Elsőként rögtön tisztáznunk kell, hogy a démon mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, takarékoskodik a szavakkal és minden eszközt latba vet, hogy a beteget és az exorcistát elbátortalanítsa. Ennek jobb megértéséhez a démon viselkedésében négy fázist kell megkülönböztetni: a felfedezés előttit, az exorcizmus alattit, röviddel az áldozat elhagyása előttit és a megszabadulás utánit. De két egyforma eset soha nem létezik. A gonosz viselkedése mindig különböző és előre nem látható. Ezért, amit most leírok, csak olyan különböző viselkedési minták, amik a leggyakrabban fordulnak elő.

1. A felfedezés előtti: A démon testi és lelki panaszokat okoz, ami miatt az érintett személyt orvosok vizsgálják, akik közül a baj igazi okát senki nem gyanítja. Ezért az ilyen betegek gyakran cserélnek orvost. Még ennél is nehezebb a lelki bajok orvoslása. A specialisták semmit sem tudnak megállapítani, úgy hogy a beteget a hozzátartozók ezután „beképzelt betegnek” tekintik. E „betegek” számára ez a megnemértés még további nehéz terhet jelent. Miután a hivatalos medicina portáján hiába kopogtattak, előbb vagy utóbb csaknem mindig felkeresnek egy gyógyászt, vagy ami rosszabb, egy mágust, jósnőt vagy fetisisztát. És ezzel a baj még rosszabbá válik.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a démon még a totális megszállottság eseteiben sem (amikor ő maga cselekszik és beszél, és a szerencsétlen tagjait használja) működik megállás nélkül, hanem akcióit (ezeket a változásokat általában kríziseknek nevezzük) hosszabb-rövidebb nyugalmi időszakokkal váltogatja. Az érintett személy nyugodtan be tudja fejezni tanulmányait vagy végezheti munkáját – kivéve a legsúlyosabb eseteket –, és kívülről teljesen normálisnak hat; azt csak ő tudja, hogy ez mekkora erőfeszítésébe kerül.

2. Az exorcizmus alatti: A démon alapvetően mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, vagy legalábbis a megszállottság súlyosságát elrejtse, akkor is, ha ez nem mindig sikerül neki. Az exorcizmus erejétől olykor már az első ima alatt fel kell fednie magát. De néha ehhez több exorcizmusra is szükség van. Más esetekben meg kell várni Isten óráját.
Vannak olyanok, akik minden találkozáskor valami új panaszt adnak elő. Az embernek az az érzése, hogy mindannak a rossznak, ami bennük megbújik, sorban a napvilágra kell kerülnie, hogy el lehessen távolítani őket.

A démon nagyon különböző módokon reagál az imákra és könyörgésekre. Gyakran kényszeríti magát, hogy közömbös maradjon, holott nagyon szenved, és szenvedése egyre csak fokozódik a megszabadulás bekövetkeztéig. Néhány megszállott mozdulatlanságba és hallgatásba burkolódzik, és csak a szemével reagál, ha izgatják. Mások viszont védekeznek, és ezért meg kell őket fogni, hogy nehogy ártsanak maguknak. Megint mások jajgatnak, különösen akkor, ha a stólát a fájó részre nyomják, ahogy ezt a rituálé tanítja, vagy ha keresztet vetnek felette, vagy szentelt vízzel meghintik. Csak kevesen őrjöngnek, ezeket a hozzátartozóknak vagy segítőknek szorosan le kell fogniuk.

A megszállottság súlyossága a démonnak a szent nevek említésére való reakciójából is megmutatkozik. A gonosz ezeket a neveket általában nem ejti ki és nem is tudja kiejteni, hanem más kifejezésekkel helyettesíti: Istent vagy Jézust „ő”-nek (hímnemű ő-nek), Isten Anyját „ő”-nek (nőnemű ő-nek) hívja. Néha azt mondja, hogy a „főnököd” vagy „asszonyod”. Ha azonban a megszállottság nagyon súlyos és a démon magas rangú (mint már mondtam, a démonok megtartják azt a rangot, amit angyalként viseltek), akkor előfordul, hogy kiejti Isten és a Madonna nevét, de csak szörnyűséges káromkodásokkal együtt.

