Melyik lépésnél vagy?

Azt gondoljátok, hogy ez a 12 lépéses dolog valami új ötlet? Inkább nézzétek utána az ókori görögöknél, vagy mint esetünkben a középkori irodalomban! Az alázatosság és a büszkeség szintjei c. művében  Clairvaux-i Szent Bernát 12 lépést nevez meg a büszkeség „hegye” felé vezető úton.

Ebben a munkában szeretném a középpontba helyezni a Büszkeség 12 lépését. Röviden felsorolom ezeket a lépéseket, kiegészítve néhány kommenttel (a kommentek a szerzőéi, ne Szent Bernátot okoljátok).

Figyeljétek meg, ahogyan a lépések egyre súlyosabb állapotokhoz, végül a bűn rabszolgaságához vezetnek. A lépések az elmében kezdődnek, majd a viselkedésben folytatódnak, végül az elbizakodott magatartáson keresztül eljutnak a lázadáshoz és a szolgasághoz. Mert ha nem Istennek szolgálunk, akkor a Sátánnak.

Tekintsétek úgy ezeket a lépéseket, mint a büszkeség súlyosbodásának tüneteit.

1. Kíváncsiság: Noha van olyan, hogy egészséges kíváncsiság, gyakran olyan dolgokba ássuk bele magunkat, amikhez semmi közünk: mások személyes kérdései, privát ügyek, vétkes szituációk és így tovább. Ami az efféle kíváncsiságot bűnössé teszi, az az, hogy hibásan azt gondoljuk, jogunk van tudni bizonyos dolgokat, és gőggel és indiszkréten tekintünk arra, ami nem tartozik ránk: dolgok, amiket nem kellene ismernünk vagy amelyek nem helyénvalóak és elterelik a figyelmünket saját hibáinkról, vagy amelyeket talán nem tudunk megfelelően kezelni. Minden óvatosságot félretéve a büszkeség és privilégium biztos tudatával kíváncsiskodunk, beleszólunk és belenézünk olyan dolgokba, amelyek nem tartoznak ránk úgy, mintha jogunk lenne ehhez. Ez egy olyasfajta kíváncsiság, ami elítélendő.
2. Léhaság: Lefoglalni az elménket helytelen gondolatokkal egy olyan szokás, ami egyre csak növekszik míg végül ugyanilyen komolytalansággal kezeljük a fontosabb kérdéseket is. Persze van helye egyfajta józan humorérzéknek és némi szórakozásnak. Egy apró viccelődés a sportról vagy a popkultúráról szolgálhat pillanatnyi szórakozással.
3. Balgaság: Itt a mentális könnyelműségből átmegyünk a léha magatartásba, amivel túlértékeljük a kis jelentőségű tapasztalatokat és szituációkat a fontos dolgok ellenében. A buta, ízetlen és szeszélyes viselkedés egy olyan büszkeséget mutat, amelyben a személy nem abban gazdag, ami Isten számára fontos. Büszkén maximalizáljuk a minimumot és minimalizáljuk a maximumot. Rengeteg időt találunk a könnyelműségre, és még sincs időnk az imádságra, a tanulásra és a Szent Igazság megismerésére.
4. Hiúság: Ahogyan egyre jobban bezáródunk a mi kis besötétedett elménkkel és balga magatartásunkkal övezett világunkba , elkezdünk örvendezni a testi örömöknek és a nagyság jelének vélni azokat, elkezdünk dicsekedni balga dolgokkal és hivalkodni, beszélni, gondolkodni magunkról egy annál magasabb szinten, mint ami igaz és indokolt lenne. Igaz, hogy meg kell tanulnunk értékelni az ajándékokat, amelyeket kaptunk, de arra is emlékeznünk kell, hogy azokat Isten adta nekünk, és amelyek mások segítségével fejlődnek tovább. Szent Pál mondja: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7). Aki dicsekszik, az túlértékeli magát, világgá kürtöli ajándékait, amelyek nincsenek, vagy elfelejti azt, hogy amije van, az egy kegyelem, ajándék. Ez büszkeség.
5. Egyedülállóság: A mi világunk mindig kisebb lesz, de mi mindig egyre nagyobbnak tartjuk magunkat. Királyok vagyunk, igen, a hangyaboly királyai, egy kis porszem kormányzói, ami kiterjed az űr végtelenségébe. De ahogy egyre inkább növekszik a büszkeségünk, túl könnyen elfelejtkezünk az Istentől és másoktól való függésünktől és arról, hogy mik vagyunk. Nem létezik „self-made man”. Mindannyian esetlegesek vagyunk, akik Istentől és egymástól függnek. Ezen kívül túl könnyen visszahúzódunk a mi kis világunkba, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy dolog csak azért olyan, amilyen, mert mi olyannak gondoljuk. Csak a saját véleményünkre hagyatkozunk, nem tartva számot a valóság nyújtotta bizonyítékokról, abbahagyjuk mások tanácsának keresését. Az egyedülállóság érzése büszkeség. És ez a büszkeség annál inkább felfújódik, minél inkább összezsugorodik a mi kis világunk, és minél inkább a saját énünk kerül a középpontba.
