Mindennap fontos csöndet teremtenünk, hogy meghatározzuk jövőbeli cselekedetünk körvonalait

A szemlélődő élet nem az egyetlen életforma, amelyben az embernek törekednie kell szívét csöndben hagyni.

A mindennapi profán, civil, illetve vallásos életben egyaránt szükséges a külső csönd. Thomas Merton írja a The Sign of Jonas (Jónás jele) című könyvében: „Szüksége egészen nyilvánvaló a mai világban, ahol annyi a zaj és az ostoba beszéd. A csend szükséges a tiltakozáshoz, és hogy kijavítsuk a zaj »bűne« által végzett rombolásokat és károkat. A csend nem erény, a zaj sem vétek,

De a modern társadalmat uraló örökös háborgás, zűrzavar és zaj a legsúlyosabb bűneinek kifejezése – az istentelensége, az orgiáké, az erkölcsi züllésé, az örökkévalósággal szembeni arroganciáé, a kétségbeesésé. A propaganda, a vég nélküli szóváltások, a szitkozódások, a kritikák vagy csupán a fecsegés világában nincs értelme az életnek. Az ilyen zajhoz csatlakozó, a hangok Bábelébe belépő katolikusok, bizonyos mértékig Isten városának száműzöttjei lesznek. Az összevisszaság zavaros lármává válik, az imádságok külső vagy belső zajjá lesznek, a rózsafüzér sietős, gépies ismétléssé.”

Az áhítat, lelkesedés és buzgóság nélkül vagy rendetlenül, kihagyásokkal végzett zsolozsma késedelmessé teszi a szívet, és megöli az Isten iránti szeretetünk szűzi tisztaságát. Papi szolgálatunk fokozatosan annak a kútásónak a munkájára hasonlít majd, aki meddő kutakat fúr. A zaj és a felszínesség világában élve csalódást okozunk Istennek, és már nem leszünk képesek meghallani szívének bánatát és panaszait. Így szól az Úr: „Még emlékezem ifjúkorod hűségére és jegyességed idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában. […] Kétszeres gonoszságot követett el az én népem: elhagytak engem az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem fogják meg a vizet.” (Jer 2,2.13)

Thomas Merton így folytatja: „Bár az is igaz, hogy el kell viselnünk a zajt és őriznünk kell belső életünket a nyugtalanság közepette, nem kevésbé igaz, hogy helytelen belenyugodnunk olyan közösségben élni, amely a tevékenységekkel mindig túlterhelt, és belefullad a gépek, a hirdetések, az állandóan bekapcsolt rádió és televízió zajába. Mi a teendő? Akik szeretik Istent, meg kell próbálniuk megőrizni vagy megteremteni azt a légkört, amelyben meg találják őt. A keresztényeknek legyen csendes otthonuk, mert a saját testük, ahogyan a házuk is, Isten temploma. Dobják ki a televíziót, ha szükséges – nem mindenki, csak azok, akik ezt komolyan veszik. […] Akik elviselik a csendet, csatlakozzanak azokhoz, akik szintén szeretik a csendet, hogy csendet és békét teremtsenek egymás számára. Úgy neveljék a gyerekeiket, hogy sokat ne kiabáljanak.

A gyerekek természetüktől fogva csendesek, ha békén hagyjuk őket és nem ingereljük őket a bölcsőtől kezdve, hogy egy olyan állam polgárai legyenek, ahol mindenki kiabál. Az embereknek olyan helyet kellene biztosítani, ahová visszahúzódhatnak meg nyugodni, ahol elméjük és szívük megpihenhet Isten jelenlétében: a vidéki és a városi kápolnákban, olvasótermekben, remetelakokban. Húzódjanak vissza a házakba a zajos feladatok állandó tombolásából. Még a keresztúti imákat is hangosan mondják – úgy kiabálnak, mint Jeruzsálemben az izgatott isten káromló tömeg, amelyet feltüzeltek a főpapok és a vének -, miközben Krisztusnak a bűneinkért felajánlott halálának misztériumát ünneplik.”

A trappista szerzetes levonja a következtetést: „Sokak számára nagy lemondás és szép önfegyelmezés bizonyítéka lenne lemondani a zaj e forrásairól. Értik, hogy szükségük van a csendre, de nem mertek elmerülni benne a szomszédjaik rosszallásától tartva.”

A modern társadalom többé nem létezhet a zaj diktatúrája nélkül. Selejtes demokrácia illúziójában ringat, noha eltiporja szabadságunkat a démonnak, a hazugság ezen atyjának furfangos erőszakával. Am Jézus ezt ismétli nekünk: „Ha az én igémben kitartotok, valóban tanítványaim lesztek, és megismeritek az igazságot, az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn 8,31–32)

(In: A csönd ereje – A zaj diktatúrájával szemben. Robert Sarah, Nicolas Diat. Szent István Társulat, 2019)

Létrehozva 2020. január 10.