G.K. Chestertonnak rejtélyes prófétai adottsága volt. Nem feltétlenül mondanám misztikusnak. Nem hiszem, hogy valaha is ószövetségi értelemben vett prófétai látomásai lettek volna. De éles esze megláttatta vele, hogy a megzabolázatlan népszerű divatok és eszmék hova vezetnek, s majdnem mindig igaza lett. Erre kitűnő példa jövendölése a Katolikus Egyházon belüli szexuális erkölcsi válságról.

A katolikus konvertita egy még nagyon katolikusellenes Angliában írt megtérésének védelmében egy rövid, de erőteljes könyvet The Catholic Church and Conversion (Katolikus Egyház és megtérés) címmel. A legutolsó fejezetben Chesterton a modern és gyorsan változó világban az Egyház kilátásait tárgyalja.

Beismeri, hogy bár sok volt a konvertita az ő idejében a Katolikus Egyházhoz (köztük sok híresség is), de az Egyház tagjainak száma – különösen a fiataloké – komoly mértékben csökken. Miért mentek el? Nem azért, mert valami jól kigondolt filozófiát találtak maguknak, sem pedig azért, mert jobb vallásra leltek. Valójában nem is eszmék miatt távoztak.

Azért mentek el, mert szexuális szabadságot akartak.

Az Egyház erkölcsi tanítását túl szigorúnak érezték, és meg akartak szabadulni tőle. Így mondja Chesterton:

“Semmi sem oly szembetűnő, ha a most felnövő nemzedék sajátosságait vizsgáljuk, mint az, hogy őket nem vezérli semmilyen konkrét és kifejezett eszmerendszer, mint amilyenek a múltban forradalmakat robbantottak ki. Ha anarchikusak is, de semmiképp nem anarchisták. Nem vallják a XIX. sz. közepére jellemző dogmatikai anarchizmust, s még csak kifogásként sem hivatkoznak rá.

Komoly ellenforradalmat hirdetnek a vallással szemben, ellenforradalmat a korlátozó erkölcsiséggel szemben. Úgy érzik, s nem oktalanul, hogy ha elkötelezik magukat a katolikus polgárság mellett, ez azt jelenti, hogy a folyamatos önuralom felelősségét veszik magukra.”

Ne felejtsük el, hogy ezt 1926-ban, 40 évvel az 1960-as évek szexuális forradalma és erkölcsi felfordulása előtt írta.

Chesterton nem támadja ezeket a fiatalokat szabadosságukért; együttérez velük. „Nem megvetéssel mondom,” írja, „sokkal nagyobb megértéssel vagyok az ember felé, aki az Egyházat szerelmi ügy miatt hagyja ott, mint aki egy terjengős német teológiai elmélet miatt megy el, bebizonyítani akarván, hogy Isten gonosz, vagy hogy a gyermekek elfajzott majmok.”

Mit is jövendölt hát, mi fog történni ezután?

Azt, hogy a forradalom nem tart örökké, s mikor a nemzedékek már torkig vannak az élvezetekkel, kiégnek, és magasabb igazságra kezdenek éhezni – s az Egyház ott áll majd, hogy visszafogadja őket.

Azonban nem állt meg itt. Azt is megjósolta, hogy a válság valószínűleg beszüremkedik az Egyházba, és ott belháborút gerjeszt.

S míg egyfelől a fiatalok valóban elszakadnak, másfelől ez a fiatalok megtérésének része is, melyről az első fejezetben írtam. A felnövekvő nemzedék látja a valódi helyzetet; és akik készek rá, összezárnak, akik viszont nem, azok szétszélednek. Egy olyan háború, melyben egy egységes és egy szétszóródott sereg csatázik, csak egyféleképpen végződhet. Ez nem eszmerendszerek szembenállása, mint amilyen a katolikus és a kálvinista, vagy a katolikus és a materialista világnézeteké. Ez filozófusok és szoknyavadászok szembenállása…

Az élet törvényszerűségei azonban előbb-utóbb véget vetnek egy olyan lázadásnak, mely kizárólag a természetes szenvedélyen alapul; ahogy gyűlik a tapasztalat, úgy veszti majd erejét a lázadás, amely a legrosszabb esetben a rossz és a jó katolikusok közötti harccá válik az Isten ege alatt.

Harc a rossz és a jó katolikusok között. Küzdelem a szexuális szabadosság szószólói és a hűséges hívek között, akik az Egyház örökérvényű szexuáletikai  tanításához tartják magukat. Mintha csak a jelenről szólna, nem igaz? A beaconsfieldi próféta pontosan 90 évvel ezelőtt megjövendölte mindezt.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2017. január 27.