A keresztény ókor legkiválóbb szónokának beszédei, szentírás magyarázatai a hívek életéről is reális képet nyújtanak; tulajdonképpen tükrök, amelyekben láthatjuk kora laikusainak életét és keresztényi feladatait. Ezekből válogattunk ki néhány szemelvényt

A keresztény méltósága a Krisztussal való bensőséges egységből ered „Krisztusra mint alapra építsünk. Úgy kapcsolódjunk hozzá, mint a szölővessző a szőlőhöz, ne álljon semmi Krisztus és közénk, mert abban a pillanatban, ha a legkisebb szakadás is fellépne viszonyunkban, elveszünk… Mi nemcsak kapcsolódunk Krisztushoz: egységben vagyunk vele, s a legkisebb távolság is a halálunkat jelenti. Írva van ugyanis: „Lám, elvesznek, akik elszakadnak tőled” (Zsid 73,27).

Forrjunk tehát egybe vele, mégpedig tetteink által, mert ő mondja: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem” (Jn 14,21). Ő a fej, mi a test; lehet üres tér a fej és a test között? Ő az alap, mi az építmény; ő a szőlőtő, mi a szőlővesszők; ő a férj, mi a feleség; ő a pásztor, mi a nyáj, ő az út, mi az utasok; mi vagyunk a templom, ő lakik bennünk; ő az idősebb testvér, mi a fiatalabbak; ő az örökös, mi a társörökösök; ő az élet, mi az élők; ő a feltámadás, mi a feltámasztottak; ő a fény, mi a megvilágítottak. – Mindez a vele való egységről beszél, mindez jelzi, hogy nem lehet a legkisebb űr sem Krisztus és mi közöttünk. Aki a legcsekélyebb módon is eltávolodik tőle, az látni fogja, hogy a szakadék növekszik, és végül teljesen leválik. A test tönkremegy, bármilyen finoman is vágja át a kard. S a vékony repedések nem vezetnek-e az épület összeomlásához? Ha kicsit is bevágjuk az ágat, elszárad az. Az a kis vágás a minden. Amikor tehát kisebb vétket követtünk el, amikor kicsit voltunk csak hanyagok, ne tekintsük azt csekélységnek, különben naggyá fejlődik” (Homilia 8,4 in 1Cor.)

Ha ilyen mély kapcsolat fűzi a keresztényt Jézushoz, akkor komoly feladatok várnak rá „Semmi sem oly hiábavaló, mint az a keresztény, aki nem törődik avval, hogy megmentse testvérét. Ne hivatkozz szegénységedre! Az a szegény asszony, aki két fillért tett a perselybe, ellened szól. Valamint Péter is, aki azt mondta: „Aranyam, ezüstöm nincs…” És Pál is, aki annyira szegény volt, hogy éhezett.

Ne hivatkozz arra, hogy jelentéktelen ember vagy, mert az apostolok is egyszerű emberek voltak, alacsony réteghez tartoztak! Ne hivatkozz tudatlanságodra, mert ők is tanulatlanok voltak! De ha rabszolga vagy, ha menekült lennél is, akkor is sokat tehetsz: az volt Onesimusz is. Beteg vagy? Timóteus is az volt… Mindenki hasznos lehet felebarátjának, csak legyen kész megtenni a tőle telhetőt. Nem látod, milyen erősek, szépek, égre törők az erdőben a fák? S mégis, kertünkben szívesebben látjuk a gyümölcsökkel megrakott gránátalma- vagy olajfákat: ezek ugyanis hasznosak, míg amazok szépsége meddő, kevesebb bennük a haszon. Ez utóbbiakhoz hasonlítanak azok az emberek, akik nem Krisztusból táplálkoznak, illetve még ezekhez sem, mert csak büntetést érdemelnek, míg a meddő fák hasznosak lehetnek az építkezésnél. Hogy nevezhetnénk kovásznak azt, aki nem képes megkeleszteni a tésztát, amibe belekeverték? Illatszernek nevezhetjük azt az anyagot, amely nem tölti el illatával a hozzá közeledőket? Ne mondd: Képtelenség hatni a másikra.

Lehetetlen az, hogy semmi se történjék akkor, ha te valóban keresztény vagy. A keresztény lényegéhez tartozik a cselekvés. Éppen olyan ellentmondás azt állítani a keresztényről, hogy nem lehet felebarátja hasznára, mint azt monda-ni a napról, hogy nem világít és nem melegít. Ne mondd tehát: lehetetlen. Az ellenkezője lehetetlen: Ne sértegesd az Istent! (Homilia 20,4, in Act.Apost.)

Többször megmagyarázza, hogy miben áll az igazi keresztény szeretet „Az igazi szeretet távolról sem tekinti a saját érdekét, hanem mindenekelőtt felebarátja javát nézi; nem is veszi észre, mire van szüksége, csak másokon keresztül. Az tartja életben az Egyház testét, hogy a lelki táplálék eljut minden tagba. Az a tag tehát, amelyik saját magának tartaná vissza az egész táplálékot, önmagának és az egész testnek ártana. Így például saját vesztét okozná az a gyomor, amelyik magának tartaná meg a táplálékot, miközben a többi testrész elsorvadna. Ha viszont – megtartva maga számára a szükséges táplálékot – továbbadja a maradékot a többi tagnak, mind ő, mind pedig amazok kiváló egészségnek örvendenek. Hasonlóképpen csak saját magad és embertársaid romlását okozod, ha magadnak tartod meg, s nem adod át embertársaidnak a tanítást, amelyet tőlünk kapsz” (Sermo 9,2. in Gn)

„Íme, a tökéletes keresztény szabálya, pontos meghatározása: keresd az általános jót. Azzal utánzod legjobban Krisztust, ha buzgólkodsz felebarátod javán. Ha valaki nem törekszik a mások hasznára lenni, semmilyen erénye sem lehet tökéletes. Ennek bizonyítéka az a félénk bár hű szolga, akit azért korholt az Úr, mert nem kamatoztatta a rá bízott talentumot. Mire jó tehát, testvérem, ha böjtölsz, megtagadod magad és siratod bűneidet? Ha mindezek mellett haszontalan vagy embertársaidnak, akkor cselekedeteidben nincs megosztottság?” (Homilia 25,3-4 in 1Kor).

