(Példabeszédek 17.9)
“Szeretetet keres, aki elássa a vétket, aki meg fölkeveri, elveszti barátját.”

1. Meglátásom szerint a fenti Ószövetségi idézet, képszerű leírás önmagában egy magatartásformára, alap-attitűdre utal: ne a vétkekre, botlásokra helyezd a hangsúlyt, hanem az irgalmas, elfogadó és cselekvő szeretetre.

2. Az idézet nem szól arról, hogy a vétket megbánó vagy a bűnben megáltalkodott szituációról van szó. Az első esetben teljesen egyértelmű, hogy amint az Isten a “háta mögé dobja a megbánt bűneiket”, úgy nekünk sincs semmi jogunk a másik orra alá dörgölni azokat.

3. A második eset az érdekesebb. Mivel minden bűnnek közösségi vetülete is van (még ha nem is látszik az elsőre), így a bűn nem “magánügy” ebben az
értelemben. Ha pedig érinti a közösséget, akkor annak erre reagálnia kell. De ez nem jelentheti azt, hogy állandóan zaklathatja a bűnt elkövetőt a
figyelmeztetéssel, szemrehányással, mert lehet a csendes irgalmával és (nem a bűnt, hanem az embert) elfogadó szeretetével járul hozzá a bűnös
szívében végbemenő megtisztuláshoz, megtéréshez.

4. Ez viszont nem olvasható úgy, hogy NE mondjuk ki: a bűn, bűn. Az idézetben is ez áll: “aki FOLYTON arról beszél”, nem az, hogy aki szóbahozza. Lényegi a különbség. (Mindjárt példát is mondok, és akkor érthetőbb lesz.)

5. A kettő közötti mértéket – nem mondja ki a bűnről, hogy bűn, vagy folyton előhozakodik vele – csak a Lélek vezetésével lehet alkalomról-alkalomra eltalálni (szerintem).

6. Alapelvek viszont itt is segíthetnek:
– a vétek súlya (pl. amit Kornél felhozott, hogy a nevelésre igen nagymértékben rászoruló gyereknek egészen biztos ártalmas, ha MINDEN apró botlásával szembesítjük). Ha egy ismerősünk/rokonunk aburtuszt követ el, és nekünk is elmondja, akkor kötelességünk az életről vallott evangéliumi értékeket megjelenítenünk, elmondanunk.
– a közösségre gyakorolt közvetlen hatás. Erre konkrét példát mondanék.

Ha egy ifjúsági közösségben az egyik együttjáró párnál kiderül, hogy a lány teherbe esett, és ez ettől kezdve kínos tabutéma lesz, az szerintem csendesen kikezdi a házasság Isten által elgondolt eszményképét. Különösen, ha lelkesen azzal védi őket a közösség egy része, hogy “de nem is olyan nagy baj, mert szerették egymást és valószínű enélkül is össze szerettek volna házasodni”. Ezzel a megközelítéssel legalizálják a bűnt, rombolják az eszményt. A fiatal pár pedig alapjaiban vágja el magát attól, hogy a gyorsan tető alá hozott esküvőn SZABADON mondhassa ki az igenjét. Ilyenkor – ha lehet első körben velük négyszemközt (pl. a közösségvezetőnek) – el kell beszélgetni, hogy lássa a hozzáállásukat, majd közösség előtt is tisztázni kell, hogy ez a magatartás nem helyes és mi az evangéliumi mérce, minta.

Ha a fiatal páron látszik, hogy tisztában vannak ezzel, botlásról van szó és nem az erkölcsi szabályt tartják rossznak, akkor a közösségnek tovább kell hordoznia őket és segíteni, hogy a botlás lelki sebeiből felgyógyulhassanak. Ha a pár az erkölcsi normát kérdőjelezi meg, akkor lehet, hogy – időszakosan, akár feltételhez kötve – ki kell zárni a közösségből, mert egyébként bomlasztó hatású lesz a jelenlétük a képviselt nézeteken keresztül. Ezt a közösség vezetőjének kell mérlegelnie és felelősen döntenie. A személyes kapcsolattartás lehetőségét mindenképp érdemes nyitva kell tartani, hogy legyen kapocs.

– rendszeres, vagy egyedi esetről van szó? Ha rendszeres, akkor nő az esélye, hogy jelezni kell.
– a negyedik ilyen szempont lehet a megfelelő időzítés, hogy a MIKOR mondja ki az ember, ha komoly hibát lát. Kornél által felhozott szituáció jelzi, hogy a házaspárok könnyen kerülhetnek a szülőkkel konfliktusba. Most csak azzal az esettel foglalkozom, mikor a fiatalok az evangéliumi értékek szerinti életvitelük miatt ütköznek (az emberi, stílusbeli, korbeli különbségeknél a HIHETETLEN nagylelkűség és tapintatosság átsegíthet a krízishelyzeteken). Mivel a szülő felelőssége elsődleges és kikerülhetetlen pl. a gyereknevelés és – értsd jól – a gyerekek feletti rendelkezés kérdésében, ezért a nagyszülők utasításai, intézkedései semmilyen körülmény között nem írhatják felül a szülők döntését, és sok esetben nem történhetnek meg a szülő megkérdezése nélkül. (Persze
elképzelhető extrém eset, mikor a szülő elveszíti a beszámíthatóságát, de ezzel most nem foglalkozom.)

