Nyári időszakban egy kicsit átalakult a napi menetrendem, így többször részt vehettem hétköznap reggeli szentmisén, és az utána megtartott rövid (fél órás) csöndes szentségimádáson is. És ha az ember nem az első padok egyikében tartózkodik, illetve nyitott szemmel imádkozik, akkor akaratlanul is látja a közben elszivárgókat. És ha valamilyen szinten érdekli az embert, hogy ki, hogy viselkedik, akkor észreveszi azt is, hogy ki hogy távozik.

A közép korosztály és az idősebbek jelentős része két térdre ereszkedik és fejet hajt. A többiek vagy egy térden hajtanak térdet, vagy „pukedliznek”, illetve ezekhez hasonló bármivel búcsúznak Jézustól. És akkor újból feltolultak bennem a gondolatok, hogy tudjuk-e általában, hogy miért hajtunk térdet a templomba jövet-menet?

Valószínűleg a hívők egy rétege vagy már elfelejtette, vagy soha nem is tanította neki senki, hogy miért is kell vagy kellene térdet hajtani a templomban A térdhajtás a tiszteletadás jele. Ez a királyi udvarokban is általános szokás volt – ahogy a filmekben ma is látjuk oly sokszor.

Ezt a tisztelet jelét szoktuk megadni Jézusnak, aki folyamatosan vár mindannyiunkat a katolikus templomokban, az Oltáriszentségben, a Tabernákulumban. Az emberekben benne van az az automatizmus, hogy ahogy belépnek a templomba, a szentély felé végeznek valamit térdhajtástól a pukedliig, ki-ki, ahogy kialakult nála.

Az igazi tiszteletadás a térdhajtás. De hogy ez a tiszteletadás tudatosodjon és erősödjön bennünk, ezt a Tabernákulumban köztünk lakó Jézus felé kell, vagy kellene megtenni. Ez ma már nem feltétlenül egyszerű helyzet, hiszen templomaink zömében az utóbbi egy-két évtizedben a szentély közepéből, a templom középpontjából eltávolították Jézust. Helyébe általában a pap trónusa, karosszéke került. (Tudtommal a francia forradalom idején történt hasonló a katolikus templomokban, amikor a forradalmisták karosszéket raktak a szentély középpontjában levő oltárra és beleültek, jelezvén, hogy most ők vannak a középpontban a templomban, senki más.)

Tehát ma meg kell keresnünk Jézust a templomban. Általában a szentély oldalában vagy a templom hajójának egyik oldaloltárán található meg a Tamernákulum, benne Jézus Krisztussal. Ha sikerült megtalálnunk, akkor abba az irányba hajtsunk térdet, tiszteletadásunk jeleként. A keresztvetéssel jelezzük – magunk felé is – hogy fogadtuk Jézus áldását, melyet küld felénk a Tabernákulum falán keresztül is

Fiatal koromban én még úgy tanultam, hogy amennyiben Jézus Krisztus látható módon ki van helyezve a Szentségtartóban, akkor nem egy térden hajtunk térdet, hanem két térdre ereszkedünk és még főhajtással is jelezzük maximális tiszteletünket a Királyok Királya, Jézus Krisztus iránt, aki végtelen alázatával és szeretetével egy parányi kis Ostyába alázta magát, hogy köztünk lehessen a világ végéig és érzékelhető módon is meglátogathasson bennünket a szentáldozásban

Tehát a templomba jövet menet a Tambernákulum felé általában keresztvetéssel kísért térhajtást szoktunk végezni, míg kihelyezett Oltáriszentség esetén két térdre ereszkedés és főhajtás a megfelelő tiszteletadás jele. Igyekezzünk viselkedésünkkel (külsőségekkel) erősíteni hitünket, mert ez a kettő pozitív és negatív irányban egyaránt oda-vissza hat egymásra

(Forrás: Tengernek Csillaga, 2012/5. szám)

Létrehozva 2020. március 31.