„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)

Kérdezted-e már Istentől: „Miért engedted, hogy ez megtörténjék?” Én igen.

Az utóbbi években egyik nehézség jött a másik után. Néha azt sem tudtam, hogy fogok velük megbirkózni. Nehéz szilárdan bízni Isten jóságában, mikor a körülmények mind ellenünk esküdtek.

Néha azt képzeljük, hogy ha tudnánk a választ a miértre, az egész értelmet nyerne. Főleg ha fájdalommal, szenvedéssel találkozunk.

Egy ilyen helyzetben találjuk az apostolokat János evangéliuma kilencedik fejezetében, ők is választ várnak a miértre. Vándorlásuk során Jézus és tanítványai meglátnak egy születésétől fogva vak embert. E látvány hatására kérdezik meg Jézustól: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b).

A tanítványok valakire rá akarták kenni a szerencsétlenséget. Úgy képzelték, ha választ kapnak a miértre, elviselhetőbb lesz ennek az embernek a szenvedése.
Jézus idejében sokan úgy gondolták, hogy a vakság a bűnös élet jele. Épp ezért nem sok segítségre számíthatott egy vak ember. A környezet szemében nem csak vak volt, hanem bűnös is, akit Isten ítélete sújtott. Jézus megfordította ezt az összefüggést, amikor kijelentette, amit alapigénkben olvasunk: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).

Az ember azért vak, hogy mások csodálhassák Isten hatalmát. A testi betegség meggyógyítása lelki látást ad a szemlélőknek. Rávilágít Arra, aki kijelentette magáról, hogy azért jött, hogy ő legyen a világ Világossága. 

Szomorú, hogy azok közül, akik látták ennek az embernek a meggyógyítását, nem mindenki volt nyitott a jézusi igazságra. Sőt, botránynak számított a farizeusok szemében, akiknek az élete pontosan tükrözi, hogy nem kell fizikailag vaknak lenni, hogy állandó sötétségben éljünk.

A farizeusok mindent tudtak a messiási jövendölésekről. De mikor Jézus színre lépett, nem ismerték fel. Ismerték a pontos válaszokat, de döntésük helytelen volt. 

Itt megtorpan a szívem. Én mit akarok? Mire van szükségem? Válaszokra – vagy Jézusra?

Bármennyire szeretném is tudni a válaszokat mindarra, ami összetöri a szívemet, rájöttem, hogy amit igazán akarok, amire még inkább szükségem van, az a lelki látás. Úgy szeretném megközelíteni a reménytelennek látszó helyzetet, hogy lássam benne a lelki potenciált. Olvasni akarom Isten igéjét, és szeretném tisztán érteni, mit közöl vele Isten. Mindenre úgy akarok reagálni, hogy az Krisztus dicsőségét szolgálja. Ugye te is ezt szeretnéd?

Hogyan jutunk hát el a lelki látásra? Kérjük Istentől. Folyamatosan. Ez néha azt jelenti, hogy lemondunk miértjeinkről, és helyette azt kérdezzük: „Segítesz, Uram, hogy meglássalak Téged? Még ebben is?” Csak Ő tudja megvilágítani számunkra a sötét helyeket. Egyedül az Ő jelenléte tud békét adni a megválaszolatlan kérdések között is.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. június 27.