„Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.” (Préd 11,5)

„Istenem, nem értem, miért teszed ezt velem!” – sírtam el magam, mikor hazafelé a boltból egy rossz hírt kaptam telefonon.
Évekkel korábban Isten rávezetetett, hogy terveimet az Övéhez igazítsam. Sugallta a szívemben, bizonyította igéjével, bölcs barát tanácsával és imádságban.

Tudtam, hogy ígérete komoly hitet követel tőlem, de igent mondtam, engedelmeskedtem.

Eleinte szárnyalt a lelkem Isten tervét követve. Imanaplóm Isten nagyszerűségének ecseteléséről szólt.

Aztán az út megváltozott, már nem olyan volt, mint amire számítottam. Kátyússá vált, és míg hagytam, hogy Isten irányítsa lépteimet, az az érzésem támadt, hogy a teljesülő ígéret helyett, utam a semmibe vezet. Tudtam, hogy Isten jelen van, de kérdőre vontam terveit.

Lelkesedésem lelohadt, bizalmam megrendült. Jó napjaimon optimista voltam és kitartó, rossz napjaimon mérgelődtem, és össze voltam zavarodva. S mikor az a telefonhívás kioltotta a reményemet, magatehetetlennek és teljesen tanácstalannak éreztem magam.

A kocsit egy üres parkolóhelyre irányítottam, és hagytam, hogy könnyeim áztassák a kormánykereket. „Könyörgöm, Uram, mutasd meg, mit miért csinálsz!” – kértem.

Nem tudom, meddig ültem ott, várva Isten válaszára, de az biztos, hogy nem villant fel fénysugár, hogy rávilágítson Isten ragyogó tervére. Nem érkezett mennydörgésben magyarázat Isten titokzatos módszereire.

Csak egy halk kérdés merült fel szikkadt lelkemben:
„Milyen Istenre vágysz, akit meg tudsz magyarázni, vagy akit magasztalhatsz?”

Hirtelen, míg tovább folytak könnyeim, felismertem egy kínos igazságot: a végtelenül magasztos Istent nem lehet mércéhez igazítani. A csodákat fakasztó Isten befoghatatlan. Istent, akinek szeretete végtelen, nem lehet megmagyarázni.

Talán ezért figyelmeztet a prédikátor: „Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik” (Préd 11,5).

Isten nálunk többet és messzebbre lát. Tudása meghaladja a miénket. Működése számunkra felfoghatatlan (Iz 55,8-11). És ha csak akkor akarjuk követni, amikor megértjük, mit csinál, sosem fogjuk megtapasztalni titokzatos csodáit.

Ott a parkolóban, kérdésektől zsongó fejjel és csalódástól meggyötört szívvel rájöttem, hogy választhatunk:
hagyjuk, hogy Isten titokzatossága kételyeket támasszon bennünk, vagy hagyjuk, hogy kiváltsa csodálatunkat.

Ábrahám dicsőítette az Istent a csillagos ég alatt – bár nem értette, hogyan válhatna népek atyjává.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. március 27.