“Lelkiismeret furdalásom van: egy nagy sz@r vagyok; mindent elrontok; nem érek semmit; nem érdemlem meg, hogy szeressenek; megsemmisítő szégyent érzek, szeretnék nem lenni.””Lelkiismeret furdalásom van: egy nagy sz@r vagyok; mindent elrontok; nem érek semmit; nem érdemlem meg, hogy szeressenek; megsemmisítő szégyent érzek, szeretnék nem lenni.”

Ez nem lelkiismeret furdalás, hanem regresszív öndestrukció.

 REGRESSZÍV ÖNDESTRUKCIÓ: “Egy nagy szar vagyok.” – Destruktív és általános. – Az egész személyt kérdőjelezi meg, nem valamilyen cselekedetet értékel. – Szétveri az ember önbecsülését, intenzív szégyen, megalázottság és kivetettség érzéssel jár. –  Még görcsösebbé, kudarcosabbá tesz.- Azonosulás a gyermekkori szülői agresszióval, visszavisz egy patologikus kisgyermeki szintre, ezzel erősen beszűkít. 

LELKIISMERET: “Ezt nem csináltam jól.”-  Konstruktív és konkrét. – Soha nem az egész személyt kérdőjelezi meg, hanem arra mutat rá, hogy ezt és ezt nem csináltam jól. – Azt kérdezi, miért történt így és mit kell tennem, hogy legközelebb jobban csináljam. – Az elemzés eredményeképpen tényleg jobban is csinálom legközelebb, pozitív változást eredményez a viselkedésemben.- Az ember belső növekedését, szabadságát segíti elő.

Rettentő fontos, hogy a kettőt meg tudjuk különböztetni egymástól. 

A gyerekek a túlélés érdekében többnyire azonosulnak a szülői elutasítással, legyen az bármilyen igazságtalan vagy szeretetlen. Ezzel megmentik a számukra életbevágó kapcsolatot szülővel. Viszont a szülő agressziója, szeretetlensége belsővé válik. Úgy fogják felnőttként is bántani, elutasítani, megszégyeníteni, megalázni magukat, mint ahogy azt a szüleik tették velük. 

Felnőttként amikor valamilyen hibát elkövetnek, azonnal a regresszív öndestrukció jelenik meg. Az emberek – ezt hivén lelkiismeretnek – teljesen elmerülnek az önpusztító érzésekben és nem teszik fel a tényleges lelkiismeret kérdéseit, hogy mit és miért nem csináltak jól.

Ezek az érzések nagyon erősek és nagyon megsemmisítőek, azért az ember – érthető módon – mindenekelőtt ezektől szeretne megszabadulni. Általában nem tud, s ettől még lejjebb kerül.

A kijutás útja pont az ellenkező irányban van. Az ember nem küzd ezek ellen az érzések ellen, hanem elfogadja, hogy ezek vannak, és  tudván, hogy ezek az érzések nem az itt és most tényleges valóságáról szólnak, hanem a szülei szeretetlenségét mutatják, valójában nem őt, hanem a szüleit minősítik, nem fogadja el ezeket az érzéseket, mint az itt és most valósága reális értékelését.

Ettől még az érzések rendkívül megterhelőek maradnak, de mégis lesz az embernek annyi szabadsága, hogy el tud kezdeni gondolkozni a helyzet reális értékelésén.Vissza tud kapaszkodni egy felnőtt működésmódba, ahonnét már látszik, hogy ő nem úgy rossz, ahogy van, hanem aktuálisan valamit nem csinált jól.

Természetesen az igazi megoldás nem egy pillanatnyi technika, hanem egy hosszú úton kell végigmenni, amely során az ember megtanulja visszautasítani a szülei szeretetlenségét és megtanul szeretettel bánni magával – minden körülmények között.

Forrás

Létrehozva 2020. február 28.