16. Állandó kapcsolat létrehozása a hittanos gyerekek szüleivel

Minden hitoktató tudja, hogy a családi háttér biztosítása nélkül kevés eredményre számíthat a gyerekek hitre nevelésében. A szülőkkel való jó kapcsolat ezért a gyermekkatekézis szempontjából rendkívül fontos. De fontos ez a kapcsolat azért is, mert a gyerekeken keresztül érhetjük el a legkönnyebben azokat a szülőket, akik gyermekeiket hittanra járatják ugyan, de maguk nem gyakorolják a vallásukat. A kapcsolat ezáltal a családpasztoráció eszköze is.

Évi egy-két hagyományos szülői értekezlet formájában is kapcsolatot lehet tartani a szülőkkel, úgy, ahogy ezt a legtöbb helyen teszik. De hatékonyabb a következőkben bemutatott forma, amely a kapcsolat állandóságára törekszik, és amely a családi életről, a gyermeknevelésről folytatott párbeszéd eszközével igyekszik a szülőket közelebb vezetni az egyházhoz, majd, ha ez a közeledés megtörtént, belőlük stabil közösséget létrehozva segíti őket tovább a keresztény élet útján.^[24]

A gyakorlatban ez a hosszú, több évre tervezett folyamat három, egymástól jól elkülöníthető fázisban valósítható meg.

16.1. Első fázis: Kapcsolatfelvétel, érdeklődéskeltés.

“Beszélgetések a családról” felirattal, címlapján családot ábrázoló képpel szép kivitelű, nyomtatott meghívó készül, a hittanos gyerekek számánál valamivel nagyobb példányszámban. Személyes hangú, megszólító jellegű szövege hat megbeszélésre hívja a szülőket. A beszélgetések helye a plébánia hittanterme vagy más alkalmas hely. Az időpontot úgy kell kitűzni, hogy, a gyermekes szülők el tudjanak jönni.

A meghívókat a hitoktató megfelelő időben hazaküldi a gyerekekkel, és a következő hittanórán megkérdezi, hogy átadták-e? A vasárnapi szentmisén elhangzó hirdetés és a templomkapun elhelyezett plakát (a meghívó nagyított képe) megerősíti a meghívást. Reálisan arra számíthatunk, hogy a meghívottaknak kb. 10-20 %-a jön el. A beszélgetéshez 10-25 fő az ideális, he ennél több résztvevő jelentkezik, több csoportot kell kialakítani.

A hat beszélgetés témája a gyakorlatban alakul ki:

– A családi otthon légköréről. Mitől függ ez a légkör, mi rontja, mi javítja? Milyen a normális családi kapcsolatrendszer? A családba bevitt külső problémák és a családon belül keletkezett konfliktusok megoldása ill. feloldása. Néhány gyakorlati eset megbeszélése.

– A házastársi kapcsolatról. A jó kapcsolat jellemzői, a jó kapcsolatot veszélyeztető tényezők, és azok megelőzése, kiküszöbölése. Alkalmazkodni tudás, konfliktusfeloldás, házastársi párbeszéd.

– A keresztény család gazdálkodásáról. A gazdasági mérleg egyensúlyban tartásának lehetőségei és ezek következményei. Takarékosság, családok egymás közötti segítségnyújtása. Az egyes családtagok szerepe a gazdálkodásban. A házimunka megosztása, egymás szolgálata.

– A gyermeknevelésről I. A keresztény nevelés legfontosabb alapelvei. A példamutatás, a reális követelmény-támasztás és a szükséges korlátozás. Néhány komplex nevelési modell és alkalmazásuk várható eredménye.

– A gyermeknevelésről II. A helyes jutalmazás és büntetés. A leggyakoribb nevelési hibák és következményeik. A serdülőkor néhány sajátos problémája.

– A hit továbbadása a családban. Milyen kereszténnyé szeretnénk nevelni gyermekeinket? Mit tehetünk ezért? A szülői példamutatás jelentősége. Családi beszélgetés vallási témákról, családi imádság és szentírás-olvasás, családi ünnepek, családi liturgiák.

A témák feldolgozásának legmegfelelőbb módszere az ú.n. “irányított beszélgetés“. Ez a módszer hatékonyabb az előadásnál, mert a résztvevőket aktivizálja, együttgondolkodásra készteti. Ugyanakkor elkerülhetjük vele a spontán beszélgetés veszélyeit, azt, hogy a beszélgetés elkalandozzon, mellékvágányokra tévedjen. A módszer alkalmazásával az is biztosítható, hogy egyetlen fontos gondolat se maradjon ki.

