A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga is gonosz. Ami persze az egész inkluzív gondolkodás egyik megvilágító erejű belső ellentmondása, hiszen az a gondolkodás, amelyik abszolút értékké teszi a nyitottságot, folyamatosan védi a határait azoktól, akik védik a határaikat, kizárná az életéből azokat, akik kizárnak, és gonosznak tartja azt, aki mást gonosznak ítél. De kissé előre szaladtam.

A nyitottságban igenis van bölcsesség. Jakab apostol azt írta, hogy mindenki legyen gyors a hallásra és késedelmes a szólásra. Aki folyton beszél, az nem tud hallgatni, és aki nem tud hallgatni, az megfosztja a másikat is és önmagát is a valódi találkozás örömétől. Az odafigyelés majdnem mindig nagyobb ajándék a beszédnél. Bölcs az, aki meg tudja nyitni magát a másik előtt, be tudja fogadni a másik közlését, le tudja fordítani a saját nyelvére a másik regiszterét, előítéletektől mentesen képes értelmezni a másik üzenetét. Nem mindegy, hogy vendégül látunk egy szöveget, vagy megerőszakoljuk, a kettő közötti különbség pedig legtöbbször a nyitottság. A nyitott elme tanul, változik, pallérozódik, növekszik a megértésben, a tudásban, a bölcsességben. A zárt elme a saját előítéletei foglya, nem tud tanulni, változni, nem a megértésben növekszik, hanem a félelme és a magánya nő.

Az én generációm meghatározó élménye volt, hogy a globalizációval a világ hirtelen egy nagy faluvá zsugorodott. Távoli kultúrák kerültek közelivé, abszolút pontok váltak viszonylagossá, történelmi távlatok töppedtek össze és szűk horizontok tágultak történelmivé. Egyszerre felszabadító és ijesztő élmény volt, amely választás elé állított bennünket: nyitottak leszünk vagy zártak. A kettő közül a nyitottság volt a progresszív választás, a zártság a menekülő útvonal azoknak, akik nem tudnak szembesülni a valósággal, az igazi valósággal. Olyan világba csöppentünk, amelyben a befogadás lett a parancsszó, bármit is jelentett éppen az új, amit be kellett fogadni. Az új jöhetett kívülről – keletről, mint az ezotéria és a spiritualitás, vagy nyugatról, mint a szexuális forradalom éppen aktuális etapjának valamely ünnepelt devianciája –, és jöhetett belülről, lelkünk egyik freudi értelemben vett elfojtott vágyaként, de bárhonnan is érkezett, a parancsszó a valóság előtti kapituláció lett. Ami jön, azt be kell engedni, vagy ki kell engedni. A nyugati társadalom nyitott társadalom, a nyugati ember szíve nyitott szív, a nyugati ember világképe folyamatosan tágul, változik, megújul.

Mindannyian átéltük már, milyen az, amikor beengedtük az elménkbe az újat, és tagadásból hirtelen az új igenlésébe váltottunk át. Cypher vissza akart mászni a Mátrix hazug pocakmelegébe, de a többiek lenyelték a pirulát, a traumát választották a valóság kedvéért, és mi velük együtt bátrak akarunk lenni, akármi is vár bennünket odakint. Aki tisztázott már úgy konfliktust, hogy kiderült, a vitapartnere és ő lényegében ugyanazt mondták, csak más-más aspektusból, azt nem kell meggyőzni arról, miért erény a nyitottság. Aki szerzett már barátokat az ellenséges táborból, aki volt már Rómeó vagy Júlia, az nem fogja támogatni a Capuletek és Montague-k harcát. Aki átlépett már lövészárkok felett, hogy virágot tűzzön az ágyú csövébe, az nem akar visszamenni harcolni. Aki tapasztalt már paradigmaváltást a gondolkodásában, aki rájött, hogy a tudomány is paradigmaváltásokkal megy előre, az nem akar dogmatikusan védeni egy doktrínát, főleg az új tudás elől. Tudja, miért bölcs a nyitottság, és miért rossz a zártság.

És itt érkezünk el a nyitottság paradoxonához.

A nyitottság egy dologgal nem tud mit kezdeni: a zártsággal. A zártságot habozás nélkül elítéli, megbélyegzi és kirekeszti. Az inkluzivitás az exkluzivitást nem képes befogadni, nem akarja megérteni, nem próbálja integrálni, hiszen gáncsnak, haszontalannak, regresszívnek, károsnak tartja. Ki akarja iktatni. Nem kezdem sorolni a példákat, hiszen a nyugati világban ez ugyanolyan mindennapos tapasztalat, mint a globalizáció. Az inkluzivista egy pillanat alatt exkluzivistává válik, ha az exkluzivistával találkozik. A nyugati egyetemekről a nyitottság nevében távolítanak el konzervatív oktatókat, a közösségi médiaplatformokról a nyílt társadalom védelmében törlik a határokat szorgalmazókat, a közbeszédben megszégyenítik a multikulturalizmus ideáját bírálókat, a nyugat-európai haladárok ki nem állhatják, ezért folyton leckéztetik a fafejű visegrádi retrográdokat. Az exkluzivitással szembeni exkluzivitás leleplezi a nyitottság egyik legféltettebb titkát: a valóságban vannak átléphetetlen határok.

Az imént számos okot láttunk arra, hogy miért bölcs a nyitottság. Most hadd mutassak okokat az ellenkezőjére. Képzeljünk el egy szélsőséges, de valóságos helyzetet: valahogy kiderül számunkra, hogy a hatéves, csacsogó kislányunkat a nagybácsi évek óta szexuálisan molesztálja. Minden jóérzésű szülő azonnal megszakítja a nagybácsi és a kislány közötti kapcsolatot, és szigorú, átjárhatatlan határokat húz kettőjük közé. Aki ebben a helyzetben nyitottságról beszél, az bolond vagy cinkos. A bölcsesség a határhúzás, a gonosz távoltartása, a védekezés. Azért hozok ennyire nyilvánvaló példát, mert ebben a példában a jó és a rossz közötti különbség valósága könnyen megragadható. Azonban a jó és rossz közötti különbség akkor is létezhet, ha nem ennyire egyértelmű. A valóság – az igazi valóság, a Mátrixon kívüli valóság – olyan, hogy van benne gonosz, és a gonosz időnként megtévesztő. A nyitottság ezért nemcsak bölcsesség lehet, de mérhetetlen ostobaság vagy cinkosság is.

Aki háborúban kifecseg hadititkokat, az a hazájának hatalmas károkat okoz, emberek haláláért lesz felelős. A nyitottsága árulás. Aki a gyilkosokat, betörőket és szexuális ragadozókat nem különíti el a társadalom többi tagjától, annak az inkluzivitása mások számára pusztító következményekkel járhat. A bíró, aki nem rendeli el a részeg és veszélyesen agresszív férj távoltartását, tragédiát okozhat hanyagságával. A muszlim fiatal, aki naphosszat radikális imámok bujtogatását hallgatja a youtube-on, majd öngyilkos merénylő lesz, jobban tette volna, ha nem nyitja meg az elméjét ezek előtt a tanok előtt, inkább védi magát tőlük. Az a feleség, aki romantikus kalandba keveredve felégeti maga mögött a családját és tönkreteszi a gyermekei életét, bölcsebb lett volna, ha időben bezárja a szívét.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2019. január 15.