Kemény munka – megfelelő indítékból
Jeff egy ékszerbolt-hálózat vezérigazgatója volt. Az egyik első erőpróbáló feladata a fióküzletek teljesítményének az értékelése volt. Miközben a vezetőséggel elemezték a fiókokat, az egyik üzlet eredménye zavarba hozta.
Ez volt a legsikeresebb bolt, és hirtelen a legrosszabb lett. Mikor Jeff rákérdezett az okokra a válasz meglepte: „Ó, ez Tim üzlete. Tim volt a legjobb üzemeltető, amíg Istenre nem talált.” Jeff, aki maga is Jézus követője volt, ezt hallva megdöbbent, és elhatározta, hogy rögtön utánajár mi okozta ezt a drámai teljesítménycsökkenést.
Jeff brutálisan őszinte volt mikor Timmel találkozott: „Azt várom tőled – egy keresztyéntől -, hogy keményen dolgozz azért, hogy a legjobb legyen üzleted, és nem a legutolsó. Nem kevesebbet, mint 100%-ot várok attól, aki nem a cégünkért, hanem az Úrnak dolgozik.” A Biblia következő verseire hivatkozott: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” (Pál levele a kolosséiakhoz 3,23-24)
Hajlamosak vagyunk arra, és ez egyben kísértésünk is, hogy kizárólag a bennünket alkalmazó vállalatnak dolgozzunk. Vannak, akik ezért a lehető legkevesebb munkával megelégednek, amivel még megtűrik őket. Jézus Krisztus nagyköveteiként, nem a szavainkkal tehetünk igazán bizonyságot Krisztusról, hanem azzal a minőséggel és elkötelezettséggel, amivel a kiszabott munkánkat végezzük. A munkahelyen Jézus Krisztus követői a szorgalmas munkájukról kellene, hogy ismertek legyenek.
Pál apostol írta az ókori Tesszalonikában élő Krisztus követőknek: „…éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.” (Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2,9)
Fontos üzenetet hirdetett – Jézus Krisztus evangéliumát – de emellett Pál soha nem felejtette el a kemény munka értékét, és felmutatni a hívők elkötelezettségét a kiválóság mellett. Most nézzünk meg néhány hasonló bibliai elvet.
Dolgozz olyan keményen, ahogy csak tudsz, amíg tudsz. Egyszer eljön az idő, amikor nem tudunk dolgozni: nyugdíjazás, betegség vagy az életünk vége miatt. Ezért az előttünk álló munkát nem tehernek, hanem kiváltságnak kellene tekintenünk. „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!” (Prédikátor könyve 9,10)
Jól végezd el a rádbízott munkát, akármi is az. Ha ismét elolvassuk a Kolosséiakhoz írt fenti sorokat, akkor vegyük észre, hogy Pál nem felsővezetőkhöz vagy kiemelkedő eladókhoz intézte szavait. A levél címzettjei főleg közönséges, gyakran kellemetlen feladatokat teljesítettek, mint például trágyalapátolás. Vagyis mikor arra biztatja őket: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek”, azt mondja nekik: „Mindegy mi a dolgod, a legjobb tudásod szerint végezd.”
A munkánk is része Isten tervének. A munka lehet nehéz, esetenként kellemetlen, de Isten terve kezdetektől fogva az, hogy a munkánkon keresztül Istent és az embereket szolgáljuk. “Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Pál levele az efezusiakkoz 2,10)
A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete
(Forrás: keve.org, Monday Manna)
Létrehozva 2018. július 3.