(Első rész) Isten úgy határozott, hogy olyan világot teremt, ahol létezik erkölcs és jellem. Ehhez szabadnak kellett teremtenie minket: fel kellett ruháznia a hatalommal, hogy igent vagy nemet mondhassunk és magunk irányíthassuk a sorsunkat. 

A kőnek nincsenek erkölcsei, mert nincs szabadsága. A jeget nem ítéljük el, amiért melegben elolvad. Dicséret vagy elmarasztalás annak jár, aki saját akaratának ura. Azért oly nemesen szép a jellemed, amikor igent mondasz a jóra, mert mondhatnál nemet is.

Vajon főbenjáró vétke Istennek, hogy nem vegyületek fölött akart uralkodni? Ha pedig úgy döntött, hogy birodalmában ne az erő, hanem a szabadság uralkodjék, s ha azt tapasztaljuk, hogy alattvalói ellenszegülhetnek akaratának – szemben a csillagokkal vagy az atomokkal, amelyek ezt nem tehetik –, vajon nem azt bizonyítja-e ez, hogy talán azért adta meg az embernek az engedetlenség lehetőségét, hogy ezáltal értelmet és célt nyerjen a szabadon választott engedelmesség?

Ezzel magyarázható, hogy miért lehetséges a rossz. Az emberi szabadság velejárója. Az ember, aki szabadon választhatja a szeretetet, szabadon választhatja a gyűlöletet is. Aki szabadon választhatja az engedelmességet, szabadon választhatja a lázadást is. Az erény ebben a rendben csakis azokon a területeken lehetséges, ahol gonosz is lehet valaki. Csak olyan egyházban lehet szent az ember, ahol ördöggé is lehet.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. október 19.