„Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr.” (1Pt 2,1-3)

Nála voltam, ültem a díványon, gyerekeink ott játszottak körülöttünk. Nem hiszem, hogy már megint ezt kell tennem. Több embernek bevallottam már, hogy irigylem őket, de minden alkalom olyan, mintha most tenném először. Nagyon zavaró. Nézzek a szemébe valakinek, és valljam be neki, hogy neheztelek valami ajándékért, amit Istentől kapott. 
„Tehát miről akartál beszélgetni?” – kérdezi.

Kedvesen, nyíltan, könnyeden bánik a női barátság gesztusaival, és ez engem egyszerre lenyűgöz és felbosszant. Láthatom, miért akar mindenki barátkozni vele. Nagy levegőt veszek, sóhajtok, és nekilátok:
„Rachel, be kell vallanom valamit. Irigyellek, amiért olyan elragadó és barátságos vagy.”

Kitör belőlem a sírás. Jóindulattal, kedvesen, meglepetten és megbocsátón reagál. Egy óra múlva, mikor eljövök tőle, rácsodálkozom, hogy egyetlen beszélgetés gyökerestül ki tudta húzni lelkemből a neheztelés tüskéjét.

Ez történik, ha engedelmeskedünk Istennek, és bevalljuk bűnünket. Néha maga a bűnvallás is Isten irgalmának jele. 

Az irigység nem jó dolog. Arisztotelész szerint az irigység a másik szerencséje miatt érzett fájdalom. Forrong és vonaglik bennünk, mert valami, amit nagyon szeretnénk, valaki másnak jutott. Ez a fajta neheztelés, azon túl, hogy gyötrelmes, szégyellnivaló is, és nem szoktunk beszélni róla.

Senki sem akarja beismerni a másik előtt ezt a gondolatot: „Szeretném, ha nem lenne olyan jó az életed.”

Mert amikor belátjuk, hogy irigyek vagyunk, pontosan ezt ismerjük el. Azok a testvérbűnök, amelyeknek elkerülésére Péter apostol figyelmeztet, mind az irigység holdudvarához tartoznak: „Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással” (1Pt 2,1).

Az irigység egy csomagban van más szociális rivalizálást jelentő bűnökkel: a rosszindulattal, álnoksággal, képmutatással, rágalmazással.

Amikor szakítunk az irigységgel, egyfajta lelki beállítottságtól fordulunk el, hogy az egyetlen dolgot válasszuk, ami meg tud változtatni. „Mint újszülött csecsemők – folytatja Péter – kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr” (v.2-3.)

Olyanok vagyunk, mint a csecsemők: megkívánunk mindent, amit látunk. Péter tudja ezt, és így szól: Igen? Hát maradjatok is ilyenek, csak fordítsátok kívánságotokat az egyetlen dolog felé, amire szükségetek van: ízleljétek meg az Urat. És érezni fogjátok, mennyire jó.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. szeptember 21.