Szentlélek keresztség

1.1.  Egyházi válság és a Szentlélek-keresztség

A mai egyház nehéz átmeneti időszakot él át. Egyre többen veszítik el hitüket. Számos felmérés szerint az emberek vallásos hitének láthatólag igen kevés kihatása van a mindennapi életükre, választásaikra és értékrendjükre. A templomba járók közül sokan kiábrándultak és elégedetlenek. Van kiút! Meg vagyok győződve róla, hogy van. Jézus azt mondta: „Ti keressétek először Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá” (Mt 6,33). Más szóval: koncentráljatok a kereszténység alapvető igazságaira, és minden más a helyére fog kerülni. A teológiának ezt az alapkövét, örömhírnek kérügmának hívjuk.

Az üdvösség alapvető üzenete az, hogy Jézus meghalt és feltámadott a bűnök bocsánatára az Írások szerint. Ha valaki ebbe az örömbe helyezi bizalmát, meg fogja tapasztalni felszabadító erejét. Az a gond, hogy az Egyház sok keresztényt bevezet ugyan a szentségekbe, sokukat azonban még nem sikerült evangelizálni. Következésképpen a tudás, a tapasztalat és a cselekedet kérügmatikus válságával állunk szemben. Sorban megvizsgáljuk ezeket.

1.1.1.     A tudás kérügmatikus válsága

Sok keresztény nem méltányolja azt a tényt, hogy a vallásunkban az igazságoknak hierarchiája van. Pl. Krisztus istensége alapvetőbb fontosságú, mint Mária mennybe való felvétele. Az ApCsel. 16,25-31-ben a börtönőr – a foglyok elmenekülése miatt érzett félelmében – éppen öngyilkosságot akart elkövetni, amikor Szent Pál megakadályozta ebben. Ekkor a kétségbeesett római Szent Pál lábai elé borult, és így kiáltott: „Uram, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Ez az alapvető kérdés. Pat Collins atya szerint a kérdésre egyesek ilyen feleleteket adnak: „tarts bűnbánatot, és el van intézve (…) Szeresd Istent és felebarátodat (…) Élj a lelkiismereted szerint (…) és üdvözülsz.” Szigorúan véve ezek közül a válaszok közül egyik sem kielégítő. Szent Pál a következőket mondta: „Higgy az Úr Jézusban – azaz add át neki magad, hagyd abba az önmagadról való gondoskodást, és bízd magad az Ő gondjára – és üdvözülni fogsz…” Ennek a központi fontosságú tanításnak szép mai megfogalmazását találjuk.[1] Sok keresztény nem fogta még fel értelmével ennek a központi tanításnak a jelentőségét.

1.1.2.     A tapasztalat kérügmatikus válsága

Még ha valaki tisztában lenne is a kereszténység alapvető tanításával, nem sok haszna van, ha a fejéből nem jut el a szívébe. Más szóval: mindenkinek személyesen meg kell tapasztalnia bűnei bocsánatát, és azt, hogy „…mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.” (Ef 3,18-19) Ez a szentlélek-keresztség. Szent Pál megmagyarázza, hogy ez a csodálatos dolog miként lehetséges: „mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott.” (1Kor 2,10-12) Pat Collins atya így vall: „Meg vagyok győződve róla, hogy az egyház megújulása és a világ evangelizációja csak annyiban lehetséges, amennyiben a keresztények megtapasztalják Pünkösdöt, és életük átalakul.”[2]

1.1.3.     A cselekedetek kérügmatikus válsága

Ha meg sem ismerik, és meg sem tapasztalják a kereszténység központi tanítását, csodálkozhatunk-e azon, hogy sok keresztény nem tud hatékonyan tanúságot tenni Isten irgalmáról és szeretetéről. Ellenkezőleg. Életük botránykő, botrány, amely hitetleníti és erőtlenné teszi az evangéliumot. Ha azonban az ember megtapasztalja a Krisztusban való megváltást és a Szentlélek-keresztséget, akkor képes lesz arra, hogy az evangéliumot megélje a Szentlélek segítségével. Szent Pál szavaival: „vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt: újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.” (Ef 4,22-23) Amíg a Szentlélek át nem tud alakítani bennünket ily módon, természetes erőfeszítéseink, bármilyen jó szándékúak legyenek is, nem fognak hatékonyan tanúskodni Jézusról.