Aranyszájú Szent János nemcsak általánosságban hívja fel a keresztény figyelmét arra, hogy Krisztussal egyesült életének lényege az apostolkodás. Konkrét példákkal is szolgál, hogyan valósíthatjuk meg azt. A vidéki jómódú birtokos és családapa számára is ecseteli az igazi hithirdető magatartását.

„Fürdőket és kereskedéseket építesz a falvakban? A városok laza erkölcsét vezeted be vidéken, megrontod a parasztokat, s ennek az lesz a szükségszerű következménye, hogy féktelenekké válnak. A mulandó népszerűség keresésével saját érdekeid ellen dolgozol. Ehelyett inkább törekedjél arra, hogy kereszténységre térítsed a falusiakat, ha még pogányok, vagy gyarapítsad őket erényekben, ha már hozzánk tartoznak. De hogyan javíthatsz életükön, ha továbbra is látják, hogy elhanyagolod lelkük sorsát? Építs fürdők helyett templomokat! Egyetlen birtok se maradjon templom nélkül! Ne mondd, hogy van már templom a szomszéd faluban! Legyen a te birtokodon! Ezenfelül gondoskodj arról, hogy megélhessen a hitoktató, a diakónus és az egész papi közösség! Úgy törődj evvel az Egyházzal, mintha saját lányodnak adnál hozományt. Így lesz áldás számodra a falu. Ha a császár kérné tőled, hogy építs neki házat – mégha csak egy éjszakára is – nem sietnél eleget tenni kérésének? Ne adj tehát kevesebbet Istennek mint a császárnak! Túl költségesnek találod a vállalkozást? Ne nézd az áldozatot: minden későbbi termésnek te veted meg az alapját. Neked lesz köszönhető, ha hitújoncok lesznek a szomszéd falvakban” (Homilia 18,4-5 in Ac)

„Kedveseim, tanuljátok meg leckémet, és hazatérve terítsetek két asztalt: az egyik legyen az élelemé, másik a lélek táplálékáé. A férj ismételje a kapott tanítást, az ő szájából hallja a felesége, értsék meg gyermekei, de szolgái se legyenek megfosztva a jó hírtől. Tegyétek templommá házatokat, mert számon kérik tőletek gyermekeitek és szolgáitok lelki üdvét. Amint mi felelni fogunk a ti lelketekért, úgy felel majd mindenikötök rabszolgája, felesége és gyermekei lelki üdvéért” (Sermo 6,2 in Gn)

„Kényeztessük tagjainkat, és ne nyugtalankodjunk Krisztus tagjai miatt? Nemde borzalmas dolog lenne, ha valaki látná, hogy elrohad a húsa s nem törődne vele? Bizonyára nem néznéd tétlenül, ha egyik rabszolgád vagy szamarad egyik testrésze üszkösödni kezdene. De amikor látod, hogy Krisztus testét támadja meg a betegség, futva mész el mellette?” (Homolia 44,4, 1Cor)

„Nem nehéz annak kiszolgáltatni a szentségeket, aki helyes oktatást kapott és aki hisz. De micsoda munka és bölcsesség szükséges akkor, ha hitetleneket kell tanítani és téríteni” (Homilia 6,31 in 1Cor)

„Ma nem győztem meg hallgatómat? Lehetséges, hogy sikerül holnap, holnapután, négy nap múlva vagy valamikor. A halász, aki egész nap hiába vetette ki hálóját, néha este fog halat, vagy éppen akkor, amikor már indulni akar. A földmíves sem szűnik meg megmunkálni földjét, jóllehet éveken keresztül gyenge volt a termés: néha egy év behozza – mégpedig bőségesen – az elmúlt évek veszteségeit… Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy sikeresek legyünk, hanem azt, hogy dolgozzunk. S munkánkat nem fizeti meg kevésbé azért, mert nem hallgattak meg… S vajon megszűnik kísérteni az ördög minden egyes hívőt, mivel látja, hogy sokan közülük megmenekülnek? Nézzétek, milyen gonddal, milyen pokoli kitartással, milyen förtelmes figyelmességgel követi a lelket, míg csak az utolsót nem lélegzi!” (De Lazaro, Concio 1 2-6)

„Mégha a legtökéletesebb cselekedeteket is hajtottuk végre, de szétromboljuk az egységet, úgy fognak megbüntetni bennünket, mintha Krisztus testét téptük volna darabokra… És nemcsak azoknak beszélek, akiknek valamilyen vélt méltóságuk van, hanem az alattvalóknak is. Egy szent ember igen merész kifejezést használt valamikor: ezt a bűnt még a vértanúság sem törli el. Ugyanis miért szenvedsz vértanúságot? Nemde Jézus Krisztus dicsőségére? Te pedig Krisztusért adod életed, de pusztítod az Egyházat, amelyért meghalt Krisztus?… Ellenségeink támadásai kevesebbet ártanak, mint megosztottságaink: azok az Egyház dicsőségét növelik, ezek a világ gúnyjának szolgáltatják ki” (Homilia 11,4 in Ep.)

(Forrás: Tengernek Csillaga, 2012/5. szám)

Létrehozva 2020. április 4.