Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (9)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (9)

alt9. FEJEZET

A HARAGTARTÁS

       1. A Szent erények Jákob létrájához hasonlítanak, a szentségtelen hibák pedig a Péterről, az apostolfejedelemről lehulló lánchoz. Erény ugyanis erényre vezetve, ha azt választjuk, felvisz az égbe, hiba viszont többnyire újabb hibát nemz, s ezek egyszersmind láncként összekapcsolódnak. Ezért is hallhattuk az imént az értelmetlen dühtől, hogy a haragtartás az ő magzata. Mivel tehát itt az ideje, szóljunk most erről is.

       2. A haragtartás a düh eredménye, bűnök őrzője, az igazságosság gyűlölete, erények romlása, méreg a léleknek, az elmében féreg, ima miatti szégyenkezés, könyörgés kerülése, elidegenülés a szeretettől, a lélek idült fekélye, keserűségben kéjelgő kellemetlen érzés, folytonos vétek, éber törvényszegés, állandó bűn. Ez a rút sötét szenvedély is – mármint a haragtartás – egyike azoknak, amelyek csak születnek, de nem szülnek. Ezért nem is akarunk sokat beszélni róla.

       3. Aki megszünteti a haragot, az egyszersmind kiirtja a haragtartást, hisz az apa is csak élete folyamán nemz gyermekeket.

       4. Ha szeretet van bennünk, eltávolodunk a nehezteléstől, ha viszont gyűlölködünk, kelletlen küszködést halmozunk fel magunknak.

       5. A szíves vendéglátás már el is oszlatja a gyűlöletet, az önzetlen ajándék pedig meglágyítja a szívet. Az óvatlan vendéglátás viszont túlzott bizalmaskodást szül, míg a szeretet ablakán beugrik a falánk.

       6. Láttam gyűlöletet, amely széttépte a bujaság régi bilincsét, de olyan haragtartást is, amely azontúl meglepő módon szakított azzal. Különös látvány: démont gyógyító démon! De ez talán Isten gondviselő beavatkozása volt, nem pedig a démonoké.

       7. Az erős, természetes szeretettől távol áll a haragtartás, ám a bujaság könnyen közelébe férkőzik, úgyhogy egy észrevétlen pillanat, és már tetűt találni a galambban.

       8. Igen, tarts örökös haragot a démonokkal, és igenis ellenségként üzenj hadat a testednek! Hálátlan, álnok barát a test. Ha gondozzák, még többet árt.

       9. Írásmagyarázó a haragtartás, saját hangulata szerint magyarázza jelképesen az Írás szavait. Szégyenítse meg Jézus imája, melyet haragot tartó ember már nem mondhat együtt Ővele!

       10. Ha sok vívódás után sem tudsz véget vetni a kísértésnek, akkor legalább szóval kövesd meg haragosodat, hogy előtte való alakoskodásod miatt végre elszégyelld magad, és mintegy égető lelkiismeretfurdalásból ösztökélve teljes szívből szeresd!

       11. Nem abból veszed észre, hogy megszabadultál ettől a fekélytől, ha imádkozol azért, aki megbántott, vagy ajándékot adsz neki viszonzásul, vagy meghívod vendégségbe, hanem abból, hogy arról értesülve, hogy lelki vagy testi csapás sújtotta, úgy aggódsz, úgy könnyezel érte, mint önmagadért.

       12. A haragtartó remete lappangó áspiskígyó, mely halálos mérget hordoz magában. Jézus kínjainak az emléke meggyógyítja a haragtartó lelket, mert az ő türelmes szenvedése miatt azt égető szégyen érzése fogja el.

       13. A korhadó fában férgek tenyésznek, az igen szelíd jellemhez és az álremetéhez egyaránt tapad némi indulat. Aki azt lerázza magáról, az bocsánatot nyer, aki ragaszkodik hozzá, annak nincs irgalom.

       14. Némelyek nem kíméltek semmi erőfeszítést, semmi fáradságot azért, hogy bocsánatot nyerjenek. Ám a megbocsátó ember megelőzi őket, ha ugyan áll a mondás: „bocsássatok meg”, és bőségesen „megbocsátanak nektek”.

       15. Az igazi bűnbánat jele az a lelkület, amely sohasem hánytorgat fel rosszat. Aki gyűlölködést táplál magában és látszólag tart bűnbánatot, az olyan, mint aki álmában azt képzeli, hogy fut.

       16. Láttam haragosokat, akik másoknak a megbocsátó lelkületet ajánlották, majd pedig saját szavaiktól való szégyenükben kiirtották hibájukat.

       17. Ne képzelje senki, hogy ez az elvakult szenvedély jelentéktelen hiba, mert sokszor még lelki emberekre is kiterjed.

       Kilencedik fok: Aki ezt elérte, már bátor bizalommal kérje bűnei bocsánatát Krisztustól, az Üdvözítőtől.

Létrehozva 2017. február 23.