Az áldásnak MINDIG van ereje, az átok NÉHA fog.        
         Ma sokan igyekeznek megszabadulni az átoktól, meg ehhez hasonlóktól: generációs átkok, családi átkok, a cigányátok, rontás, boszorkányság, mágia. Úgy gondolom, hogy csalók azok vannak rengetegen, de akik valóban tudnak átkot mondani (pénzért), ami esetleg meg is fogan, azok eladták a lelküket a gonosznak (a kárhozat fiai és leányai), vagy esetleg valahol a vudu hazájában élnek.

Ugyanígy csalóknak nevezem azokat is, akik pénzért „leveszik, feloldják” az átkokat, a rontásokat, de szerintem még jobban eltávolítják Istentől a naiv áldozatokat, szerencsétlenek még több keresztre találnak. Sokan bedőlnek az ilyen sarlatánoknak, mert azt hiszik, ha az újságban olvassák a hirdetésekben, akkor az törvényes, igaz és hatásos is. Megdöbbentő, mi ez a nagy babonás félelem az átoktól?

         Mi keresztények áldottak vagyunk:
         „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket.” (Ef 1,3)
         Minden! Ha ezt megértjük, hogy minden lelki áldással, egyetlen-egy áldás sem maradt ki, akkor mi is áldás leszünk a környezetünk számára, és áldani fogunk mindenkit. Hatalmas ereje a Jézus nevében mondott áldásnak, gyakoroljuk!

         A szentmise végén is legyünk jelen a kegyelem számára, mert amikor a pap megáld minket, az nagyon erős és védelmező áldás. Ha ilyenkor, a szentmise után a gyóntatószékben még ott van a pap, sokszor ennek az áldásnak a hatására tér be gyónni egy-egy olyan lélek, aki nagyon régóta halogatja a szentgyónását, de mikor a templom már majdnem üres, van bátorsága meggyónni.

         Az ellenségünket szeretni és áldani kell, nem átkozni. Mert aki valóban Krisztussal jár, annak vannak ellenségei.
         Jézusunk parancsba adta, hogy szeressük ellenségeinket, és mondjunk rájuk áldást. Jézus nem parancsol lehetetlent, csak nekünk tűnik nehéznek. Szent Lukács evangéliumának 6. fejezetében [1] kétszer is említi az ellenség szeretetét, Szent Máté evangéliumában is hozza ezt az új parancsot.[2]

         Az ellenséget Istenre kell bízni, ha lehetőség adódik, tegyünk jót vele, Ő majd a kellő időben akár bosszút is állhat értünk:
         Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval. (Róm 12,19-21)

       Tilos átkozódni: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.” (Róm 12,14) – ezek szerint már az őskeresztényeknél is voltak ilyen „átok-gondok”.

         Az átok nem fog azokon, akik rendszeresen járulnak szentségekhez, betartják Isten és az Egyház parancsait, imádkoznak, nem okoznak másoknak keserves könnyhullatást; imádkoznak.

         Van, amit átoknak gondolnak, pedig csak egyszerűen kereszt Istentől, próbatétel. Emlékezzünk csak az első keresztényekre, a vértanúkra, a holokausztra, a kommunista börtönökre, és ma is folyik a keresztényüldözés. Áldás vagy átok? Áldás, ha Krisztussal és Krisztusért szenvedünk, a kereszt nem jelenti azt, hogy valaki megátkozott minket.
         „Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak.” (Zsid 12, 6-8).
         Ez Isten pedagógiája, Isten nem bünteti gyermekeit betegséggel, de néha mégis megengedi, és ha hiába imádkozunk gyógyulásért, annak komoly oka lehet, de legalább van mit felajánlani Istennek szeretettel lelkünk üdvösségéért, másokért. „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” (Róm 8,28) Kalkuttai Szent Teréz anyának volt egy olyan csapata a világon szétszóródva, akik szenvedéseiket és imáikat felajánlották Teréz anya missziójának a sikeréért. A mi Urunk Jézus Krisztus a szenvedésnek értelmet a  adott, és amikor Ő akarja, a szenvedésünk örömre változik.

        Aki bűnei miatt kikerül Isten védő szárnya alól, az sok bajnak van kitéve, s azt hiszi, valami különleges átok lebeg felette, hárít, mást okol nehéz helyzetéért, nehogy bűnbánatot kelljen tartania.

         A katolikus lexikon meghatározása, csak röviden idézem:

• az áldásról, megáldás (latinul benedictio, „jó mondása, jókívánság”): cselekmény, jót előidéző szó és gesztus, az átok ellentéte.
• az átokról (latinul maledictio) rossz kívánság kifejezése más felé. 
• a kiátkozásról, vagyis a kiközösítésről (latinul excommunicatio): nem magából az Egyházból zárja ki az embert, hanem az Egyházzal való külső közösséget érinti, vagyis a kegyelem külső eszközeiben (és így azok hatásában) való részesedést. Önmagától esnek kiközösítésbe például azok a katolikus politikusok vagy hívek, akik pártolják az abortuszt, lásd a lengyel püspökök dokumentumáról szóló híradást az Isten törvényével szembeszegülő politikusok kiközösítéséről.
• és vannak az átokzsoltárok, ezeket a zsidók az ellenségeikért imádkozták, mi ne imádkozzuk senki ellen.

         A bűnbeesés után átok ebben a földi életben volt van és lesz, megnehezíti a mindennapi életünket. Csak a Jelenések könyvében derül ki, mikor nem lesz átok többé a földön. Szent János evangélista leírja az utolsó ítéletet, majd az átok megsemmisülését: „Új eget és új földet láttam. (…)Átok többé nem lesz benne.” (Jel 21,1; 22,3) [3]

         Másodszor a földet átkozza meg (és nem az embert!): Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. (Ter3,17) Ezt megelőzően Évának sem mond valami hízelgőt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter3,16).

         Tehát az embernek fáradoznia kell a kiűzetés után. Az Édenben a bűnbeesés előtt is kellett dolgozni, ott sem volt az élet csupa lazsálás, isteni parancs a munka: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15), bizony ma is érvényes: „aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. (2Tessz 3,10)
         Az ember évezredeken át földműves és pásztor volt, az üdvösség kifejezés elsősorban a földi jólétet és boldogságot jelentette. A Szentírásban elég későn jelenik meg a halottak feltámadásába vetett hit (2Mak 7,14).

      A Szentírás szerint átok az, ha akarattal megmaradunk bűneinkben. Az embernek szabad akarata van, választhat az áldás és az átok között: „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. (MTörv 30,14-15; 19) Majd Leviták 26. fejezetében felsorolja mi a következménye az áldásnak, és mi az átoknak, ez utóbbi kész rémálom.

      Mi az Újszövetség népe vagyunk, a kegyelem idejében élünk, nem az Ószövetségben, rajtunk áll, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk Krisztus megváltását, és akkor Isten árnyékában élünk, semmiféle átok, mágia, rontás nem fog rajtunk. El lehet utasítani Isten kegyelmét, és arra gondolni, hogy majd halálunkkor megtérünk, de kár az Istennel ujjat húzni, az örök életünk forog kockán.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2021. március 27.