Zita (Budapest)

A Biblia szerint a Jelenések könyve nem más, mint egy kitalált történet, ami a Néró és Domicianusz korabeli keresztények számára nyújtott vigasztalást és reményt az üldöztetések közepette. A történelmi események ihlették, és az akkori keresztényeket akarta megnyugtatni afelől, hogy attól még, mert most szenvednek, Jézus legyőzte a világot. Ezek szerint az egész nem is a világvégéről szól, hanem az akkori világégésről? Nem lesznek harsonás angyalok és pecséttörés? Az egész egy kitaláció? Ugyanakkor vannak részek, pl. Jel 13, 16-17, ami kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami felé a mai világ tart/amiben jelenleg élünk. Ha az egész kitaláció, miért mondja: én, János, láttam…?

Nagyon örülök a kérdésednek, mert a Szentírás az életünk vezérfonala: már a kezünkben van, többet nem írnak hozzá, szóval ebből kell megtalálnunk a jó életvezetést. Igaz megértéséhez azonban nélkülözhetetlenek azok az útmutatások, melyeket elődeink, az Egyház Tanítóhivatala, a szentek kibogoztak – a téves értelmezésnek ugyanis téves életvezetés lesz a következménye. A szent szövegekhez ezért nélkülözhetetlen olvasni a lábjegyzeteket, aki többre vágyik, annak jó szívvel ajánlom pl. a Jeromos Bibliakommentárt.

Alapvetően szegény lenne a világ, ha a szövegeinket csak két műfajba sorolhatnánk: ha vagy szó szerint igaz minden, vagy kitaláció minden. A szövegeink így vagy csak szigorúan pontos történelemkönyvek vagy mesekönyvek lehetnének. A két véglet között azonban számtalan más műfaj is van: pl. mondák, történelmi drámák, epikus regények. Mielőtt egy szöveget olvasni kezdünk, tudnunk kell, hogy mi a műfaja, különben garantált a félreértés. Petőfi sorait, „csillagom, galambom” nem olvashatom fizikus-biológus szemmel, a csernobili sugárzást pedig nem tarthatom mesének. Szóval a szöveg olvasása előtt tudni kell a műfajt, hogy milyen szemüveggel közeledjünk a szöveghez.

A Jelenések könyvének műfaja „prófétai látomás”. Nem történelemkönyv és nem mese (nem abszolút kitaláció). Ez azt jelenti: a Lélektől ihletett ember írta, Isten sugalmazása dolgozik benne, a képek mögött Isten abszolút igazságai rejtőznek, amiket el akar mondani az emberiségnek. Isten olyan eseményekről mutat igazságokat, amelyeket senki sem láthatott (pl. a teremtés könyve és a végidő könyve is ilyen). A kezdetről és a végről szóló prófétai írások nem történelemkönyvek és nem mesék: a képek mögött isteni igazságok rejlenek. A szöveg tehát látomás, költemény, amely képeket használ, de a képek mögötti igazságok szó szerint veendők. A Jelenések könyve tele van prófétai képekkel, melyeket nem kell szó szerint érteni, még ha egyes sorokban hasonlóságot is vélnénk az adott korszakkal. Nem egy olyan rejtvénykönyv, ahol a leírt eseményeket és a történelmi eseményeket valami titokzatos képlet alapján össze kellene vetni. Sokkal inkább az a cél, hogy a prófétai képek mögé nézzünk, s azokat az igazságokat keressük, melyek az adott kornak (pl. első századi keresztényüldözés) ill. minden korszaknak érvényesen szólnak, amiket viszont a legkomolyabban kell vennünk.

A Jelenések könyvének fő üzenete, hogy Isten végső uralma fog győzni.

A világ vége nem katasztrófa lesz, hanem megérkezés a mennyei Jeruzsálembe, Isten lakomájára. Addig sok küzdelem vár ránk közösségi szenten is (keresztényüldözés), de egyéni szinten is (bűneink). Az egész történelem egy nagy tisztulási folyamat, s az ítélet után csak a végig állhatatosak juthatnak be Isten szerető jelenlétébe. Ez a könyv nem akarja feledtetni velünk a küzdelmet, nehogy túl otthonosan befészkelődjünk a polgári jólétünkbe, ill. vigasztalást akar adni a küzdelmek közepette. Isten győzelme nem csak egy végidei esemény, dátum akar lenni, hanem remény és felhívás, ami már most hatni akar a mindennapjainkban.

Eszter (Zákány)

Szeretnék érdeklődni, mit gondol a kisgyermekek szentmisére járatásáról? Van egy 2 éves fiam, szeretném őt bevezetni e vallás világába, azonban karácsony napján, a mise közben kiküldött bennünket a plébános a templomból, mert a gyermek zajt keltett – nem őrjöngött, nem szaladgált, nem kiabált, csupán gyermeki mivolta miatt kíváncsiskodott és kérdezett, de emiatt nem tudott odafigyelni az atya. Megértettem az ő helyzetét/kérését is, habár lett volna ennek egy humánusabb elrendezési formája, de most nem igazságosztás miatt írok, hanem mert elgondolkodtatott, hogy “erőltessem-e” a gyermek templomba járatását? Van-e értelme ilyen pici korban?

