A Nagyinak már van bőséges tapasztalata a bringázás öröméről és azt szeretné átadni az unokájának is és szeretné, ha megtanulna, kerékpározni. A gyereknek ez az első bringa órája. A hagyományos Nagyi hagyományosan seprűnyelet tesz a nyereg mögé és bátorítja a gyermeket, hogy üljön fel a bicajra. A gyerek izgul és fél, hogy mi fog történni vele, és hogy el fog esni és a többiek kinevetik.

El kell döntenie, hogy:

• hisz a Nagyinak és bízik benne,
• fel akar-e ülni a nyeregbe,
• a lábával neki kell előbb lenyomni a pedált a saját erejéből,
• vagy a kételyeire hallgat, és inkább lemond arról, hogy valaha is megtanuljon biciklizni.

Viszont amint túlteszi magát ezen, amint meghozza a döntését és lenyomja a pedált, megtapasztalja, hogy beindul a kaland. Az első egy két méteren még érzi, hogy a Nagyi fogja a seprűnyelet, de mivel növekszik benne az élmény öröme, egyre bátrabban nyomja a pedálokat és immáron egyedül, önállóan gurul tovább.

Sokan szeretnének Isten jelenlétének felhőjébe jutni, oda belépni, ott lenni, benne élni. Az ÚR megadta ehhez a segítséget a követendő IGE és a szentek követendő példája által. Ez pedig a nyelvima, amit éppen úgy lehet és meg lehet tanulni, mint a kerékpározást. 

Az egyik általános hiba, amiért ezt nem tapasztaljuk meg az a racionalista gondolkodásunk. Nem merjük elhagyni azt, amit ésszerűnek érzünk. Nem merünk, nem akarunk Isten gyermekeiként bízni, ráhagyatkozni arra, ami ésszerűtlennek tűnik. Akkor sem merjük megtenni ezt, ha kifejezetten Isten kéri ezt tőlünk. Nem merünk Isten bolondjaivá válni.

Az okoskodásunk megkötözi a szívünket, akaratunkat, nyelvünket és hitetlen süketnémává tesz bennünket. Süketek vagyunk az Igére, némák a tanúságtételre. Az ilyen emberből Jézus kiűzte az ördögöt, aki süketnémává tette Isten gyermekét.

„Újuljatok meg gondolkodásotok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény” (Ef 4,23–24).

„Olyan vagyok, mint a részeg férfi, és mint a bortól elázott ember, az Úrért és az ő szent Igéjéért. (Jer23,9)
Miért vagy olyan, mint a részeg férfi, Jeremiás? – “Az Úrért és az Ő szent Igéjéért.”

Tehát az Úr jelenléte, és Jeremiáshoz intézett szavai miatt. Istennek az életére gyakorolt hatása miatt. Számomra az a meglepő, hogy nem reagálunk még ennél is erőteljesebben, amikor Isten megérint bennünket. A megrészegedés talán csak az első, viszonylag enyhe reakció Isten kegyelmére és szeretetére.”

A másik hiba az egyfajta rosszul értett misztika, helytelen karizmatikus előfeltétel. Sokan arra várnak, hogy amikor majd egyszer végre nyakon önti őket a mennyei szósz és az ellenállhatatlanul elragadja őket, akkor kapják majd meg az óhajtott nyelvima ajándékát. Akkor majd a mennyei erő szétfeszíti a szájukat és akaratuk ellenére ömlik majd belőlük a mennyei szó(sz). Tévedés és hiba erre várni, mert Isten mindig szeret velünk együtt munkálkodni és akkor tud cselekedni értünk, ha hitben, vagyis az IGÉNEK kijáró engedelmességben járunk.

Ezért nekünk el kell döntenünk, hogy akarunk Vele dolgozni, akarunk Neki szót fogadni, akarunk a Szellem bicajára felülni és akarjuk megtenni az első lépést, hogy lenyomjuk a pedált, kimondjuk az első szótagot ami éppen eszünkbe jut. 

Bárcsak mind imádkoznátok nyelveken – óhajtja az ÚR Pálon keresztül.

Amikor saját döntésből, saját akaratból, saját erőből kimondom az első bármilyen szótagot, hogy pl. „bla” akkor ezt abban a biztos tudásban, hitben teszem, hogy a második szótaghoz – pl. bla-blo máris társul a Szentlélek és ettől kezdve minden kimondott értelmetlennek tűnő szótag már inspirált és a Lélek által sugalmazott lesz. Éppen úgy, amint az első pedál lenyomása után ott van a gyerek mögött a nagyi tolóereje, így van ott a szavak mögött a Szentlélek is.