VI Pál pápa az evangelizációról írt Evangelii Nuntiandi enciklikájában ezt írja: „Az evangelizálás jó módszerei fontosak, – de soha, a legkiválóbb módszerek sem pótolhatják a Szentlélek csendes munkáját. Bármekkora is legyen a hithirdető tudása, mindez semmi, ha a Szentlélek nem kíséri.”[3]

1.2.  A Szentlélek-keresztség fogalma

Az Egyház kezdettől fogva hirdeti a Szentlélekbe vetett hitet. A Szentlélek az, aki éltet. Akiben a kifürkészhetetlen háromságos Isten az emberekkel közli magát, és így az örök élet forrását fakasztja bennünk. „Így a Szentlélek az emberek legfőbb tanítója, az emberi szellem világossága.”[4] A Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, akit épp úgy dicsőítünk mint az Atyát és a Fiút. Mint isteni személy a keresztény hit szívében él, forrása és mozgató ereje az Egyház dinamikus életének és megújulásának. „Amikor a Fiú befejezte a földön azt a munkát, amelynek elvégzésével megbízta az Atya, pünkösdkor a Szentlélek küldetése kezdődött, hogy ő legyen az Egyház állandó megszentelője és így a hívőknek – Krisztus által a Lélekben – szabad útjuk legyen az Atyához.”[5] A Szentlélek már ott él minden megkeresztelt emberben, és vezérli is őket. A Megújulás nem csupán a Szentlélek működését, hanem annak személyét is kiemeli. „A személyes szeretet a Szentlélek, mint az Atya és a Fiú Lelke. A Szentlélek ennek a kölcsönös önajándékozásnak, ennek a szeretetlétnek személyes kifejezője: Ő a Személy-szeretet, Ő a Személy-ajándék.”[6]

A Szentlélek személyének újbóli felfedezése a Szentlélek kiáradásának egyik lényeges gyümölcse. „A keresztségi kegyelemben gyökerezve a Szentlélek kiáradása lényegében az Isteni Személyekkel való közösség megtapasztalása. A szentháromságos élet kibontakozása, vagy ébredése a megkeresztelt embernél.”[7]

A Szentlélekben való keresztség egy életet megváltoztató megtapasztalása Isten jelenlétének. Raniero Cantalamessa OFM atya, a pápai udvar szónoka ezt mondta: „Két életem volt. Egyik a Szentlélek-keresztség előtt, a másik utána.” Harold Cohen SJ így fejezte ki: „Negyvenéves koromban letérdeltem, és egy egyetemistát kértem meg, imádkozzon a Szentlélekben való megkeresztelkedésemért. Akkor kissé butának éreztem magam, de az életem nem maradt többé ugyanaz. Életem negyvenéves koromban kezdődött.”[8]

A Szentlélek-keresztség egy tisztító, átható, a salakot kimosó, szent élmény. Teljes kitárulkozás a Szentlélek fénye előtt, amelynek sugarai életünk minden zugába behatolnak. Ez az élmény arra rendeltetett, hogy áttüzesítve a lelkünket átalakítsa az önzést, büszkeséget: hogy belénk áradva kimosson az önigazolgatás, a mentegetőzés kötelékeiből, amelyek fogva tartanak. Hogy minden, a hitünk útjába álló akadályt elhárítva Isten jelenlétének ereje elönthesse, elboríthassa életünket, hogy megteremjenek bennünk a Szentlélek gyümölcsei.[9] „Ezt a karizmatikus lelki tapasztalatot az angol nyelvben egyaránt nevezik Szentlélekben való megkeresztelkedésnek, vagy a Szentlélek felszabadításának.”[10]