Az irányított beszélgetésnek az a lényege, hogy a foglalkozás vezetője előzetesen kialakítja, és egy vázlat formájában rögzíti a téma kifejtésének leglogikusabb menetét. Bizonyos részleteket teljesen kidolgoz, például a témát felvázoló, a problémákat felsorakoztató bevezetést, az egyes részeket összekötő, átvezető gondolatmeneteket, vagy a végső összefoglalást. Ezeket a beszélgetés során ő maga fogja elmondani. A beszélgetés többi részletét a résztvevőkre bízza, ő maga csak felvetések, kérdések, ellenvetések megfogalmazásával készül fel annak menet közbeni irányítására, mederbentartására.

Beszélgetés közben a legfontosabb javaslatok, megállapítások a táblára, vagy annak hiányában a falra helyezett papírlapokra kerülnek. Ez egyrészt arra ösztönzi a résztvevőket, hogy észrevételeikkel ők is járuljanak hozzá a közös munka sikeréhez, de arra is jó, hogy a beszélgetés menetét, tanulságait mindenki vizuálisan is mindig maga előtt láthatja, követheti. A figyelem ébrentartását szolgálják a közbeiktatott játékos feladatok, például nevelési totó, nevelési modell-táblák játékos kiegészítése, kapcsolatmodellek megfejtése és hasonlók, valamint különféle ábrák, táblázatok felmutatása is.

Ezek a beszélgetések nem attól “keresztények”, hogy a plébánián folynak, vagy hogy előtte és utána rövid közös imádság és ének is van, hanem attól, hogy a családi élet mindennapi kérdéseit a krisztusi hit fényében tárgyaljuk meg.

Az első fázis végére elérendő célok:

– Alakuljon ki bensőséges, jó kapcsolat az egyes résztvevők, valamint a résztvevők és a beszélgetés vezetője között.

– Ébredjen igény a szülőkben arra, hogy továbbra is összejöjjenek és hasonló kérdésekről beszélgessenek.

– Találja meg a vezető azt a 3-4 személyt, akik a második fázisban munkatársai, később pedig az önállósult csoport vezetői, mozgatói lehetnek.

A sorozat utolsó találkozóján a résztvevők egy kis sokszorosított füzetet kapjanak ajándékba: A beszélgetések rövid összefoglalását. Ha ez a fázis sikeres volt, akkor a résztvevők maguk javasolják, hogy találkozzanak ezután is. Beszéljék meg, hogy mikor, milyen formában, milyen sűrűséggel kívánnak találkozni, és, hogy a következő egy-két alkalommal milyen témákról szeretnének beszélgetni. Az önállósulás szempontjából fontos, hogy most már ők maguk javasoljanak témát, de ha még sincs konkrét kívánság, akkor a beszélgetés vezetője tegyen javaslatokat és ők ezekből válasszanak.

16. 2. Második fázis: Önmagát irányítani képes csoporttá szerveződés.

Ez a fázis nem olyan zárt, mint az első volt, időtartamát az adottságoktól függően másfél-két évre becsülhetjük.

A találkozások fő programja ezután is a családokkal kapcsolatos egy-egy téma megbeszélése, de alkalomszerűen, egyre gyakrabban bele lehet keverni más, a keresztény közösségi életre jellemző program-pontokat is. Például az egyházi ünnepek megünneplését, aktuális plébániai feladatok közös vállalását, segítségnyújtást valamelyik résztvevőnek, stb.

A beszélgetés módszere abban tér el az első fázisban alkalmazott módszertől, hogy már nem a vezető plébániai munkatárs a fő szóvivő, hanem néhány önként vállalkozó szülő. Ezek előre megkapják a választott témával kapcsolatos folyóiratcikkek, könyv-fejezet fénymásolt anyagát, – személyenként 4-5 oldalnál lehetőleg nem többet, –  abból felkészülnek, és a beszélgetés gerincét az ő referátumaik alkotják. Az általuk elmondottakat beszéli meg a csoport, ahhoz fűz kérdéseket, kiegészítéseket. A beszélgetés menetét egyelőre még a plébániai munkatárs irányítja, de a vezetést fokozatosan egy arra alkalmas szülőnek adja át.

