Köszönjünk Barsi Balázs atyának, hogy gondolatait elküldte a Katolikus Válasz olvasóinak egy aktuális kérdésben: az újraházasodott elváltak Eucharisztiához járulásának témájában. A kérdés nemrég még vitán felül állott, ám a családszinódusok és az Amoris Laetitia óta ismét kérdéses, és sajnálatos módon az Egyház egyes püspökei a pilátusi kérdésen töprengenek nyilvánosan: „Mi az igazság?” – miközben Jézus és a farizeusok vitájában a házasságról a farizeusok oldalára állnak. Az igazság azonban nem változik a politikai szelekkel, az Egyház nem “szerkesztője”, csupán “kézbesítője” a kinyilatkoztatásnak. Ebben áll a Egyház tekintélye, ezért érdemes katolikusnak lenni – ahogy Balázs atya is írja.

Abban az időben odamentek Jézushoz a farizeusok, hogy kísértsék és ezt mondták: „Vajon szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátani a feleségét?” Ő azt mondta nekik: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfinek és nőnek teremtette őket? És azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz« Úgyhogy, már többé nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,3–12)

Akkor fogjuk fel e szavak érvényességét, amikor tudatosul bennünk, hogy ezt nem egy vallásalapító, nem egy erkölcstanár mondta, hanem Jézus Krisztus, a megtestesült Isten, aki ismeri a Teremtő akaratát. Mert egylényegű Isten az Atyával és a Szentlélekkel! Tehát nem arról van szó, hogy én az elváltakat, és új polgári házasságot kötött testvéreimet elítélem személy szerint; de állapotukat nekem, se más papnak, sem a püspöknek, sem a római pápának, nincs joga törvényesnek (Jézus akaratával egyezőnek) mondani, nem dönthetek úgy, hogy lényegében, ha kitartanak, szépen nevelik a gyermekeiket, imádkoznak és templomba járnak, akkor áldozhatnak is. Pontosan az áldozás ténye szinte kényszeríti az embert más területen is, hogy életét megváltoztassa, vagy mondjon le bizonyos döntéseiről, amelyeket össze nem lehet egyeztetni az Eucharisztia vételével.

Ezek az elváltak és újraházasodottak (polgárilag) az én szenvedő testvéreim. Magamat nem tekinthetem különbnek náluk, mert mennyi más, ha talán nem is olyan egyértelmű ütközés van az életben Jézus tanításával. Ám ha azt várják tőlem, hogy állapotukat ne nevezzem rendezetlennek, akkor még inkább elvárhatják tőlem, hogy Jézus kijelentése alapján ne nevezzem rendezett állapotnak. Ha az Eucharisztiában részesülhetnek, akkor többé az Eucharisztia nem lenne számunkra az, ami: az utolsó és legnagyobb döntés Jézus mellett, aki saját magát adja eledelül nekünk. Mibe került ez Jézusnak? Vérrel verítékezésébe, elhagyatottságba, megostoroztatásába, halálos elítéltetésbe: egyetlen kereszthalálába…

Akármennyire is fáj azoknak a testvéreknek, akik most ebben az állapotban nem járulhatnak szentáldozáshoz (bár vágyódjanak utána) annak mégis örüljenek, vagy legalább azzal vigasztalódjanak, hogy annak az Egyháznak a tagjai így is, amely Egyház nem teszi magát Jézus szava fölé, amely Egyház nem alkuszik meg csak azért, hogy sokakat megnyerjen… Ez az Egyház ősbecsületessége és ártatlansága annyi (a felületen tapasztalható) gyöngesége ellenére.

Az egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata Isten gondolata nem az emberé! Azt is meg kell fontolni, hogy Isten nem Ádám-Éva bukása (vagyis az Istennel való szakítása) után rendelte el a házasságot, hanem a megszentelő kegyelem állapotában.

Tehát akkor működik jól, ha a férfi szíve és a nő szíve egészen az Istené. Akkor nem „felbonthatatlan” a házasság, hanem egyszerűen nem bomlik föl.

Az Úr Jézus, az Isten megtestesült Fia – kereszthalálával megszerezte a bűnbocsánatot és a benne hívők szívébe kiárasztotta a Szentlelket, vagyis istengyermekké tett: az isteni természet részesévé. Ennek az isteni természetnek megvannak a maga törvényei. Feladatunk, hogy értelmünk, akaratunk, pszichénk, testünk (hormonaival együtt) ezen törvénye erőterébe legyenek fölemelve, mert egyébként kettészakadva elpusztulunk.

Az isteni természet pedig nem ismer válást. Azóta, hogy Isten Fia emberré lett soha el nem válik tőlünk. Megtagadhatjuk, halálra ítélhetjük, Ő mégis tovább szeret.

 P. Barsi Balázs OFM

Forrás

Létrehozva 2017. április 12.