Nem egyszer hallottunk már olyan emberről, aki mindent a „saját erejéből” ért el. Ez a kifejezés azt sugallja, hogy minden, amit az illető letett az asztalra, csak és kizárólag saját kezdeményező képességének és kemény munkájának gyümölcse. Talán Te is úgy gondolod, hogy közéjük tartozol.

Mi a gond ezzel a kifejezéssel? Elvégre sokan hátrányos helyzetből indultak, vagy számos akadályt kellett legyőzniük, hogy sikert érjenek el. Ők azok, akik győztesen kerültek ki az esélyegyenlőtlenségből is, majd sokra vitték. De úgy érezhetik még azok is, akiknek nem kellett szembenézniük nagyobb viszontagságokkal, hogy önerejüknek köszönhetik sikereiket, hiszen annyi időt és energiát áldoztak a karrierjükre.

Bár jó tanulónak tartottak, kétlem, hogy bárki is úgy tekintett volna rám érettségiző koromban, mint aki nagy valószínűséggel sikeres lesz. Ám az úton, amit megtettem, megtanultam értékelni a kemény munkát, a fegyelmet és az eltökéltséget. A 40 óránál jóval hosszabb munkahetek jelentették számomra a normát, és annyit és olyan keményen dolgoztam, ami csak a feladataimhoz és a sikerhez kellett.

Elért eredményeimet azonban soha nem írtam a saját erőm számlájára. Bár jól megtanultam fogalmazni és szöveget szerkeszteni, továbbá idővel és tapasztalattal csiszoltam e készségeimen, nem a nulláról indultam. Mindig is szerettem olvasni, és az írás velem született adottságom volt. Ezek a képességeim és tálentumaim természetesek voltak: nem kellet megvásárolnom, vagy legyártatnom őket. Születésemtől fogva rendelkeztem velük, Amint felismertem, mim van, és rájöttem, hogy örömömet lelem abban, ha használhatom ezeket az ajándékokat, olyan tanulmányokat és lehetőségeket választottam, ahol használhattam őket.

A Biblia egyik igazsága megerősített abban a meggyőződésemben, hogy az önerőnk felértékelése komoly félreértéshez vezethet. Pál Efézusbeliekhez írt levelében ezt olvassuk: „Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetve Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Eszerint mi – és nem az, amit teszünk – Isten alkotása vagyunk. Egy másik fordítás a keze munkája kifejezést használja, és ez sok értelemben elmélyíti ennek az igeversnek a jelentését.

Egy újabb áhítatában Elisa Morgan a keze munkája kifejezést úgy értelmezi, mint mesterművet. Gondoltál valaha is magadra úgy, mint mesterműre, műalkotásra, amely – mint a műtárgyak – egy múzeumban van kiállítva? A Biblia ugyanis így ír rólunk.

Ez egy másik, hasonló gondolatot tartalmazó szakaszt is eszünkbe juttat. Dávid, az ókori Izrael királya ír így: „Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt az én lelkem.” (Zsoltárok könyve 139, 13-14.)

Ahogy ezt olvasom, alázatot és csodálatot érzek, és úgy gondolom, a szakasznak ugyanezeket az érzéseket kellene keltenie mindannyiunkban. El tudod hinni, hogy Isten, a világegyetem Ura és alkotója, a természet csodáinak teremtője annyira személyesen alkotott meg minket mint műalkotásait, mesterműveit, melyeket büszkén állít ki a saját “Műcsarnokában”?

Te milyen “műalkotás” vagy? Talán az erősséged a vezetésben vagy az adminisztrációban rejlik, talán az eladásban vagy kitűnő, vagy jó vállalkozási terveid / ötleteid vannak. Esetleg egyedi művészi képességeid és készségeid vannak, mint egy mesterembernek. Lehet, hogy számtalan óra, verejtékcsepp, könny áll a mostani helyzeted mögött. Ám nem tettél mást, mint használtad azt, amint Isten kezdetben adott neked. Az Ő műa lkotása vagy!

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2019. június 5.