, hanem csak a fizikai túlélés törvényének adjuk meg magunkat, amely eredendően erőszakos.

A harag, ahogy már mondtam, szorosan kapcsolódik a félelemhez. Ez az, ami arra késztet minket, hogy pusztítsunk és öljünk, ha nem fizikailag, akkor gondolattal és szóval. Ez az, ami arra késztet bennünket, hogy szétzúzzuk vagy elfojtsuk az ellenszegülőket. Ez ugyanaz a lélek, ami arra késztette a tanítványokat, hogy lehívják a tüzet az égből azokra, akik szemben álltak velük, ezért a vágy miatt Jézus keményen megfeddte őket (Lk 9,51–55).

A harag veszélye az, hogy egy dühös személy szinte mindig úgy véli, hogy a harag indokolt, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem. Jogosnak érezzük, ha dühösek vagyunk, különben egyszerűen nem lennénk dühösek. Sőt, gyorsan függővé válhatunk a felháborodás állapota által. Számtalanszor láttam, hogy katolikusok Jézusra hivatkoztak, akik megtisztította az árusoktól a templomot, mint egyfajta ürügyre, hogy megengedhetik maguknak az adrenalin-táplálta nagy haragot.

A harag azonban természeténél fogva romboló, soha nem építő. Időnként az igaz lelkű harag igazolható a jó védelmében, de mindig eredendően veszélyes, hacsak el nem érünk egy nagyon magas lelki megtisztulást – amely igazság elmondandó, de amit legtöbbünk nem mond el.

Szent Jakab azt mondja, hogy a háborúk, egymás közötti harcaink és a pusztítás általában a mi vágyaink, a bennünk tomboló bűnös szenvedélyek, mint a féltékenység, irigység, és a büszkeség eredménye (Jakab 4:1-4). Azt mondják, hogy legyünk dühösek, de ne vétkezzünk, de ezt az állapotot nehéz elérni, és újra gyakran becsapjuk magunkat, amikor azt hisszük, nem vétkezünk, amikor azok vagyunk. A harag az tűz, ami képes felemészteni és pusztítani. Rendkívül óvatosnak kell lennünk ezzel, különben könnyen legyőz és elsöpör bennünket.

A következő kísértés a gyűlölet, amellyel szembenézünk, szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Amikor dühösek vagyunk és félünk, keresünk egy ellenséget, hogy hibáztassuk, egy bűnbakot, akire a felelősséget a világ bűneiért rákenjük. Ez nyilvánvalóan az lesz, aki nem olyan, mint mi, bárki, aki másmilyen. A világ minden rosszát azokra kenjük, akik jobb- vagy baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisok, másfajta politikai meggyőződésűek, vagy talán más vallásúak, más filozófiai irányultságúak, más gazdasági osztályhoz vagy etnikumhoz tartoznak.

Amikor egy bizonyos csoporttal társítjuk a világ gonoszságaiért való felelősséget, elkerülhetetlenül ugyanúgy gyűlölni fogjuk ezt a csoportot, mint azokat a gonoszságokat, melyekért állítólag felelősek. Megkezdjük dühünk kieresztését rájuk, ha is nem fizikailag, de legalábbis gondolattal és szóval megölve őket. A „Deus Vult” [Isten is úgy akarja. A szerk.] kiáltásával elképzeljük magunkat, amint Isten ítéletét földi ellenségeinkre zúdítjuk, vagy elképzeljük, ahogy a pokol lángjaiban vergődnek, teljesen elfelejtve, hogy nem hús és vér ellen küzdünk, hanem ősi és hatalmas szellemi erők ellen.

Krisztus azt mondta: „[Az ördög] csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10,10). Amikor ilyen gyűlölettel élünk, nagyot kortyolunk a pusztítás sátáni lelkéből. Az ilyen ellenségeskedés mérgező a lélekre, gyorsan kioltja a szeretet lángját, melyből él a lélek, és lelki sötétségbe taszít minket.

