Szent Cyprianus Karthágó püspöke volt 248–tól 258–ban elszenvedett vértanúhaláláig. 252–től a Decius-féle nagy keresztényüldözés után birodalomszerte pusztított a pestis-járvány. Cyprianus püspök megszervezte városában a betegellátást, amivel még pogány ellenségeinek is kivívta a tiszteletét. A járvány krízise alatt írta körlevelét a Halandóságról (De mortalitate). Ebből lássunk néhány részletet.

„Aki Isten oldalán harcol, szeretett testvéreim, és a mennyei táborba állva már az isteni dolgokban remél, annak tudnia kell, hogy a világ viharai és örvényei nem rendíthetnek meg bennünket, nem kelthetnek zavart bennünk, mert ezeknek bekövetkezését az Úr előrelátó szava meghirdette, intése felkészített rá; az Úr tanította, előkészítette és megerősítette Egyháza népét minden jövendő viszontagság elviselésére: háborúkra, éhínségre, földrengésekre, a mindenütt támadó járványokra.”

Ezután a szent püspök rákérdez a hitre: csakugyan a hitben éljük meg a reánk nehezedő nehézségeket? A hit nem fér össze a félelemmel. Idézi a Fil 1,21-et: „Az élet nekem Krisztus, a halál pedig nyereség…” [1]

Az apostol ugyanis az életet Krisztussal együtt élte és vele együtt szenvedte, s várta, hogy a halálban pedig végleg együtt lesz Krisztusával. Nekünk is illő, sőt fontos ezekben a napokban megkérdezni magunktól: mennyire Jézus Krisztus hitében gondolkodom ebben a helyzetben, s mennyire a hit szerint cselekszem? Vagy e hit nélkül átadom magamat a tömeges szorongásnak, pániknak, Isten nélküli és folytonos okoskodásnak?

Aztán arról beszél a járványtizedelte híveknek, hogy minden próbatétel a szeretet próbája. Idézi a MTörv 13,3 -at: „Próbára tesz téged az Úr, a te Istened, hogy megtudja, szereted -e az Urat, Istenedet teljes szívedből és egész lelkedből?”  Hozzátesszük Szent János első leveléből: „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet… Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4, 18-19)

A próbatétel tehát elvezethet a mélyebb istenszeretetre és a valós emberszeretetre. Hiszen nincs is más célunk, mint amit így kaptunk: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Szeresd embertársadat, mint önmagadat!

Bizony kissé már messze vagyunk az ókeresztények szeretetének tüzétől, akik a mai egészségügyi feltételek és orvostudomány nélkül sem féltek ápolni, s ha kellett, eltemetni a járvány áldozatait. De persze közben erejüket és bátorságukat a közös szentmisékből merítették. De most hallottam egy hívő, többgyermekes orvos édesapáról, aki, miután feleségével megimádkozták, elment és a fertőzött betegek ápolásához jelentkezett. Ehhez a tanúságtételhez emlegeti Szent Cipriánusz püspök a 2 Kor 12,7-et: „Elég neked az én kegyelmem! Hiszen az erő az erőtlenségben nyilvánul meg!”

A második szent, akit említenünk érdemes, az 1581-ben született Páli Szent Vince, az irgalmasság nagy szentje; ő volt az első az orvoslás történetében, aki röplapokat szerkesztett és nyomatott, hogy a népet tájékoztassák a járványok elleni védekezés módjairól. De a lényeg, hogy egész életét gályarabok, szegények, betegek, pszichés betegek között töltötte, ápolórendeket szervezett. [Lásd a róla szóló filmet lent. A szerk.]

A harmadik szent Luisa Piccarreta, aki 1878-ben 13 éves korától Jézussal kezdett együttszenvedni. Sokféle lelki és testi kínja közben az egyik furcsa tünete testének a gyakori merevgörcse lett. A beteg kis szent egyik új gyóntatója 1887-ben megunta, hogy naponta látogassa őt, és papi hatalmával parancsolva megtiltotta, hogy Luisa teste a  dermedt állapotba visszaessen. Ekkor hirtelen kolera járvány jelent meg a környéken és Corato városkában is sok áldozatot követelt, ahol kislány lakott. Erre Luisa maga kérte a gyóntatóját, hogy folytathassa áldozati életét a bűnökért való engesztelés jegyében. Luisa háromnapos mozdulatlanságban töltött szenvedése után a kolera rögtön eltűnt a vidéken. a gyóntató az esetet csodaként jegyezte fel.[2]   

Az egyik feladatunk tehát a félelem legyőzése a mennyország örök voltának igaz hitével. Még igazibb, ha magának, Jézus Krisztusnak a szeretetéért tudunk felfelé nézni, kitekinteni innen a nyomorúságból, feléje, aki az Atya jobbján ül. A második feladatunk az imaharc, beleértve felajánlásainkat, amikor imádsággá tesszük, szenvedésünket, megrövidülésünket, próbatételünket, amiket Krisztus szenvedéseihez csatolunk egy-egy imádságban. A harmadik feladatunk mindent megtenni azokért, kiknek talán csak mi segíthetünk, vagy azoknak, akik nálunk gyengébben állnak anyagiakban, vagy a magány miatt, vagy éppen betegségük miatt.

[1] Szent Cyprianus művei, Szent István Társulat, Bp., 1999. 281-289.

[2] A mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének 24 órája, Veszprém, 2017., 18.

Maurice Cloche filmje megindítóan rajzolja meg Páli Szent Vince életét és munkáját. A szegénységből, és rabszolgaságból királynők, hercegek és a nemesség tanácsadójává lett szerény pap rendkívüli módon tudta befolyásolni Franciaország, majd később az egész világ társadalmának lelkiismeretét, hogy észrevegyék, szociális érzékenység nélkül nem ember az ember. Öt századdal korábban a gazdag szülőktől származó Assisi Szent Ferenc azzal készített elő egy szellemi forradalmat, hogy azt tanította, hogy éljünk koldusként. Szent Vince pedig azzal készített elő egy másik forradalmat, hogy azt tanította, hogy etessük, ápoljuk és oltalmazzuk a koldusokat.

Magyar felirattal

Létrehozva 2020. március 29.