Gyakran találjuk magunkat mókuskerékben: rohanunk egyik találkozóról a másikra, küszködünk a határidőkkel, s nem vagyunk hajlandóak lelassulni, mert attól tartunk, hogy lemaradunk életünk nagy lehetőségéről. A türelem nem az a szokásunk, amit igyekszünk ápolni. Ha várakozunk, azt érezzük, hogy az egyre gyorsuló világ elhalad mellettünk.

Az emberek emlegetik a „várakozás játékát”, de ez nem az a „játék”, amiben örömünket leljük. Amit akarunk, azt azonnal akarjuk. Bármi is legyen az.

Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy sikeres üzletemberrel, aki ezt be is vallotta. Azt mondta, hogy az egyik legnehezebb dolog az életében az, hogy „várjon az Úrra”. Épp egy átmeneti időszakban volt benne és úgy érezte készen áll, hogy a pályafutásában egy következő szintre lépjen, de Isten még nem készítette ezt el neki. Így találta magát Isten ’várótermében’.

A túlhajszolt, célorientált üzleti vezetők gyakran küzdenek azzal a kihívással, hogy türelmesen várakozzanak Isten irányítására, és inkább magukra hagyatkoznak. Ennek sok oka van. Amikor várakozásra kényszerülünk, nem

érezzük magunkat Isten irányítása alatt, mintha kiestünk volna abból a kegyelemből, amikor kibontakozhat tunk.

Cselekvés-központúak vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy a várakozás szörnyű idő- és energiapazarlás.

Ugyanakkor, ha megnézzük azokat a Biblia által bemutatott embereket, akiket mai kifejezéssel üzletembereknek vagy szakembereknek mondanánk, felfedezhetjük, hogy Isten munkája pont akkor teljesedik be, amikor ezeknek az embereknek azt mondta, hogy várjanak.

Például Az apostolok cselekedetei 16-ban azt olvassuk, hogy volt olyan időszak, amikor Pál apostolnak és társainak tilos volt belépniük olyan helyre, amely nagyon is logikusnak tűnt számukra, hogy oda menjenek: „Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. ” (Az apostolok cselekedetei 16,7)

Csodálkoztak is azon, hogy miért, hiszen ismerték a régióban élő embereket, akiknek meg kellett hallaniuk az

örömhírt, és azok várták is, hogy azt megismerjék.

Valójában Pálnak kétszer is meg kellett állnia, mielőtt előre haladhatott a tervével. Később azonban megtudta a késedelem okát. Az Úrra és a megfelelő időre várva végül el tudott indítani egy élettel teli gyülekezetet Makedóniában. Kiderült, Istennek jobb ötlete volt.

A Dávid király által írt 37. Zsoltárban a következő részeket olvashatjuk: „Bízz az Úrban…” „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik”. Ezek olyan szavak, amiket szívesen hallunk – dolgok, amiket megtehetünk. De aztán ezt olvassuk: „Légy csendben, és várj az Úrra!” (A

Zsoltárok könyve 37, 7) Ugyanezen zsoltár 34. versében azt olvassuk: „Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján!”

Amikor ilyen utasításokat olvasunk, válaszolni szeretnénk: „Micsoda? Várni? Miért nem haladhatunk tovább? Sok mindent kell még tennünk!” Gyakran szembesülünk azzal, hogy Isten tervei és időzítése eltér attól – és határozottan jobb -, mint amit mi előre elképzelünk. Amikor elfojtva érezzük magunkat Isten által, ne felejtsük, hogy Ő tudja a kezdetet és a véget. És mennyei Atyánk mindig tudja, mi a legjobb.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2019. július 9.