A problémával mi is gyakran szembesülünk, főleg a keresztény nevelési elvek tekintetében. Egyszerű kéréssel kezdem: pl. kaphatnak-e édességeket az étkezéseken kívül? Ha a szülők azt képviselik, hogy nem, a nagyszülő nem adhat “titokban” nekik. Ez durván rombolja a szülői tekintélyt. Akárcsak az, ha a szülők nem néznek (vagy csak nagyon ritkán) TV-t, és a gyerekeknél is elhanyagolható a TV nézés mennyisége. A nagyszülőknél viszont – ez sajnos tapasztalati tény – nagyon sok helyen szinte állandóan megy a TV, nem figyelnek rá, hogy a gyerekeket milyen impulzusok érik.

Egy Híradóra – szerintem – nyugodtan ki lehet tenni a 16 vagy a 18 éves korhatárra figyelmeztető jelet. Kisiskolás vagy óvodás pedig a környéken sem lehetne olyankor, annyira eldurvult a képi ábrázolás és nőtt meg a minuszos (rossz eseményekről szóló) hírek aránya. Ugyancsak “előzetes engedélyköteles”, hogy mi legyen a gyerekekkel. Pl. volt már nálunk is, hogy a nagyszülők közölték, hogy a délutánra vállalt unokákat kivitték hétvégére magukkal. Nem arról van szó, hogy ez (ti. közös hétvége) káros, ne legyenek a nagyszülőkkel, hanem, hogy az állapotból fakadó kötelességeket és lehetőségeket nem kellene összemosni.

Mi tehető ilyen helyzetekben, különösen, ha nem egyedi esetről van szó? Saját tapasztalat alapján egy-két tanács:
– NE gyerekek előtt beszéljük meg a problémákat, abban az illúzióban ringatva magunkat, hogy a felnőttek virágnyelvét nem értik meg. Ha a szavakat esetleg nem is, de az érzelmeket biztosan dekódolják és feszültségként élik meg: a nagyszülők a szülők ellen vannak és viszont.
– Akkor beszéljük meg, amikor relatíve nyugodt a helyzet, más feszültségek, külső körülmények nem nehezítik tovább a helyzetet (pl. csőtörés).
– A szülőkkel alapvetően a saját gyereke kommunikáljon. Ez nálunk bevált, mert így még kevésbé van az a látszata, hogy a “jövevény” viszályt szít.
– Mindent többes szám első személyben, közös véleményként érdemes közölni, hogy lássák az egységet.
– HANGNEM, STÍLUS: ebben nehezem tudok tanácsot adni; még van mit fejlődnöm, bár nem vagyok ordibálós típus, de jó érzékem van hozzá, hogy
csendes, elfogulatlan szakértőinek látszó mondataim célirányosan úgy bántsanak, hogy a másik romokban heverjen, vagy a végletekig kijöjjön a sodrából. Hát, bizony, emberből vagyok, de már alakul a helyzet.

7. Még két sajátos terület van, ami külön körbejárást igényelne, de ezt meghagyom másnak 🙂 Az egyik az egyházi közösségekben, akár papok, szerzetesek által tapasztalt hibákhoz való viszony, azokra történő reagálás. Sok évig vezettem egy cserkészcsapatot, és egy egyházi iskolában is volt több őrsöm. Egy péntek délután jönnek a fiaim a szokásos terembe, és igen tisztességesen káromkodnak (nem csúnyán beszélnek, hanem káromkodnak). Persze megállítottam őket, hogy ez mi volt, mire teljes természetességgel mondják, hogy “ez semmi, hallanám X.Y. nővért…” Ezek a kínos helyzetek, amikor az evangélium nagyon látható képviselőinek magatartásában van olyan, ami mellett nehéz elmenni szó nélkül, mert annyira rombol.

8. A másik terület a munkahely, ahol leggyakrabban nem a keresztény erkölcsi elvek következetes képviselete folyik. Ilyen helyzetekben minden alkalommal szólnia kellene az embernek, ha a kollégái horoszkópokat olvasnak és azokrl beszélnek az irodában? Szerintem nem, de azt időnként mindenképp érdemes jelezni, hogy az ember másként gondolja. Ahol pedig nyitottsággal, őszinte visszakérdezéssel találkozunk, ott tovább kell menni, hogy mi is ez a másként gondolkodás. Értékeket nagyon hatásosan lehet terjeszteni konfliktus nélkül is. Mondhatnám azt is a kollégáimnak, hogy pl. önzőek vagytok, hogy nem vállatok több gyereket, vagy életellenes módszerrel akadályozzátok meg a születésüket. De tehetem azt is, hogy egy gyerek születéséről képet küldök körbe, rövid beszámolóval és kedvet csinálok a családhoz, a gyermekek vállalásához. (Én ezt tettem a Máté érkezésekor, és nagyon sok helyről kaptam vissza olyan visszajelzést ismeretlen munkatársaktól is, hogy kedvet kaptak.)

Röviden: Az életünk szobra az igazság talapzatára épüljön, de maga a szobor irgalomból készüljön.

Létrehozva 2020. július 5.