Bevezető gondolatok:

A konferencia szervezői a következő címet és témát bízták rám:

„Eucharisztikus mozgalmak a II. Vatikáni Zsinat után”. A cím által meghatározott keretek között fogok maradni. Ami azt jelenti, hogy nem beszélek olyan eucharisztikus mozgalmakról, szervezetekről, amelyek a II. Vatikáni zsinat előtt keletkeztek és még ma is működnek. Előadásomban nem fogok kitérni olyan szerzetesi intézményekre, melyek a II. Vatikáni Zsinat után keletkeztek azzal a céllal, hogy az Eucharisztia tiszteletét állítsák életük, hivatásuk középpontjába.

Szorítkozom tehát arra a témára, amit maga a cím jelölt ki számomra.

Ez a korlátozás ugyanakkor számomra komoly fejtörést okozott. Egy tudományos teológiai konferenciára készülve igyekeztem komoly és hiteles forrásokat keresni. Egyházi dokumentumokat, Pápai megnyilatkozásokat, tanulmányokat, lexikonokat lapozgatva, ahol rátalálhatok a II. Vatikáni zsinat után született Eucharisztikus Mozgalmakra. Nem igen találtam nyomokat. Ekkor arra gondoltam, ez a cím arra hív meg, hogy az Egyház Életét olvassam és tanulmányozzam.

1. II. Vatikáni zsinat utáni útkeresés

2. Egyházi Mozgalmak és közösségek a II. Vatikáni Zsinat után

3. Napjaink Eucharisztikus Mozgalmai, Áramlatok, Kezdeményezések

4. Az Eucharisztikus Élet Mozgalma

5. Lelkipásztori kihívások

A II. VATIKÁNI ZSINAT UTÁNI ÚTKERESÉS

A II. Vatikáni zsinat szemléletváltása, az egyház önértelmezésében és a liturgia ünneplésében is nagy újdonságot hozott. Mint minden újdonság, változás természetes módon útkeresést is jelent. Több mint ötven év távlatából, az egyház zsinati útkeresése bár nem zárult le, de talán azt mondhatjuk, hogy nagyvonalakban láthatóak azok az utak, melyeken a zsinat kibontakozása elindult és maradandónak bizonyult. Ehhez hozzájárultak teológiai reflexiók, az egyház hivatalos megnyilatkozásai, különböző pápai dokumentumok. Azt is mondhatjuk,

hogy maga az élő útkeresés is, – ami helyenként zsákutcába futott – előmozdította azt a folyamatot, ahogyan ma az egyház a Zsinati megnyilatkozásokat értelmezni és ezekben viszonylag otthonosan mozog.

A liturgiára és az eucharisztiára vonatkozóan talán a két legjelentősebb dokumentumnak tekinthetjük a Szent liturgiáról szóló Sacrosanctum Conssiglium konstitúciót (1963. december 4. /55 éve), valamint a Lumen Gentium kezdetű egyházról szóló dogmatikai konstituciót (1964. november 21./ 54 éve).

A Lumen Gentium kezdetű konstitúciójában az egyetemes papságról szóló részben a olvassuk a következőt: (A keresztény hívek, papok és hívek) „Amikor részt vesznekaz eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában, isteni Áldozatot ajánlanak föl Istennek, s vele együtt önmagukat.” (LG11)

Az eucharisztia, mint csúcs és forrás ezen mondat alapján úgy is értelmezhető a (keresztény ember számára), mint Jézus isteni áldozatához való kapcsolódás. Az Eucharisztia nem csupán annak megünneplésében és imádásában, hanem (szentségi) hatását tekintve is „csúcs és forrás”.

VI. Pál pápa Mysterium fidei kezdetű enciklikája (1965. szeptember 3-án) még a II. Vatikáni zsinat ideje alatt megjelent. Ebben a dokumentumban nagy körültekintéssel, szeretettel hatékonyan kívánta támogatni a püspököket, papokat és híveket a liturgikus reform folyamatában és az Eucharisztia titkához való ragaszkodásban. Miközben bíztatja a híveket a korabeli elhajlásokat, eltévelyedéseket is kívánja korrigálni.

A Zsinati atyák legfőbb gondja és törekvése az volt, a Szent liturgia megújítása kapcsán, hogy a hívek: cselekvő módon, teljes hittel és jámborsággal vegyenek részt

• a pappal együtt ajánlják fel az áldozatot Istennek önmaguk és az egész világ üdvösségéért,

• táplálkozzanak az eucharisztiából, mint lelki ételből,

• Eucharisztia titka az élet forrása legyen számukra: előmozdítja azt, hogy

• Istennek éljünk és a szeretet leszorosabb kötelékével kapcsolódjuk egymáshoz,

• Eucharisztia megjeleníti azt a Feloldhatatlan köteléket, amely a hit és a vallásosság között van

„(2)A zsinati Atyák, ugyanis, amikor a Szent liturgia megújításán munkálkodtak, az egyetemes Egyházért érzett lelkipásztori aggódásban semmit sem tartottak fontosabbnak, mintsem, hogy intsék a hívőket: cselekvő módon, teljes hittel és jámborsággal vegyenek részt ennek a Legszentebb Misztériumnak az ünneplésében, hogy a pappal együtt ajánlják fel az

áldozatot Istennek önmaguk és az egész világ üdvösségéért, s úgy táplálkozzanak belőle, mint lelki ételből.”

„(3) Ha pedig a Szent Liturgia az első helyet foglalja el az Egyház életében, akkor az Eucharisztia Misztériuma olyan, mint ennek a Szent Liturgiának a szíve és középpontja, mert hiszen ez az élet forrása, amelyben megtisztulva és megerősödve már nem önmagunknak, hanem Istennek élünk, s a szeretet legszorosabb kötelékével kapcsolódunk egymáshoz.”

„(4) Hogy nyilvánvalóvá váljon ez a feloldhatatlan kötelék, mely egymáshoz fűzi a hitet és a vallásosságot a zsinati Atyák megerősítették a tanítást, melyet az Egyház mindig is tanított, a Tridenti Zsinaton pedig ünnepélyesen meghatározott.²

Az szentmise latin rítusának változásai már 1963-ban megkezdődtek, majd 1969. április 3-án VI. Pál a „Missale Romanum” kezdetű konstitúciójával meghatározza az Eucharisztia ünneplésének rendjét. Az Istentiszteleti Kongregáció 1970. március 26-án kihirdeti és hivatalos kiadásnak tekinti a II. Vatikáni zsinat rendelkezései szerint elkészített Római Misekönyvet. Ezek után kezdődnek meg a népnyelvi fordítások.

Miközben a hivatalos egyház közel 10 évet fordított az Eucharisztia ünneplésével kapcsolatos megújítások bevezetésére, a helyi egyházi közösségek is keresték önmaguk értelmezését, önmaguk viszonyulását a megújított liturgiához. Ez a keresés megmutatkozott a szentmise ünneplésének formáiban, a liturgikus terek kialakításának módjában és a liturgikus zene kifejezésének különféle stílusaiban egyaránt.

„(Az eucharisztia) az egész keresztény élet forrása és csúcsa” LG.11 Az élet pedig olyan valóság, ami lüktet, dinamikája van, változó, (biztosan tudjuk, hogy nem statikus), meglepetéseket hoz, interakcióban van a világgal.

Az írás letölthető itt.

Létrehozva 2019. február 19.