6. Önteltség: A saját képességek vagy a saját értékek igazságtalanul kedvező és túlságosan magas szintű értékelése. Miközben a világunk egyre zsugorodik, büszkeségünk pedig egyre nő, egyre inkább kizárólag magunkra figyelünk, a téveszménk pedig pont úgy súlyosbodik, ahogy egyre inkább önértelmezővé válik. Egy dolog azért olyan mert én azt mondom, hogy olyan. Jól vagyok, mert azt mondom, hogy jól vagyok. Nem fontos, hogy mindannyian az erő és a gyengeség, a szentség és a bűnösség keverékei vagyunk. Nem vesszük észre, hogy milyen nehéz lehet együtt élni velünk. Nagyon gyakran találunk hiányosságokat másokban, de ezt nem sikerül meglátnunk magunkban. Ezenkívül túl könnyen hasonlítjuk magunkat kedvező módon másokhoz, gondolván: „Na, legalább nem vagyok olyan, mint ez a prostituált, vagy az a drogdíler”. De egy prostituált vagy drogdíler léte nem az a standard, amihez hasonlítani kellene magunkat. A mi standardunk Jézus. Ahelyett, hogy Jézushoz hasonlítanánk magunkat és irgalmat keresnénk, inkább olyanokhoz hasonlítjuk magunkat, akiket lenézünk, és így szabad utat engedünk a büszkeségnek.
7. Arrogancia: Ennél a foknál még az Isten ítélete is alá kell, hogy vesse magát a mienknek. Én jól vagyok és meg leszek mentve, mert én azt mondom. Ez egy bűn, szemben a reménnyel, mert a megváltást magától értetődőnek tekintjük és nekünk az jár, függetlenül attól, amit csinálunk. Lényegében azt mondjuk, hogy már miénk, ami valójában még nem az. Helyes bizalommal Isten segítségét remélnünk, hogy elérjük az örök életet, de a büszkeség az, ami azt gondoltatja velünk, hogy miénk ez a segítség . És a büszkeség az, ami az Isten szavát félreteteti velünk, ami folyamatosan tanít bennünket a remény útján járni és keresni az Isten segítségét, mint koldusok, nem pedig mint jogosultak a mennyei dicsőségre. Az arrogancia büszkeség.
8. Önigazolás: Jézusnak át kell adnia a bírói széket nekem, mert én azt követelem. Sőt le is kell szállnia a keresztről, mert a valóságban nincs szükségem az áldozatára. Én is meg tudom menteni magamat és őszintén szólva nincs is nagy szükségem arra, hogy megmentsenek. Az önigazolás az a viselkedés, ami azt mondja: „Képes vagyok saját képességeimnél fogva igazolni (vagyis megmenteni) saját magamat.” Ez egy olyan viselkedésmód, ami azt mondja: „Azt teszem amit akarok és én döntöm el mi jó és mi rossz.” Szent Pál kijelenti: „Hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet.” (1Kor 4,3-4). A büszke ember csak a saját önmagáról alkotott képével foglalkozik, visszautasítja, hogy akár Isten előtt is felelősségre vonható lenne. A büszke ember elfelejti azt, hogy senki sem lehet saját maga bírája.
9. Álszent gyónás: Görögül a „hipokrita” szó jelentése „színész”. Bizonyos szituációkban hasznos egy kis alázat és a saját hiányosságok tudatossá tétele. Elérhető egyfajta „hitelesség” azáltal, hogy alázatosan elismerjük bűnös mivoltunkat. A büszke ember csak színészkedik, mikor ezt teszi. Éppen csak eljátssza a saját szerepet, inkább szociális elismerésért, mint valódi szükségből vagy megbánásból. Mindezek után nem is olyan rossz… Ha úgy tesz, mint az alázatos bűnös és abból előnye származhat, akkor eljátssza a szerepet és szentnek fog látszani; de csak akkor, ha számíthat a közönség tapsára.
10. Lázadás: A büszkeség valójában akkor válik teljesen irányíthatatlanná, amikor fellázad az Isten és az ő jogos képviselői ellen. Lázadni azt jelenti, hogy visszautasítjuk a felelősségre vonhatóságot vagy bármiféle az engedelmességet Istennek, az Ő Szavának vagy az Ő Egyházának. Lázadni egy próbálkozás mások hatalmának megdöntésére, ebben az esetben Istennek és az Ő Egyházának. A büszkeség jele visszautasítani bármilyen hatalom elfogadását, és tetteinkkel fellépni a jogos hatalom elvárásaival szemben.
11. Szabadulás a bűntől: Ebben az esetben a büszkeség eléri a csúcspontját, elbizakodottan kijelenti és ünnepli a „teljes mértékben szabad csinálni bármit, amit akarsz” magatartást. A büszke ember egyre inkább visszautasítja a megkötéseket és a határokat. De a büszke ember szabadsága egyáltalán nem igazi szabadság. Jézus mondja: „Mindenki szolga, aki bűnt követ el.” (Jn 8,34). A Katekizmus így visszhangozza: “Minél inkább teszi a jót, annál szabadabbá válik az ember. Igaz szabadság csak a jó és az igazságosság szolgálatában lehetséges. Az engedetlenség és a rossz választása visszaélés a szabadsággal és a bűn rabszolgaságába vezet.” (n. 1733). A büszke ember arroganciával viseli a szabadságát, hogy azt csinálja, amit akar akkor is, amikor egyre mélyebbre süllyed a függőségben és a rabszolgaságban.
12. Hozzászokni a bűnhöz: Itt látjuk a büszkeség gyümölcsét a legteljesebbnek és a legrondábbnak: a megszokássá vált bűnt és az ebből következő szolgaságot. Szent Ágoston így ír: „Elrugaszkodott akaratomból lám szenvedély született. Kiszolgáltam a vágyat, szokás lett belőle. És mert a szokásnak nem szegültem ellene, végül szükségszerűséggé változott.” (Vallomások 8.5.10.).

