Ateisták gyakran úgy gondolják, hogy az Isten létével kapcsolatos bizonyítás terhe a teisták vállát nyomja. Antony Flew 1976-ban „The Presumption of Atheism” (Az ateizmus vélelme) c. nagy hatású esszéjében adott például hangot annak a meggyőződésének, hogy az ateizmus az alapállapot, ezért csak erős ellenérvek alapján hihet valaki Isten létében. Flew szerint az ateizmus a biztos talaj, Isten létében hinni viszont kockázatos intellektuális pozíció. Biztonságos abban hinni, hogy vannak a világban emberek, kutyák, macskák, oroszlánok, tigrisek, fák és virágok. Abban is biztonságos hinni, hogy vannak elektronok, protonok és apróbb részecskék.

Ahhoz azonban, hogy nem megfigyelhető lényekben higgyünk, mint a jeti vagy a Loch Ness-i szörny, több bizonyítékra van szükségünk, mint ami rendelkezésre áll. Mivel ateisták Istent is olyan lénynek gondolják a világegyetemben, amit nem tudunk megfigyelni, teistáktól várják a bizonyítékokat rá, és amíg ezeket a bizonyítékokat nem látják, biztonságosabbnak vélik, hogy ne higgyenek Isten létében. Ha van Isten, azt szerintük a teistáknak kell bebizonyítaniuk.

C. Stephen Evans amerikai filozófus – volt tanárom és mentorom – nemrég publikált Why Christian Faith Still Makes Sense (Grand Rapids, MI: Baker Academics, 2015) c. könyvében vitába száll ezzel az érveléssel, és nagyon fontos megállapítást tesz. „A hagyományos teista istenfogalomban Isten nem még egy tényezője a természetes rendnek, aki egy szinten áll a többi létezővel. Amikor Istenben hiszünk, abban hiszünk, hogy a világegyetemnek valamilyen jellegzetessége van. Amikor nem hiszünk Istenben, az pedig azt jelenti, hogy szerintünk a világegyetemből hiányzik ez a jellegzetesség és egészen más jellegzetessége van.” Az Istenről való hitünk vagy annak hiánya tehát valójában az univerzum milyenségéről szóló hit. Hadd magyarázzam meg, mire gondol Evans.

Az Istenben hívők szerint minden, ami létezik, Isten miatt létezik. Az univerzum teremtett univerzum, nincs önmagában létezése. Azért létezik, mert Isten létrehozta. Lényegi vonása, hogy teremtés. A teista szerint az univerzum céllal lett megalkotva, és ebben a célban benne van a jó és a rossz küzdelme is, amelyben végül a jó fog győzni. A naturalista ezzel szemben úgy hiszi, hogy az univerzumból teljesen hiányzik ez a jellegzetesség, a világegyetem önmagától létezik, nem teremtetett. Egyszerűen csak van. Nincs mögötte szándék vagy cél, és arra sincs semmilyen okunk, hogy a jó végső győzelmében higgyünk. A teista és a naturalista tehát nem csak Isten létéről gondolnak mást, hanem a megfigyelhető világegyetem alapvető milyenségéről is.

Ez azért fontos, mert ennek fényében belátható, hogy sem a teista, sem az ateista nem igényelheti magának a vitában az alapállás luxusát. A teistának azt kell megmutatnia, hogy az univerzum a tervezettség jeleit viseli magán. Az ateistának azt kell megmutatnia, hogy az univerzum önmagában való és nem hordozza magán a tervezettség jeleit. A jeti és a Loch Ness-i szörny rossz hasonlatok, hiszen a teista nézet szerint Isten nem az univerzum része (pláne megfigyelhetetlen része), hanem annak alkotója. Lényeges a különbség ontológiai szempontból is, meg a bizonyítás szempontjából is. Egy képtárban nem kell találkoznunk a festővel, hogy higgyünk a létében, elég a képeket megvizsgálnunk a falon. A kérdés az, hogy tényleg képtárban vagyunk-e, vagy csak egy képtárnak látszó, de valójában szándék és tervezés nélküli képződményben. A teista és az ateista ugyanúgy vizsgálja a világegyetemet, csak míg az ateista elkötelezte magát a felé a metafizikai alapállás felé, hogy az univerzum önmagában való, a teista nyitott arra, hogy a világegyetemben a tervszerűséget és a Teremtő keze nyomát fedezze fel, és azt feltételezi, hogy az univerzum nem önmagában való.

Teisták és ateisták egyaránt fontosnak tartják a tudományt, mert érdekli őket a világ működése, és a kutatások eredményeképpen egyetérthetnek abban, hogy a világegyetem milyen törvényszerűségek alapján működik. A különbség az, hogy a teista szerint a természet törvényei Istentől vannak, az ő cselekedeteit írják le, az ateistának viszont nincs magyarázata arra, hogy honnan és miért vannak természeti törvények, amelyek a világ működését jellemzik. Magától értetődőnek veszi, hogy azok léteznek és nem firtatja az okokat. A természeti törvényeket kutató tudomány arra a kérdésre nem tud választ adni, hogy honnan vannak ezek a törvények, hiszen a kérdés nem tudományos, hanem metafizikai jellegű. A bizonyítás kényszere tehát nem a teistán van, hanem mind a teistán, mind az ateistán. A bizonyítás pedig a világmindenség természetéről szól.

Az ateista Antony Flew 1976-os esszéjére hivatkozva kezdtem ezt a cikket. Flew soha nem változtatta meg a véleményét azzal kapcsolatban, hogy az Isten létében való hit bizonyítékokat igényel-e. Kitartott amellett, hogy az ateizmus az alapállás, amelytől csak a bizonyítékok téríthetnek el. Azzal kapcsolatban azonban megváltoztatta több évtizeden át számos könyvben kifejtett véleményét, hogy ezek a bizonyítékok rendelkezésre állnak-e. A világegyetem finomhangoltsága melletti tudományos érveket megvizsgálva 2007-ben arra a következtetésre jutott, hogy van Isten. Az univerzum természete győzte meg erről. Ez viszont számomra igazolja, amit Evans mond, hogy a vita a világmindenség milyenségéről szól, ezért az ateizmus nem lehet alapállás sem, ahogy Flew gondolta.

Forrás

Létrehozva 2018. április 26.