Képzeld el, hogy van egy nagyszerű ötleted és ebből felépítesz egy sikeres vállalkozást. A vállalkozás jól és gyümölcsözően működik és egy idő után úgy döntesz, hogy az operatív irányítást átadod egy menedzsernek. A gondos kiválasztás után széleskörű felhatalmazással megbízod a menedzsert és csupán annyit kérsz tőle, hogy a versenytársakkal való bármilyen együttműködés eldöntését tőled, mint tulajdonostól kérje, ebben ne tegyen önálló lépéseket. Teszed ezt azért, mert tudod, hogy a menedzser ilyen kérdések eldöntésére önállóan nem képes.

Megkeresi a céget egy versenytárs, amely piaci pozíciója jóval gyengébb a te vállalkozásodénál és egyértelmű, hogy fő célja ennek a piaci pozíciónak a gyengítése. Az általad kinevezett menedzser enged a versenytárs csábításának és olyan lépéseket tesz, ami jelentős kárt okoz vállalkozásodnak. Tudomásodra jut az ügy, mit teszel alapító-tulajdonosként?

Nyílván számon kéred a történetet a kinevezett menedzseren, úgy gondolod, hogy már nem lojális a céghez és elbocsátod őt a jogi következményekkel (pl. kártérítés) együtt és vagy keresel egy új menedzsert, vagy újra magad ülsz az operatív vezetői székbe.

Pontosan ez történt a Bibliában leírt történetben, amit Bűnesetként ismerünk. Isten jónak és gyümölcsözőnek teremtette a világot. Megteremtette az embert és széleskörű felhatalmazást adott neki, behelyezve az Édenkertbe, hogy művelje azt. „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és
őrizze.” (Mózes első könyve 2,15)

Isten saját tulajdona feletti operatív irányítást az emberre, mint menedzserére bízta, bibliai kifejezéssel sáfári megbízást adott neki. Egyetlen dolgot kért tőle: a jó és rossz tudásának fájáról ne egyen. Tette ezt azért, mert tudta, hogy az ember önmagában nem tudja eldönteni helyesen mi a jó és mi a rossz. Ha áttekintjük az emberiség történelmét, vagy akár mindennapjainkat, akkor erre számos tényszerű bizonyítékot találunk. Az ember, engedve a sátán csábításának, eszik a jó és rossz tudásának fájáról. A sátán egyértelműen Isten hatalmának gyengítésére tör és ebben sikeresen használja Isten menedzserét, az embert.

Mit tesz Isten?

Isten, megtudva az ember hűtlenségét, elzavarja az Édenkertből, elveszi tőle az örökké való élet lehetőségét és megnehezíti mindennapjait. Megszűnik a paradicsomi állapot. Emberi szempontból a történet itt véget is ér, az üzleti életben láthatunk számos esetet, amikor korábban jól együttműködő partnerek végeláthatatlan harcba kezdenek egymással, ami akár egyikük, vagy mindkettejük üzleti és emberi megsemmisüléséhez is vezethet. Isten nem pusztítja el az embert, bár megtehetné. Sőt, már a Bűnesetet követően kész egy terv arra, hogyan állítsa vissza a teremtés eredeti állapotát és erre elhívja az embert, aki nem sokkal korábban cserbenhagyta Őt.

Erről az elhívásról szól a Biblia, arról, hogyan tud az ember egyedül és közösségben bekapcsolódni Isten tervébe. Isten tökéletessége nem viselheti el a bűnt büntetés nélkül. Isten ugyanakkor tudja, hogy a jogos büntetés terhe alatt az ember összeroppanna, ezért elküldi egyszülött fiát, Jézust, hogy egyszeri és tökéletes áldozatával a kereszten megváltást adjon mindenkinek, aki hisz benne. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3,16)

Ez már nem egy emberi léptékű tranzakció, hiszen Isten ezért cserébe nem kér semmit, ingyen való kegyelemből adja ezt. Nekünk egyetlen feladatunk van, megismerve a történetet, döntenünk kell arról, hogy igennel, vagy nemmel felelünk Názáreti Jézus elhívására. Ő ott áll az ajtónk előtt és arra vár, hogy forduljon a
kilincs és beengedjük őt életünkbe. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések könyve 3,20)

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2017. április 21.