Az Atya arca, mint a családapaság példaképe
…A Szentlélek vezet minket a mennyei Atyához és indít arra, hogy teljes bizalommal és lelkesedéssel így imádkozzunk: „Abba! Atyám!” (Róm 8,15)
A keresztény családnak imádkozó közösségnek kell lennie, amely gyermeki bizalommal fordul Istenhez és őt szeretettel „Atyának” nevezi. A Szentlélek segít, hogy felfedezzük az Atya Arcát mint a családapaság példaképét.
Egy idő óta ismételt támadásoknak van kitéve a család intézménye, ami annál veszélyesebb és megtévesztőbb, mert figyelmen kívül hagyja a házasságon alapuló család helyettesíthetetlen értékét. Azt is megkísérlik, hogy kétes értékű változatokkal helyettesítsék, amelynek törvényes elismeréséért küzdenek. Ha azonban azok a törvények, amelyeknek a családot, a társadalom alapvető értékét kellene szolgálniuk, ellene fordulnak, akkor nyugtalanító és romboló hatást érnek el.
Egyes országokban megkísérlik, hogy a társadalomra „házasságon kívüli kapcsolatokat” kényszerítsenek rá, és ezt különböző olyan jogi kedvezményekkel támogatják, amelyek a család intézményét veszélyeztetik.
Ezeknek a „szabad kapcsolatoknak” jellemző tulajdonsága, hogy nem állandóak, és nincs meg bennük az a visszavonhatatlan kötelezettség, ami jogokkal és kötelességekkel jár, és tiszteletben tartja a férfi és a nő méltóságát. Ezzel szemben jogi értéket akarnak adni egy minden meghatározott formai kötöttségtől távol eső szándéknak.
Ilyen feltételek mellett hogyan remélhető a valóban felelősségteljes nemzés, amely nemcsak életet kíván ajándékozni, hanem magában foglalja mindazt a gondoskodást és nevelést, amit egyedül a család biztosíthat határain belül? Ilyen törekvések veszélyeztetik az emberi atyaság, a családapaság jelentőségét.
Ez különféleképpen történik, ha a család nem épül szilárd alapokra.
Az az igazság, amit az Egyház a házasságról és a családról hirdet, nemcsak a kinyilatkoztatásból kapott elemeken nyugszik, hanem tekintettel van a természeti törvény követelményére, a társadalom és tagjai igazi javának alapvető követelményeire. A gyermekek kibontakozására nézve egyáltalán nem lényegtelen, hogy olyan családi környezetben jönnek-e világra és nevelődnek, amelyben a szülőket hűséges házassági kötelék köti össze.
A férfi és a nő között elképzelhetőek a kapcsolat és az együttélés más formái is, de különböző ellentétes vélemények ellenére – egyikük sem képviseli a házasság igazi jogszerű változatát, hanem inkább gyengítését célozza.
A „házasságon kívüli kapcsolatoknál” egy többé-kevésbé hangsúlyos felelőtlenség mutatkozik, függetlenséget kereső értelmetlen törekvés egy olyan kapcsolaton belül, amelynek kölcsönös természetűnek kellene lennie.
A házasságon kívüli kapcsolatokból tulajdonképpen hiányzik a bizalommal teljes készség, éppen az, ami segít a közös jövőt megosztani, ami a szeretetből indul ki, azon alapszik, és amit bizonyos jogi kötelezettség szavatol. Más szavakkal: éppen az a jog hiányzik, nem külső dimenzióiban, vagyis egy sor jogi normában, hanem hiteles antropológiai dimenziójában, ami lehetővé teszi az emberi együttélést és annak méltóságát.
Amikor „házasságon kívüli kapcsolatok” támasztanak igényt az örökbefogadás jogára, ezenkívül egyértelműen semmibe veszik a gyermek elsőrendű érdekét és a megfelelő nevelés elengedhetetlen feltételeit. Továbbá a homoszexuálisok között fennálló „szabad kapcsolat” nem más, mint annak sajnálatra méltó elferdülése, aminek az életadásra nyitott kölcsönös önátadásnak lennie kellene a férfi és a nő között létrejött szeretet- és életközösségben.
Különösen a jóléti országokban terjed ma egyrészt a szülői fel-datoktól való félelem, másrészt a gyermek jogával szemben való közömbösség, (és ez lehetetlenné teszi), hogy a teljes emberi átadottság légkörében nőjenek fel, ami elengedhetetlen feltétel felhőtlen és harmónikus kibontakozásukhoz…
Mai kultúrkörnyezetünk további jellemzője sok szülő hajlama, hogy lemondjon szülôi szerepéről és gyermeke barátja legyen csupán, akit nem figyelmeztet és nem igazít helyre akkor sem, amikor – szeretettel és gyengédséggel – ilyen rendszabályok az igazságban történő neveléshez szükségesek lennének. Arra is rá kell mutatni, hogy a gyermekek nevelése szent kötelesség, a szülők együttes feladata, az apáé és az anyáé, ami melegséget, közelséget, párbeszédet és példaadást követel. A szülők feladata, hogy családi körben a jóságos mennyei Atyát képviseljék, azt az egyedüli példaképet, akitől inspiráltatni szeretnénk magunkat… Istennek Szent Anyja, az élet Anyja és a családok Királynője tegyen minden otthont a názáreti család mintájára a béke és a szeretet helyévé!
1999. június 4.
(forrás: Tengernek Csillaga, 1999/6. szám)
Létrehozva 2017. augusztus 14.