Kérdés: Az Egyház azt tanítja, hogy az azonos neműekhez való vonzódás önmagában nem bűn. Csak akkor követ el bűnt valaki, ha úgy cselekszik, hogy kielégítse ezt a vonzódást. Ugyanezt a szabályt alkalmazzuk-e a gender identitással kapcsolatos kérdésekre is? Más szavakkal: megkérdőjelezni valakinek a szexuális identitását nem bűn, csak az a cselekedet, ami megfelel a vélt identitásnak? A „transznemű” identitás nyilvános kijelentése – megjelenésem vagy nevem megváltoztatásával vagy egyszerűen más viselkedés révén – bűnnek minősül-e? – Sean Code atya, Johnstown, Pennsylvania

Válasz: Gender diszfória néven ismert betegsége van annak az embernek, akinek erőteljesen tolakodó érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy rossz a saját neme. Az érzései nem bűnösebbek annál, mint amikor egy sovány ember úgy érzi, hogy túl kövér.

Mielőtt az Amoris Laetitia enciklikában „a gender ideológiára” utal Ferenc pápa (56), ezeket az erőteljes érzéseket egy gender identitás zavarnak nevezett mentális rendellenességként láthattuk kifejeződni. A múltban a rendellenességet azzal a céllal kezelték, hogy kiküszöböljék a beteg érzései és biológiai identitás-valósága közötti konfliktust.

A gender ideológia meggyőzte a hiszékeny, de (feltehetően) jó szándékú egészségügyi szakemberek generációját, hogy ezeknek a betegeknek a problémája nem a mentális állapotuk, nem a testükkel való elégedetlenség erőteljes és krónikus érzései, nem a tolakodó belső hang, amely azt mondja nekik, hogy valódi önmaguk más, mint a biológiai önmaguk.

A problémát a testük jelenti, nem a gondolataik és az érzéseik. Ezért a kezelés arra irányul, hogy a testet úgy változtassák meg, hogy az megfeleljen az érzéseiknek.

Lépjünk be az úgynevezett nemváltó műtétek korába.

Ahogy én értem, ezen érzések kialakulását még mindig nem elég jól értik.

Egy dolog, amiben egyetértünk, sőt teljesen egyetértünk azokkal, akik elfogadják a katolikus, keresztény filozófiai antropológiát – azok, akik elutasítják a gender egyenlőséget ott, ahol „az emberi identitás egyéni választássá válik, amit képes idővel megváltozni” (Amoris Laetitia 56) – az az, hogy a testünk mi vagyunk. Az biztos, hogy többek vagyunk, mint a testünk. De bármi más is vagyunk, a testünk biztosan mi vagyunk.

A Szentírás biztos iránytűt kínál nekünk a zavaros vizeken való navigáláshoz.

Azt tanítja, hogy a megfogant testet Isten akarja: Isten férfinek és nőnek teremtette az embereket. A férfiasság és a nőiesség az emberiség két egyedi, egymást kiegészítő megvalósulását – megtestesült megnyilvánulásait – képviseli, amelyek mindegyike sajátos jelentőséggel bír saját maga és mások számára az isteni terv szerint. Isten akaratának része, hogy minden ember létrejöjjön, növekedjen, érjen, meghaljon és feltámadjon nőként vagy férfiként.

Ezért mindig valótlanság azt állítani, hogy egy biológiailag hím az nő, vagy fordítva. A valótlanság megerősítése mindig rossz. Ez zsákutcába vezet minket. Minél radikálisabban választ el bennünket a valótlanság az igazságtól, annál rosszabb azt igazolni és döntéseket hozni ennek alapján.

A gender ideológia által alátámasztott valótlanság a legradikálisabb módon választ el bennünket az igazságtól. Azt mondom, hogy radikális, mert ez a valótlanság személyes identitásunkat, létünk gyökereit (radices, latinul) támadja. Szó szerint eltorzít engem, mert férfi vagy nő vagyok; és rájövök, hogy mi vagyok, ha ránézek a testemre.

Bár egy képzeletbeli mentális én létezhet a születéskori biológiámon kívül, nincs tényleges én, aki létezne a testem férfiasságán vagy nőiességén kívül.

Mint mondtam, a valótlanság megerősítése mindig rossz. Ebből következik, hogy a gender identitásommal kapcsolatos valótlanság megerősítése rossz. Ha erre a megerősítésre a megjelenésem, nevem és viselkedésem megváltoztatásával cselekszem, ez még rosszabb, mivel ez elmélyíti a valótlanság iránti elköteleződésemet; ha ennél tovább megyek, és műtéttel megváltoztatom elsődleges vagy másodlagos nemi tulajdonságaimat a valótlanság alapján, akkor ez még rosszabb.

Ezek a cselekedetek bűnök? Igen, ha van elegendő tudásom, arról, hogy valótlan alapon és ha szabadon cselekszem. Ez lehet az eset, ha valaki a transzgender identitást egyfajta serdülőkori lázadásnak, divatnak vagy másságnak állítja be.

Mi van akkor, ha őszintén elgondolkodtatom őket, hogy valami jót csinálok?

Ha azt hiszem, hogy ők jók, akkor tévedek. Ha a tévedésem nem az én hibám, itt és most semmit sem tehetek a tévedés kiküszöbölésére, akkor a katolikus erkölcsi teológia erre úgy hivatkozik, mint a legyőzhetetlen tudatlanságú lelkiismeretre.

Erről a II. Vatikáni Zsinat azt tanítja: „Nemritkán megtörténik, hogy a lelkiismeret legyőzhetetlen tudatlanság miatt téved anélkül, hogy emiatt elveszítené méltóságát.” (Gaudium et Spes, 16).

„Anélkül, hogy elveszítené méltóságát” azt jelenti, hogy bűnösség nélkül, vétek nélkül, vagyis bűn nélkül.

De ha a tévedés az én saját hibám, akkor tudatlanságom nem nyújt védelmet a bűntől, sőt a súlyos bűntől sem. Az utána következő mondatban a vatikáni konstitúcióban ezt írják:

„Ez azonban nem állítható olyan esetben, amikor az ember nem fordít elég gondot az igaz és a jó keresésére, és a lelkiismeret a bűn megszokása következtében lassanként szinte megvakul.”

Mi van akkor, ha az a személy, aki rekonstrukciós (úgynevezett „alsó”) műtéten esett át, felfedezi saját tévedését és elmegy gyónni – műtétileg vissza kell fordítania az eljárást, hogy bűntudat nélkül éljen? Minden ésszerű erőfeszítést meg kell tennie annak érdekében, hogy a testét sebészetileg visszaalakítsák az igazi neméhez. Ha ebben meggátolja őt valamilyen súlyos akadály, pénzügyi, egészségügyi, vagy más ok, akkor egy ideig, vagy akár határozatlan ideig is bűntudat nélkül viselheti a megváltozott fizikai állapotot.

Utóirat

Mi van az „interszex” emberekkel, akik nem egyértelmű nemi szervekkel, ivarmirigyekkel vagy szex kromoszómákkal születtek? Jelentős jogvita folyik arról, hogy orvosilag hogyan kell érteni ezt az állapotot, és hogyan kell kezelni az ilyen embereket. Azt hiszem, hogy a Teremtés 1-2 megköveteli, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy Isten minden interszexuális személyt vagy férfinek vagy nőnek teremtett akkor is, ha néha ezt nehéz egyeseknél meghatározni.

De az interszexualitás számomra irreveláns hivatkozás a „transznemű” emberek részéről, akiknek a biológiai neméhez — és így a személyes identitásához — nem fér kétség.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2022. május 24.