„Eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk.” (Ef 1,5)

Időre érkeztem a rendelőbe, bejelentkeztem a pultnál, s leültem egy asztalhoz kitölteni az ilyenkor szükséges nyomtatványt. Helyes a lakcím? Igen. Életkor? Igen. Orvosi előzmények? Igen. Családi állapot? Csak bámultam az üres falat.  Ez a két kis szó teljesen összezavart.

Ott ültem a hűvös rendelőben, mely tele volt más betegekkel, akik könnyedén kitöltötték az adatokat, és közelálltam a síráshoz. Alig pár hónapja történt, hogy férjem kisétált az életemből 25 év házasság után. Fenekestül felfordult az életem, káosz és fájdalom töltötte meg, és fogalmam sem volt, mit válaszoljak erre az egyszerű kérdésre.

Egyedülálló? Nem. Házas? Nem. Legalábbis nem a szó megszokott értelmében. Elvált? Nem. Özvegy? Nem, bár úgy éreztem. Egyik kategóriába se illettem be. Ki vagyok hát?
Újfajta üresség kongott a szívemben. Kezemben tartva a nyomtatványt, rádöbbentem, hogy nem tudom, ki is vagyok valójában. Elbizonytalanodás és keserűség csapdosta önbizalmamat. Régi énem elmúlt, és ez az új csak létezni tudott, és próbált életben maradni napról napra.

Új önmagam annyira össze volt törve, hogy számba se vette még szétesett darabkáit. Ez az új önmagam most egy váratlanul érkezett, teljes identitászavarban üldögélt az orvosi rendelőben, mert nem illett egyik normális társadalmi státusz „dobozába” sem. 

Emlékszem, azt kérdeztem magamtól: „Ki vagyok én valójában?” „Hova tartozom?” Nem csak ezen a nyomtatványon, hanem a társadalomban, barátaim között, a gyülekezetben, általában az életben? Ki vagyok én, ha már nem vagyok „feleség”?

Útban hazafelé a rendelőből csak bámultam az utat magam előtt, és még mindig identitásom kérdésével bajlódtam. Hirtelen a csendben meghallottam egy szelídhangú, mégis életfordító suttogást a lelkemben: 
„A házasságoddal együtt nem lett neked is véged.”

Ez a hirtelen jött gondolat csak Istentől érkezhetett, Ő volt az Egyetlen tanúja elbizonytalanodásomnak. Ő volt az Egyetlen, aki ismerte küzdelmeim mélységét, s így az Egyetlen, aki pontosan azzal a biztatással állhatott elő, amelyre oly igen nagy szükségem volt.

Édes szavak, melyek emlékeztetnek, hogy önazonosságomat nem egy szerep, egy cím, egy nyomtatványon szereplő kategória határozza meg.

Még mindig én vagyok én, csak egy új változatban, megváltozott körülmények között. Isten képére alkotott nő vagyok, akihez Istennek terve, célja van az élet hozta csalódásoktól függetlenül. Egy nő, aki értékes akkor is, ha valaki ezt nem veszi észre. Egy nő, aki édesanya, gyermek és testvér, Jézus-tanítvány, író, előadó, teniszjátékos, rajong a kávéért, a tengerpartért és még sok mindenért. 

Egy nő, aki a Király szeretett leánya.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. július 22.