A második fázisban ilyen és hasonló témák kerülhetnek megbeszélésre: A család a Bibliában – Gyermekeink családi életre nevelése – Elváltak és félcsaládok problémái – Öregek a családban – Gyermekeink szexuális nevelése – A család szerepe a hit továbbadásában – A születésszabályozás katolikus lehetőségei – Ádvent és Karácsony megünneplése a családban – Keresztelőre, első áldozásra, bérmálásra készül valaki a családban – A családközösségekről, stb.

A fázis végefelé a családközösségek témáját azzal a céllal tárgyaljuk, hogy a résztvevőkben felkeltsük az érdeklődést és a vágyat egy hasonló közösség létrehozására, és egyben ötleteket, javaslatokat is adjunk a megvalósításhoz. Jól szolgálja ezt a célt az is, ha egy jól működő családközösségből vendégül hívunk egy házaspárt, és megkérjük őket, hogy beszéljenek közösségi életükről.

A csoport közösséggé válását szolgálja az is, ha a második fázis ideje alatt a plébánián családok vasárnapját rendezünk, és a szervezésbe-lebonyolításba a csoport tagjait már munkatársként vonjuk be, vagy ha a legaktívabbakat gyermekeikkel együtt hétvégi családi lelkigyakorlatra hívjuk.

A második fázis végére elérendő célkitűzések:

– A résztvevők ismerjék meg és fogadják el a keresztény családeszményt.

– Alakuljon ki bennük a plébánia többi családjáért, az egyház ügyéért érzett felelősségtudat.

– A beszélgetésekre összejáró csoport váljék egyre inkább közösséggé.

Ezt a fázist akkor tekinthetjük befejezettnek, amikor ezek a célok lényegében megvalósultak.

16. 3. Harmadik fázis: A közösséggé válás

A második fázis végére eljutott szülői csoport csak akkor válhat közösséggé, ha tagjai a találkozások alkalmával már nem csak kapni, hanem adni is akarnak. Ha nemcsak azért jönnek el, hogy élményekben részesüljenek, szellemiekben-lelkiekben gyarapodjanak, hanem azért is, hogy ők szerezzenek másoknak élményt, gazdagodást. Ezt a jelentős szemléletváltozást, belső átalakulást már a második fázis beszélgetéseivel, közösségi élményeivel, vendég-beszámolóival előkészítettük. Most azzal kell megerősítenünk, hogy fokozatosan megízleltetjük velük az adás örömét, a másokért vállalt szolgálat szépségét. Ha sikerült megéreztetni velük, hogy másokkal jót tenni mekkora belső öröm, hogy “jobb adni mint kapni”, akkor ezzel nemcsak közösségi életüket alapoztuk meg, de ráállítottuk őket a keresztény élet vágányára is.

A közösséggé formálódó csoportnak ezért olyan vezetőre van szüksége, aki a tagokat ezen az úton hozzáértéssel és nagy szeretettel terelgetni tudja. Ki legyen ez a vezető? Ha az eddigi foglalkozásokat irányító plébániai munkatárs még nem foglalt, még nem vezetője egy kisközösségnek, maradhat a továbbiakban is ő a vezető. Viszonylag könnyű dolga lesz, hiszen vezetőként már elfogadták, és ha a második fázisban ügyesen aktivizálta a tagságot, lesznek segítőtársai is, nem kell attól tartani, hogy a vezetés minden gondja-baja egyedül rá hárul. Ha azonban a szülők között van olyan, aki vezetésre alkalmas és akit mindenki elfogad, jobb, ha a plébániai munkatárs őrá hagyja a vezetést, és ezzel saját magát szabaddá teszi egy következő szülői kurzus, illetve csoport létrehozására, foglalkozásainak vezetésére. Ebben az esetben tanácsaival, ötleteivel, szakirodalommal kell segítenie a szülőből lett vezetőt. Hogy ez miként történjék, arról a következő fejezetben lesz szó.

A hittanos gyerekek szüleivel való kapcsolattartásnak ez a formája akkor igazán eredményes, ha mind a három fázist sikerült megvalósítani, ha sikerült a résztvevőkből egy olyan szülői, vagy még inkább teljes családokat összefogó közösséget létrehozni, amely nemcsak saját tagjainak evangelizálásán munkálkodik, hanem példája, és a plébániai lelkipásztorkodásban vállalt különféle szolgálatai révén hatása távolabbra is kisugárzik. De ez már a következő fejezetbe tartozik.

Létrehozva 2017. október 31.