Ha Szentlélekben való megkeresztelésként említjük, akkor fontos arra emlékezni, hogy nem szentségről van szó és a katolikusoknál ez általában nem az első alkalom a Szentlélek jövetelére. A katolikus hitünk szerint a Szentlelket a keresztség szentségében, majd újból a bérmálás szentségében kapjuk meg. Jóllehet bárki megkaphatja a Szentlelket a beavatási szentségekben, de tudatlanságunk, világiasságunk, langyosságunk és bűneink miatt meg lehet kötözve, nem szabad ahhoz, hogy irányítsa az életünket. Tehát a Szentlélekben való megkeresztelkedés tapasztalatát a Szentlélek felszabadításaként tekinthetjük, amelyet a beavatási szentségekben már megkaptunk, hogy a Szentlélek uralma alá vonja életünket. Vannak katolikusok, akik a Szentlélek felszabadítása (kiáradása) kifejezést jobban szeretik alkalmazni, hogy a keresztség szentségével kapcsolatban bármilyen félreértés elkerülhető legyen. Ha arra gondolunk, hogy hány katolikust kereszteltek meg már csecsemőkorukban, akik később szinte minden kapcsolatukat elveszítették az egyházzal, továbbá, hogy hányan járnak alkalomszerűen, vagy akár rendszeresen vasárnap templomba, s mégis csak langyos keresztény életet élnek, nem nehéz megérteni, hogy milyen óriási szükség van a Szentlélek kiáradására. Valójában mindnyájunknak szükségünk van rá bizonyos mértékben![11]

Feltehető a kérdés: Vajon ahhoz, hogy valakit valóban mélyen megérintsen a Szentlélek, a karizmatikus megújuláshoz kell-e tartoznia? Egyáltalán nem. Vannak szentéletű keresztények, akik soha sem voltak karizmatikus imaösszejöveteleken, és mindazt, amit keresnek, megtalálják, mondjuk a kármelita vagy a szentignáci lelkiségben. Nagyon fontos dolog leszögezni, hogy a karizmatikus megújulásban résztvevő katolikusok nem követelhetik a maguk számára a lelki elit kategóriát – hiszen sokan közülük igen távol vannak attól, hogy szentek legyenek, s ugyanakkor vannak mindenütt szent katolikusok és keresztények. Csak annyit állíthatunk, hogy közülük sokan növekedtek a szentségben azáltal, hogy bekapcsolódtak a karizmatikus megújulásba. Biztos, hogy Isten minden keresztényt meghív arra, hogy lélekben megújuljon, hogy megtapasztalja a Szentlélek bizonyos fokú alapvető kiáradását az életében, hiszen a Szentlélek minden keresztény életében fújni akar. Nem gondolom azonban, hogy Isten minden keresztényt a karizmatikus megújulásba hív. Másfajta hiteles lelki utak és lelkiségi lehetőségek is vannak. Azt hiszem azonban, hogy Isten arra akarja használni a karizmatikus megújulást, hogy sok embernek segítsen növekedni a Szentlélekben.[12]

A teljes cikk elolvasható itt

——————

[1] Vö. Collins, Pat, Érlelődés a Lélekben, Az Emmausz Katolikus Karizmatikus Közösség Marana Tha 2000 Alapitvány, Budapest 1997, 44.

[2] Collins, 45.

[3] A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, EN 75.

[4] A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, DV 6.

[5] A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, LG 4.

[6] A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, DV 10.

[7] Vö. Santier, 10-11.

[8] Vö. Mansfield, 239.

[9] Vö. Carothers, 60.

[10] Heron, 15.

[11] Vö. Heron, 15-16.

[12] Vö. Heron, 17.

Létrehozva 2019. május 7.