30. FEJEZET

AZ ERÉNYHÁROMSÁG, VAGYIS A HIT, REMÉNY, SZERETET KIVÁLÓ KÖTELÉKE

       1. Most tehát, mindezek tárgyalása után, hátra van még az a három, mely szorosra fogja és erősen tartja a mindent egyesítő köteléket: hit, remény, szeretet. De mindennél nagyobb a szeretet, hiszen magát Istent is annak nevezzük. Csakhogy én magam az egyiket sugárnak, a másikat fénynek, a harmadikat korongnak látom, ám mindazt egyetlen sugárzásnak, egyetlen ragyogásnak. Az első ugyanis mindent megtehet, megalkothat, a másodikat Isten irgalma övezi s teszi megszégyeníthetetlenné, a harmadik pedig meg nem szűnik, fel nem hagy a futással, nem engedi, hogy az „áldott őrület” résztvevője valaha megnyugodjék.

       2. Aki a szeretetből szándékozik szólni, az Istenről próbál beszélni, Istenről azonban szóval tüzetesen tárgyalni kockázatos, sőt veszélyes, ha nem ügyelünk. Az angyalok jártasak a szeretet kérdésében; ám ők is csak annyira, amennyire megvilágosulhatnak. Szeretet az Isten; aki ennek az értelmét akarja meghatározni, az a mélységben vaklászva a fövenyt számlálja.

       3. A szeretet tulajdonképpen hasonulás Istenhez – már amennyire ez halandók számára elérhető –, megvalósulására nézve a lélek mámora, sajátságát tekintve pedig: a hit forrása, türelem mélysége, alázat tengere.

       4. A szeretet tulajdonképpen minden ellenséges gondolat elvetése, hiszen „a szeretet nem rója föl a rosszat”. A szeretet, a szenvedélymentesség, illetve az istengyermeki örökbefogadás csak név szerint különböznek. Úgy gondold el őket, mint a fény, a tűz, a láng egyesült folyamatát! Ennek fogytával nő bennünk a félelem, mert akiben nincs félelem, az vagy szeretettel van tele, vagy lelkileg már halott.

       5. Nincs abban semmi tiszteletlenség, hogy emberi dolgokból: vágy, félelem, buzgalom, féltékenység, szolgálat vagy szerelem alapján hozzunk fel képes hasonlatokat Istenről. Boldog, aki olyan szerelemmel sóváros Isten után, mint a rajongó szerető szerelmese után. Boldog, aki úgy féli az Urat, mint ahogy a vádlott retteg a bírótól. Boldog, aki úgy buzgólkodik az igaz buzgóságban, mint hálás szolgák gazdájuk körül. Boldog, aki olyan féltékenyen ügyel az erényekre, mint azok, akik féltékenységből éberen vigyáznak házastársukra. Boldog, aki ima közben úgy áll az Úr előtt, mint az udvarnokok a király előtt. Boldog, aki folyton úgy igyekszik kedveskedni Istennek, mint az embereknek. Anya nem ragaszkodik úgy csecsemőjéhez, mint a szerető fiú mindenkor az Úrhoz.

       6. Aki igazán szerelemes, az képzeletben folyton kedvesét látja, és őt gondolatban örömmel öleli. Az ilyen többé már álmában sem nyugodhat a vágytól, hanem abban is kedvesével enyeleg. Ez történik a testtel, s az a testiségtől szabad testtel.

       7. A szeretet nyilától megsebesülve mondta valaki magáról ezt a szerintem csodálatra méltó dolgot: „Aludtam” – mert természetünknek szüksége van rá, „de a szívem ébren volt” – mert annyira szeret.

       8. Jegyezd meg, kedves barátom, hogy a szeretet tüzével mint mérgezett nyíllal eltalált lélek akkor vágyódik és sóvárog az Úr után, mikor mint szarvas már elpusztította a vadakat.

       9. Az éhség hatása bizonytalan valami, nem venni észre, a szomjúságé viszont sürgető, nyilvánvaló, mindenkit benső égésre emlékeztet. Ezért mondja, aki Isten után sóvárog: „Szomjazik lelkem az erős, az élő Isten után”.

       10. Ha kedves barátunk jelenléte, mindnyájunkat láthatóan megváltoztat, vidámmá, jókedvűvé, gondtalanná tesz, akkor mit nem művel majd az Uralkodó jelenléte, amikor ő láthatatlanul a tiszta lélekben tartózkodik?

