A latin már évszázadok óta halott nyelv. Mi az oka tehát annak a kötődésnek, ami ezen ősi nyelv és a katolikus egyház között ma is fennáll? Roberto Spataro atya, a Pápai Latin Akadémia titkára szerint nem csupán arról van szó, hogy rengeteg fontos katolikus szöveg latin nyelvű, de a latin egyúttal kapcsolatot teremt az Egyház hosszúra nyúló örökségével is.

A valamilyen formában már Krisztus előtt évszázadokkal is létező latin nyelv elsőre valószínűtlen témának tűnik a legújabb kutatások számára, különösen a fiatal kutatók között. És mégis, a Vatikán idei humántudományok témájában kiírt pályázata a Pápai Akadémiák Díjáért teljes mértékben a latin nyelvre fókuszál. A több, mint 21 400 USD értékű díj nyertesét maga Ferenc pápa fogja kiválasztani.

Miért törődik tehát a katolikus egyház azzal, hogy a latin nyelvet népszerűsítse? Valójában meglehetősen sok oka van rá.

A Catholic News Agency-nek adott nyilatkozatában Roberto Spataro atya, a Pápai Latin Akadémia titkára azt mondja: “A Vatikánban a legfontosabb dokumentumok többségét, amiket a pápa és a Szentszék kiad, hivatalosan latinul írják.” Emellett az Egyház hagyományos bibliaváltoztata, a Vulgáta, szintén latinul készült.

Ahogy Spataro atya elmondja, e nagyon is praktikus okok mellett a latin nyelv az, amin keresztül kapcsolatba léphetünk az Egyház évszázadok alatt felhalmozott óriási örökségével, és “felfedezhetjük, hogy épp ez a nyelv az, ami régóta a közvetítő a hit és ész közötti párbeszédben”.

A 2017-es év Pápai Akadémiák Díját a Kultúra Pápai Tanácsa és a Pápai Latin Akadémia finanszírozza, amely utóbbit XVI. Benedek pápa alapította 2012-ben, a Latina Lingua motu propriojával.

“Benedek pápa ösztönözni akarta az egyetemes Egyházat, nehogy elfelejtse, hogy a latin a kulcs a bölcsesség és tudás hatalmas kincstárához” – mondja Spataro.

Benedek pápa e motu proprioja a legutóbbi olyan egyházi dokumentum, ami megerősíti a latin nyelv tanulásának és megőrzésének fontosságát. Azonban nem ez az egyetlen ilyen dokumentum.

1962-ben Szent XXIII. János pápa adta ki a Veterum Sapientia apostoli konstitúcióját, amiben “ünnepélyesen kijelenti”, hogy a latin három olyan megkülönböztető jelleggel bír, ami ezt az ősi nyelvet “a római katolikus egyház hivatalos nyelvévé” teszi.

Ahogy az Egyház természetszerűleg “katolikus”, vagyis “egyetemes”, a latin nyelv is nemzetközi, nem kötődik egyetlen országhoz vagy helyhez sem; és mivel nem élő nyelv többé, így változhatatlan is. 

Ez “tökéletessé teszi dogmatikus és liturgikus használatra, mivel az efféle szellemi tevékenység világos nyelvet igényel, ami semmiféle kétséget nem hagy a kifejezésben” – magyarázza Spataro atya.

Végső soron a latin “gyönyörű és elegáns, az Egyház pedig mindig is rajongott a művészetek és a kultúra iránt”.

A latin nyelvet szintén fontossá teszi a szerepe az Egyház liturgiájában. Spataro atya ennek kapcsán egy dolgot különösen kiemel: hogy a római rítus liturgikus könyveinek eredeti kiadásai mind latin nyelvűek. Ennek célja az volt, hogy biztosítsák “a szükséges egységet az Egyház hivatalos imádságaiban. Ami azt illeti, ezeknek a liturgikus szövegeknek a modern fordításai az eredeti latin változaton alapulnak” – mutat rá Spataro, és ezért is fontos, hogy az Egyház rendelkezzen olyan szakértőkkal, akik el tudják olvasni és értelmezni tudják őket.

Spataro arra is rámutat, hogy folyamatosan növekszik azoknak a csoportoknak a száma, akik a hagyományos rítusú szentmisét ünneplik, amióta XVI. Benedek pápa 2007-ben világossá tette, hogy ez a forma sosem lett hatályon kívül helyezve. A szentmisének ezt a formáját szinte kizárólag latin nyelven celebrálják.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. május 1.