Az exorcizmus hatásai
A sikeres exorcizmushoz feltétlenül szükség van a megszállott közreműködésére. Az exorcizmusok maguk csak 10 százalékát adják a gonosz elleni harcnak, 90 százalékot maga az érintett igyekezete tesz ki, akinek sok imával, a szentségek gyakori vételével, az Evangélium szerinti élettel és a szentelmények gyakori használatával kell hozzájárulnia saját megszabadulásához.
Nagyon hatásos mások imája is (mindenekelőtt családjáé, az egyházközségéjé), misék olvasása, zarándoklatok és jócselekedetek. De legfontosabb az egyén saját imája, Istennel való egyesülése, még pedig úgy, hogy az ima biztos szokásává váljon. Ha az exorcizmus gyümölcsei olykor lassan mutatkoznak, azért a feltűnően gyors gyógyulások sem ritkák. Ezek többnyire akkor következnek be, amikor az érintett egész családja elkötelezte magát a keresztény életmódra, a közös imádkozásra (gyakran elég a rózsafüzér imádkozása). A házasságok zavarai, az elszenvedett igazságtalanságok meg nem bocsátása, másokkal, gyakran a rokonokkal, tartott harag – ezek azok a legismertebb akadályok, amelyeket a tartós gyógyulás érdekében nagylelkűséggel le kell győzni.
Ezzel kapcsolatban az Evangélium egyik legfontosabb parancsára is figyelmeztetni kell: mégpedig az ellenségnek való megbocsátásra. Témánk esetében ezek többnyire azok a személyek, akik az átkot kimondták. Az őszinte megbocsátás, az értük mondott misék a leghatásosabb eszközök a blokád feltörésére és a gyógyulás meggyorsítására. Az exorcizmus hatásai közé tartozik az olyan testi bajokból és betegségekből való gyógyulás is, amelyek előbb gyógyíthatatlannak tűntek. Ezek lehetnek megmagyarázhatatlan fájdalmak, melyek a test különböző részein (többnyire a fejben és a gyomorban) lépnek fel. A démonnak ugyanis megvan az a képessége, hogy testi betegségeket idézzen elő.
Az Evangélium beszámol egy olyan asszonyról, akit a démon 18 évig nyomorékká tett (a gerinc elgörbülése?), és akit Jézus úgy gyógyított meg, hogy kiűzte belőle az ördögöt (lásd: Luk 13,10-13). Hasonló módon gyógyította meg a süketnémát is, akinek betegsége szintén ördögi eredetű volt (lásd: Mt 9,32). Más esetekben olyan süketeket vagy némákat gyógyított meg, akik démoni befolyásoltság nélkül szenvedtek ezekben a betegségekben. Az Evangélium nagyon határozottan különbséget tesz betegek és megszállottak között, akkor is, ha a külső jelek megegyeznek. Arra a kérdésre, hogy kik a leginkább érintettek, a felelet egyértelmű: a fiatalok, akik hitetlenségük miatt és a helyes ideák hiányában tartoznak a legveszélyeztetettebb személyek közé. Felnőttek exorcizmusánál gyakran kiderül, hogy megszállottságuk valójában már gyermekkorukban vagy születésük pillanatában vagy akár már az anyaméhben elkezdődött.
Azoknál, akik tudnak bajuk eredetéről, de mégsem vetik magukat alá az exorcizmusnak, a legfőbb akadályt a gyakorolt ateizmusból a hitéletbe, azaz a bűnben élésből a kegyelmi életbe való vissza nem térés jelenti. A visszatéréshez mindenekelőtt a keresztény életvitel intenzívvé tétele tartozik. Úgy tűnik, hogy éppen ez egyik oka annak, amiért Isten a gonosz működését megengedi. A megszállottak gyakran bevallják, hogy hitük gyenge és imaéletük szinte teljesen kialudt. Amikor aztán az exorcizmus alatt közelebb kerülnek Istenhez, felismerik, hogy bajuk éppen imaéletük lanyhulásakor keletkezett. E világ és élet túlságosan is – sokkal jobban, mint gondolnánk – fontos számunkra. Az Úr azonban a túlvilágot tartja szem előtt, és üdvösségünket vigyázza.
A démonok az exorcizmus alatt sokszor jobban szenvednek, mint a pokolban. Egy démon arra a kérdésemre: miért nem megy vissza inkább a pokolba, ezt válaszolta: „Mert fontosabb számomra, hogy ezt a személyt kínozzam.” E mondatból világosan kitűnik a valódi ördögi aljasság. Hiszen a démon tudja, hogy neki ebből semmi előnye nem származik, sőt, örök kínjai annál nagyobbak lesznek, minél több szenvedést okozott az embereknek. Még akkor sem hagyja abba gonoszkodását, ha tudja, hogy ezzel saját magát is megsemmisíti, mert semmi nincs, amit jobban szeret, mint rosszat tenni, másokat gyötörni, másoknak ártani. Amikor a démonok elhagynak egy lelket, a legtöbb esetben a pokolba kerülnek. Néha a sivatagban kötözik meg őket, úgy ahogy Tóbiás 3,17-ben Ráfael arkangyal Azmodeussal tette.
Én mindig arra kényszerítem őket, hogy Jézus Krisztus, az egyetlen ítélőbíró keresztjének lábánál hallják meg küldetési helyük nevét.
EGY EXORCISTA MESÉLI –Részletek GABRIELE AMORTH atya könyvéből
Létrehozva 2011. november 13.