Végül szembesülünk azzal a kísértéssel, hogy Jézus Krisztus útját, a békesség evangéliumának útját a gyengeséggel tesszük egyenlővé. Nemrég olvastam egy katolikusról, aki a Facebookon kérkedett azzal, hogy válaszul a legújabb hírekre, hogyan alakította át nagy teljesítményű fegyverét ahhoz, hogy maximális erejű megsemmisítést jelentsen másoknak. Ez nem Krisztus lelke. Az erőszak időnként indokolt, mint az önvédelem és a családunk, a gyengék és az ártatlanok védelme. De az erőszak mindig erőszakot szül. Ez mindig tragédia, amit gyászolni kell, bár néha szükséges rossz.

A gyávaság, a gyengeség vagy a puhaság a vád, melyet azok ellen emelnek, akik a békét támogatják az erőszak ellenében. De az igazság ennek pont az ellenkezője. Bárki engedhet alacsonyabb rendű késztetéseinek az erőszak és a harag irányában. Ez tényleg nagyon egyszerű, mert ezek erős érzések, és elmerülni ezekben a legtermészetesebb dolog a világon. De féken tartani most a nyelved, az öklöd, a közösségi média bejegyzéseidet, még a gondolataidat is – ez nehéz. Hatalmas erőt és önkontrollt igényel, hogy megzabolázd az impulzust a pusztításhoz, különösen nekünk, férfiaknak, akik természetünkből fakadóan agresszívek vagyunk. Ezzel az erővel rendelkezett Krisztus, mert több hatalma volt, mint bármelyik lénynek az univerzumban, de soha sem használta arra, hogy öljön, erőszakot okozzon, vagy elpusztítsa az ellenségeit.

A béke útját kell választanunk

Ezekkel a kísértésekkel szembesülünk a káosz és a destabilizáció idején. Félelem, harag, gyűlölet és erőszak – ez mind túlságosan természetes. De nem arra van elhívásunk, hogy természetesek, hanem hogy természetfelettiek legyünk. Ha keresztényként kell élnünk egy gonosz világban, akkor a béke útját kell járnunk.

A béke útja nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a gonoszt a világban. Arra van elhívásunk, hogy ravaszak legyünk, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok – teljes mértékben tudatában legyünk a körülöttünk lévő sötétségnek, de a Krisztus által kijelölt ösvényt választva, ami a kiengesztelődés, a szeretet és a megváltó szenvedés útja. Mi ez az út? Íme, néhány parancsolat a Szentírásból:

„Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” Mt 5,9

„Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Róm 12,21

„Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel.” Lk 6,27.

„Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” Mt 5,39

„Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.”  1Pt 3,9

„Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” ⁵⁵De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított.” Lk 9,54-55” Jézus rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.  Mt 26,52

Amikor úgy döntünk, hogy a béke embereivé válunk az erőszak világában, tanúságot teszünk arról, hogy a magasabb törvény szerint élünk; nem a természet törvénye vagy a dzsungel törvénye, hanem Krisztus törvénye szerint. Nem a hús-vér vagy a gyűlölet, a gyűlölködő retorika fegyvereivel harcolunk, hanem imával, alázattal, szeretettel, jó cselekedetekkel és önfegyelemmel. Sőt, a nagy orosz szerző Alekszander Szolzsenyicin parafrázisával elismerjük, hogy az igazi gonosz nem valahol odakinn van, hanem minden emberi szívben, a tiédben és az enyémben. Saját magunk elmarasztalása és a bűnbánat harca az igazi csata, amelyre elhívnak bennünket.

A béke útja, mely Krisztus útja, nem népszerű. Ez nem ad adrenalin lökést, magas önelégültséget megvetni másokat, vagy a csőcselék erőszakának izgalmát, retorikai vagy fizikai módon. Nem gyűjt kattintásokat és megosztásokat a közösségi médiában, és nem járul hozzá a félelem által kiváltott pánikvásárláshoz. De ez a kereszt útja, az önátadás áldozathozatalának útja, amelyre mindannyiunkat a Mester, Jézus Krisztus hív.

Két út áll előtted: a hatalom, az agresszió, a szembenállás és a gyűlölet útja – amely a világ útja –, vagy Krisztus útja, aki azt mondta: „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.” (Mt 5,9) Te melyiket választod?

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. augusztus 2.