       11. A lelki érzékkel tapasztalt félelem többnyire eltörli, elemészti a szennyet. „Szegezd át félelmeddel testemet!” – mondja az Írás. A szent szeretet viszont némelyeket el szokott emészteni, mint azt, aki így szólt: „Megsebezted, megsebezted szívemet.” De van, amikor némelyeket ragyogóvá, ujjongóvá tesz: „Szívem benne bízott” – mondja az Írás – „és segítséget kaptam, testem újjáéledt”, és „a vidám szív derűsség teszi az arcot is”. Ha tehát az egész ember valamiképp összeforr az Isten szeretetével, akkor külsőleg is, testével mint valami tükörben mutatja lelke ragyogását. Így tündöklött Mózes is, aki látta Istent. Akik a tökéletesség ilyen angyali fokára jutottak el, sokszor megfeledkeznek a testi táplálékról; gondolom, gyakran nem is kívánják; és nem is csoda, hiszen az ellenkező vágy is nemegyszer visszautasítja az ételt. Úgy vélem, ezeknek a romolhatatlan embereknek a teste már nem is szenved bármilyen betegségben, hiszen már megtisztult, és mintegy romolhatatlanná vált, mert a tisztaság lánggal kioltotta a lángot. Azt hiszem, hogy még az ételt, amit elfogyasztanak, sem eszik már egyáltalán élvezettel. Talajvíz táplálja a növény gyökerét, ezek lelkét pedig égi tűz.

       12. A félelem elmélyülése a szeretet kezdete, a teljes tisztaság az istentudomány alapja. Aki érzékeit Istennel egészen egyesítette, azt ő oktatja titokzatosan szavaira, mert ha azok vele nem egyesültek, bajos Istenről beszélni.

       13. Az önállóan létező Ige tökéletesíti a tisztaságot, és jelenlétével megöli a halált. Annak megölése után pedig az istentudomány kutatója felvilágosul. Az Úr Igéje, az Úristentől való, tiszta s örökre megmarad. Aki Istent nem ismeri, az csak találgat.

       14. A tisztaság teológussá tette a tanítványt, aki maga sajátította el a Szentháromság titkait.

       15. Aki az Urat szereti, előbb testvérét szerette. Az utóbbi ugyanis az előbbi bizonyítéka. Aki szereti embertársát, az ki nem állja a rágalmazókat, hanem inkább fut tőlük, mint a tűztől. Aki azt állítja, hogy szereti az Urat, de testvérére haragszik, az olyan, mint aki álmában fut.

       16. A szeretet ereje a reményben rejlik, mert az által várjuk a szeretet jutalmát. A remény rejtett birtok birtoka, a remény kincstárba kerülése előtt is kétségtelen kincs; a remény pihenő fáradság közben, a szeretet ajtaja, végez a kétségbeeséssel; a remény távollévő dolgok képe. A remény hiánya a szeretet romlása. A remény köt a küszködéshez, attól függ a fáradozás, azt övezi az irgalom.

       17. A reménykedő szerzetes lesújtja a fásultságot, a remény kardjával futamítja meg. A reményt az Úr ajándékainak tapasztalása szüli; akinek ilyen tapasztalata nincs, az megmarad kétkedőnek. A harag véget vet a reménynek; ez ugyanis nem csal meg, az indulatos embernek viszont nincs becsülete.

       18. A szeretet prófétává avat. A szeretet csodákat művel. A szeretet felvilágosulás mélysége. A szeretet tűzforrás: minél bővebben buzog, annál inkább tüzeli a szomjazót. A szeretet az angyalok állapota. A szeretet örökös haladás. Mondd meg nekünk, te erények legszebbje, hol legelteted juhaidat? Hol delelsz?

       Világosíts fel, irányíts, vezess mindet, mert fel akarunk végre menni hozzád. Hiszen te uralkodsz mindenen.

       Most is megidézted a lelkemet. Már nem türtőztethetem a lángodat. Ezért téged magasztalva haladok tovább. „Te uralkodsz a tenger erején, háborgó hullámait te csendesíted le” vagyis ölöd ki, „te alázod meg mint sebesültet” a kevély elmét. Hatalmas karoddal szétszórtad ellenségeidet”, és győzhetetlenné teszed szeretőidet.

       Hogy látott téged Jákob a létrára támaszkodni? Alig várom, hogy megtudjam. Mi hát az ilyen feljárat természete? Kérlek, mondd meg nekem! Mi a jellege, mi az összetétele a fokai rendszerének, melyeken a téged szerető lélek szívében elhatározta, hogy felmegy? Hány van? Égek a vágytól, hogy megtudjam. Vajon mennyi idő kell a pálya befutásához? Mert aki tapasztalatból tudja, mi az, veled tusakodni, és téged látomásban látni, nyíltan szólt ugyan a vezetőkről, de semmi másra nem akart vagy inkább nem tudott fényt deríteni.

       Mire ő, ez a Királynő (ám úgy vélem, helyesebb volna királyt mondani), mintha az égből jelent volna meg nekem, lelki fülem hallatára így szólt: „Kedvesem, ha testiséged terhétől meg nem szabadulsz, az én szépségemet olyannak, amilyen, meg nem ismerheted. A létra tanítson meg az erények lelki rendszerére, én pedig ennek a csúcsára támaszkodom, mint nagy beavatott hívem mondta: »Most megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük legnagyobb a szeretet«.

Létrehozva 2017. december 25.