Pl.: a motorfűrészt előbb be kell rántani emberi erővel, aztán már magától megy a motor gép erejéből. A fűrészlánc azonban csak akkor forog, akkor dolgozik, és akkor vágja fát, ha az ember rajtja tartja az ujját a ravaszon, folyamatosan húzza a ravaszt és pörgeti a láncot.

Éppen így az imádkozónak is fenn kell tartania kezdeti döntését és akkor hömpölyög az ima, dolgozhat benne a Szentlélek.

Egy kis gyakorlás után már nem lesz szüksége biciklis gyereknek sem a nagyi tolóerejére, de mindig, minden új alkalommal szükséges lesz a gyerek megismételt döntése. Hiszi, és már tudja, hogy a tekerés viszi őt előre, döntésről döntésre, pedálról pedálra. Hát így lehet bepedálozni magunkat a nyelvimába amely, bevisz és megtart az ÚR jelenlétének a felhőjében és szétfűrészeli, kettévágja előttünk az ördög minden akadályát. 

Aki pedálozik, az tapasztalja a szelet. Aki nyelvimázik, az tapasztalja a Szentlelket.

„Aki imádkozik abban születik meg az ima gyümölcse.” 
(Andreau Louf ciszterci világhírű írónak a „Bennünk a Lélek imádkozik” c. könyve.)

Az általános tapasztalat tehát az, hogy a nyelvima megnyitja Isten előtt az utat, és a nyelvima így magával hozza a többi karizma megjelenését és növekedését.

Amint a kezdő bicajosból még zsonglőr is lehet, a kezdő imádkozóból, ha kitart a nyelvimában még próféta is lehet, mert a Lélek bevisz minket a prófétaság házába és sok-sok ajándékába. Ezáltal gazdagodunk mi is és gazdagodik az Egyház is. Ha mégis ellenállunk ennek, akkor lemondunk erről és tulajdonképpen megkárosítjuk önmagunkat és meglopjuk az Egyházat.

„Nyisd ki szád és én betöltöm.” (Zsolt 81,11)

A Zsoltárosnak ez az IGÉJE szerintem már a szentségek előképe és a szentségek „működésének” és „hatékonyságának” a quasi „módszertani” igazolása. Amikor a Részeg vers c. írásomat kigépeltem magamból még eszembe sem jutott, hogy azt ennek igazolására fogom majd alkalmazni.

Nos, a vers első sora így szól: „vizet ittam, tüzet nyeltem.” Vagyis. A pohárban valóban víz volt. Amikor kortyoltam belőle, akkor a számban is víz volt. Azonban mikor lenyeltem, akkor már a tűz égette a bensőmet. Jut eszembe, hogy hasonló történt a prófétákkal is. Vették és megették az IGÉT és a méz édessége majd a feltárult jövő igazságának a keserűsége töltötte be őket.

Amikor a Zsoltáros (81) meghozza azt a döntését, hogy megnyitja magát – szívét, lelkét, értelmét, száját, akaratát Isten előtt, akkor a sugalmazó Szentlélek az ő hitének a nyitottságát használja. Amikor kimondja a szívének, hitének szájával a szót, akkor amint a kerecsensólyom lecsap a felhők közül a galambra, így zuhan le a magasból a Szentlélek a hittel rebbenő emberi szóra és teszi teremtővé, szabadítóvá, gyógyítóvá és igazságot tanítóvá azt.

Emlékezzünk csak arra, hogyan történnek a gyógyulások egy-egy karizmatikus imaalkalmon. Például, amikor Onesimus Cepeda mexikói püspök atya vagy a már elhunyt  Emiliano Tardif atya hittel kimondja az emberi szót , az „röptében” átalakul. Amikor parancsol a betegségeknek, a parancs szavai már  a Szentlélek erejében érnek el az érintett személyek hitéhez, szívéhez és hoznak létre hihetetlenül csodás változásokat a befogadó ember életében.

Én úgy gondolom, hogy hasonlóan van ez a nyelveken való imádkozás esetében is, amint fentebb ezt már kifejtettem. Az első hittel kimondott emberi szótag után azonnal ott van a Szentlélek is. Bátorodjunk tehát és imádkozzunk!

„De közel az idő, és már itt is van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják majd az Atyát. Mert ilyen imádókat keres az Atya.” (Jn 4,23)

„Nyisd ki szád és én betöltöm.” (Zsolt 81,11)

HAallelujaAH!

Létrehozva 2019. április 6.