A gyermekek vallásra való nevelése pedagógiai kérdés, s mint ilyen nem egyszerű. Nincs egy varázslatos megoldás, hanem a pedagógia mindig odahajol a másikhoz, tekintettel van az adott gyerekre, helyzetre, kultúrára. Azt, hogy az önök templomában, közösségében mi lehetne mindenki számára jó megoldás, önöknek kellene átbeszélni. Érdemes lenne a hasonló helyzetben lévő kismamákkal összefogni, és egy beszélgetésre invitálni a plébánost, hogyan is működjenek együtt.

Az biztos, hogy a kisgyerekeknek ott a helyük a Liturgián.

Éppen azt szeretnénk, hogy váljék vérükké a templomi légkör, a közösségi éneklés, a szent jelenléte, a tömjén illata, a keresztény esztétika, a bibliai történetek. Ezt később nem könnyű pótolni. Jó dolog, ha a racionalitás előtt/mellett érzelmileg is bevonódunk a keresztény légkörbe. Pszichológusok szerint fejlődésünkben az első 6 év meghatározó jellegű: ezekben a legfontosabb években pont a szent maradjon ki?

Nélkülözhetetlen ehhez a templom terében fizikailag jelen lenni. Még ha helyenként vannak is elkülönített gyerekszobák, akkor sem maradhat le a gyerek a templom légköréről. Ha a templomban is elkülönített gyerekszobában játszik, úgy, mint otthon, akkor mi értelme van? Jónak tartom, ha a gyerek hoz magával képeskönyvet (az nem hangos), és esetleg megszokja, hogy a templomban könyveket forgatunk a kezünkben. Nem tragédia, ha kisebb játékokat is hoz, de én nem tartom jónak, ha külön játszóházat alakítunk ki.

A fegyelem nehéz kérdés: soha nem szokja meg a fegyelmezett figyelmet, ha nem teljesíthet annyit, amennyit tud. Ez kezdetben lehet 10 perc fegyelmezett ülés, csönd, később ez megnyúlhat, amiért mindig dicsérjük meg. Ezután nem baj, ha kicsit járkál ott, ahol a szertartás egészét mégsem zavarja (az oltárhoz ne engedjük).

Élete egészére jótékony hatással lesz, ha lassan megtanul fegyelmezetten figyelni, ne lopjuk ezt el tőle.

A híveket és a papot a leginkább a prédikáció alatt zavarhatja a gyerekzaj. A Liturgia nagy részében ugyanis tudjuk, hogy mi történik, akkor is részt tudunk venni benne, ha minden szót pontosan nem hallunk. Ám a prédikáció egyedi, egyszeri, ott valóban fokozott figyelem szükséges. Ha ez a legkényesebb pont, akkor erre kellene jobban ügyelni: s ezt valóban csak az adott gyerek, templomépület, közösség helyi ismeretében lehet kezelni.

A különböző rétegmisék éppen azért alakulnak ki, hogy akikkel könnyebben imádkozunk együtt (ill. jobban toleráljuk egymást), azokkal szívesebben tudunk ünnepelni. Nem bántva ezt a gyakorlatot, mégsem feledhetjük: a Liturgia célja éppen a család összefogása. Egész héten szanaszét vannak a családtagok (más iskola, kollégium, város), még vasárnap is más Liturgiára mennek? A görögkatolikus Liturgiát mi mindig úgy ünnepeljük, mint családi misét, azaz éppen azt szeretjük, ha a családtagok, a társadalmi rétegek nem külön vannak (fiatalok, kisgyerekesek, idősek stb.), hanem egyetlen oltár előtt gyűjt össze minket az Isten, egyetlen nagy családdá. Ha a Szentháromság családias vonásokkal mutatkozik be (Atya-Fiú), akkor a Liturgiának is családiasnak kell lennie, nem családellenesnek. Sőt, mivel az első évek fontosak a gyerekek fejlődésében, a görögkatolikus egyházban bizonyos feltételekkel a csecsemőket is megáldoztatjuk egy csepp szent vérrel: a Szent hadd legyen útitársa a fejlődésében!

Határozottan bátorítani szeretnék: a kisgyerekesek hozzák csak bátran a gyerekeiket a szertartásokra, a többiek pedig ne savanyítsanak, hanem örömmel fogadják őket! Nagyon sokat veszítünk, ha a kisgyerekek gőgicsélése hiányzik a miséről, ha a következő generációknak nem válik vérükké a templomi jelenlét, ha a kereszténység nem tud családias mentalitásban gondolkodni.

A kismamák-kispapák olykor szorongva hozzák gyermekeiket a Liturgiára: Vajon ma melyik lesz hangos, vajon kit fognak zavarni, vajon a pap hogyan reagál? Fontos lenne a papok és a hívek részéről is ezeket a szorongásokat leépíteni a fiatal szülőkben, megdicsérni őket, hogy eljöttek családjukkal a Liturgiára, s empatikusan leinteni az állandóan morgó hangokat.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. január 13.