És így végigjártuk a 12 lépést a büszkeség hegyére. A fejben kezdődött a mértékletesség hiányával, majd gyökeret eresztett a bűnös kíváncsiságban és a léha aggodalmaskodásban. Ezek után jött a balga viselkedés és a mentegetőző, öntelt, elkapkodott magatartás. Végül jött a teljes lázadás és a bűn rabszolgasága. A rabszolgaság abból a cselekedetből ered, ahol büszkeségből visszautasítjuk Isten szolgálatát, ezzel a Sátánt választva. A büszkeség ekkor hozza meg az igazi gyümölcsét.

Lépések egy olyan sorozatát láttuk, ami nem áll távol egy régi intelemtől: vess egy gondolatot és arass egy tettet, vess egy tettet és arass egy szokást, vess egy szokást és arass egy jellemét, vess egy jellemét és arass egy sorsot!

Monsignor Charles Pope a washingtoni Szent Vigasztaló – Szent Ciprián plébánia plébánosa. A Mount Saint Mary Szemináriumba járt és szentháromságtanból, valamimt morális teológiából diplomázott. 1989-ben szentelték fel és 2005-ben nevezték ki püspöknek. Hetente vezetett Biblia-kört az Egyesült Államok Kongresszusának és a Fehér Háznak kettő, illetve négy éven át. Ez a cikk eredetlieg az ő blogján jelent meg, Washington katolikus honlapján. Olaszra fordította Roberta Sciamplicotti, olaszról magyarra Juhász Árpád.

Forrás

Létrehozva 2020. február 27.