3. Röviddel az áldozat elhagyása előtti: Ez a momentum nagyon nehéz és sokáig is elhúzódhat. Egyfelől a démon kimutatja, hogy elvesztette erejét, másfelől ezért az utolsó támadásokat még szörnyűbbé próbálja tenni. Ellentétben a normális betegséggel, amelyben a beteg állapota fokozatosan javul a teljes gyógyulásig, úgy tűnik, hogy a megszállottak a kezelés előrehaladtával, még ha az sikeres is, egyre rosszabbul vannak. És csak amikor a démon nem bírja már tovább erővel, jön a megszabadulás. Nem mindig, de többnyire így zajlik le ez a folyamat.

Egy emberből kiűzött démon csaknem mindig arra van ítélve, hogy a pokolba menjen, örökre meghaljon, minden lehetőséget elveszítsen az emberek további zaklatására. A kétségbeesés ezen állapotát az exorcizmus alatt gyakran ilyen és hasonló kiáltásokkal fejezi ki: „Meghalok, meghalok”, „Nem bírom tovább” vagy „Gyilkosok vagytok, hóhérok, minden pap gyilkos”. Valóban minden exorcizmus olyan, mint egy verekedés az ördöggel, aki szenved, de mégis fájdalmat és elgyengülést okoz a megszállott személynek. Olykor még odáig is elmegy, hogy bevallja, hogy az exorcizmus alatt rosszabbul érzi magát, mint a pokolban. P. Candido-nak egy nap egy sikeres exorcizmus után röviddel a páciens megszabadulása előtt ezt mondta a démon: „Azt hiszed, hogy elmennék, ha nem lenne itt rosszabb dolgom, mint a pokolban?” – az exorcizmusok valóban elviselhetetlenek lettek e démon számára.

Hogy a gyógyuló személyeken még jobban segíteni lehessen, egy másik fontos aspektust is szem előtt kell tartani. A démon mindig megpróbálja saját állapotát a megszállottra átvinni. Ha ő maga nem bírja már tovább, akkor az elviselhetetlen gyengeség érzetét adja át; amikor kétségbe van esve, akkor ezt próbálja áldozatába beleszuggerálni; amikor úgy érzi, hogy nincs többé reménye a továbbélésre, és nem tud már gondolkozni sem, akkor azt a gondolatot sugallja az érintett személynek, hogy mindennek vége van, életének is, és azt a meggyőződést kelti benne, hogy megőrült. Éppen ezt kérdezik ezek a személyek az exorcistától: „Mondja meg becsületesen, hogy őrült vagyok.”
Az exorcizmusok idővel egyre nehezebbé válnak az érintettek számára, és ezért sokan a végső szakaszban, röviddel megszabadulásuk előtt, megszakítják a „kezelést”. Ahogy abban segítségre szorulnak ezek a „betegek”, hogy imádkozzanak és a szentségek fogadására templomba menjenek, mert egyedül nem képesek erre, úgy van most is támogatásra szükségük, hogy az utolsó szakaszt bátran kiállják. A nehézségekhez tartozik még a testi fáradtság és bizonyos demoralizálás is, hiszen a démon ilyenkor annak érzetét kelti a megszállottban, hogy baja úgyis gyógyíthatatlan.

4. A megszabadulás utáni: Nagyon fontos, hogy a felszabadult személy a továbbiakban se hanyagolja el imádkozási ritmusát, a szentségek fogadásának gyakoriságát és a keresztény élet egyéb kötelességeit. És még ezután is gyakran kell áldáshoz járulnia, mert sokszor előfordul, hogy a démon újra támadásba lendül és megpróbál visszajönni. Ezért semmi esetre sem szabad neki nyitva hagyni az ajtót. Ha a visszaesés az imaélet elhanyagolásából keletkezett, és ha az érintett még a megszokott bűneit is újra elköveti, akkor a helyzet nagyon súlyos lesz, olyan amilyennek Máté Evangéliuma leírja: a gonosz lélek hét másik lélekkel tér vissza, akik még rosszabbak, mint ő (lásd: Mt 12,43-45).

Nyilvánvaló tehát, hogy a démon mindent megpróbál jelenlétének eltitkolására. És éppen ez az a megfigyelés, amely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a megszállottságot bizonyos pszichés betegségektől megkülönböztessük, hiszen ezeknél a páciens mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet. A démon pont ellenkező módon viselkedik.

EGY EXORCISTA MESÉLI
Részletek GABRIELE AMORTH atya könyvéből

Létrehozva 2022. november 23.