Fellépésekor Jézus mintegy harmincéves volt (Lk 3,23). Harminc évet élt Názáretben Máriával. Szent József már nem él, amikor megkezdi nyilvános működését.

A keresztény hit egyik nagy probémája ez a harminc év. Jézus életében itt sűrüsödnek a titkok, a csendes isteni, transzcendens mélység, mellyel az ember nem tud mit kezdeni. Húsvét legnagyobb ajándéka, hogy az apostolok felismerik, ki ez a Jézus. Isten! Az Istentől van, az Istentől jött, Isten az Istentől. De ez a húsvéti hit hátranéz a keresztre, és úgy látszik, a húsvéti misztériumban a Szent Sebek jelzik a kinyilatkoztatás lényegét. Azt valahogy el tudjuk fogadni, hogy Isten testben meghal értünk, de az a csendes harminc év elviselhetetlen.

Felületes szellemünk messze jár Isten gondolatainak mélységeitől és a názáreti misztériumban ürességet lát. De a Szentírás a hallgatásával és a csendjével is sokat mond. Mi ezzel a csönddel nem törődünk, pedig a pauza milyen fontos a zenében is. Nélküle nincs zene.

A Szentlélek egy bizonyos csendet is beleírt az evangéliumokba, például ezt a csendet. Az az elviselhetetlen aránytalanság, ami a két tény között van, hogy harminc évig csendben élt, majd Isten tekintélyével lépett föl, az ő kortásait is megdöbbenti. Isten valóban emberré lett, növekedett, fejlődött, csendben haladt a saját útján. Ezek nélkül Jézus nem lenne igazi ember. Növekedett! Bele sem merünk gondolni ennek az istenemberi titoknak a mélységei-be.

Családban növekedett, Mária és József társaságában. Ezek az emberek nagyon tudtak szeretni. És itt máris felvázolódik előttünk a szentség útja. Növekedni, kibontakozni a szeretetben, Istennel együtt élni a hétköznapokban. Helytelen az életszentség eszményünk, ha azt gondoljuk, hogy ahhoz valamely látványos feladatot kell véghez-vinnünk. Sok az olyan szent, aki nem vitt végbe semmiféle nagy feladatot. Inkább tegyünk eleget csendesen állapotbeli kötelességünknek, hogy azáltal teljesülhessen valamely isteni terv. Chambers írja: „Jézus nem azt számítja szolgálatnak, amit érte teszünk, hanem hogy mik vagyunk az ő számára. Ennek belső titka a személyes azonosság Vele… hogy megismerjük őt. A szentség: együtt lenni a Szent Istennel mindig, mindenütt, minden körülmények között.”

A szentségben nincs átmeneti idő, átmeneti hely. Nincs kedvezőtlen helyzet a szentség számára.

Isten ott van jelen számomra, ahol éppen vagyok. A csüggedés iskoláját is végig kell járnunk, a szomorúság köntösét is magunkra kell vennünk, hogy majd fölválthassuk az öröm ruhájával. Ez Mária és József szentsége: titokzatosan, de valóságosan Istennel, Izrael Szentjével vannak.

VI. Pál pápa 1964-ben, amikor mint zarándok a Szentföldön járt, Názáretből, a Szent Család házából szózatot intézett a kereszténységhez, sőt az egész emberiséghez. Ezt a beszédet veszem alapul annak a nagy titoknak a megközelítésében, ami Názáret titka, ami valójában Mária lelkisége: „A názáreti ház iskola. Tudniillik az Evangélium iskolája, amelyben elkezdjük megismerni Krisztus életét. Most ezen a helyen tanuljuk meg először is azt, hogyan szemléljük, hallgassuk és elmélkedjük át és ismerjük meg behatóan, hogy milyen mély és rejtett erő van Isten Fiának, ennek a legegyszerűbb, legalázatosabb, legszebb kinyilatkoztatásában. S remélhetőleg megtanuljuk lassan utánozni is”.

Lépjünk most be a názáreti házba! Megérezzük-e a légkört? Vagyis azt, ahogyan ez a három ember, Jézus, Mária és József él. Véglegesen döntöttek Isten akarata mellett, lemondva minden emberi nagyságról.

Átlépni a názáreti ház küszöbét azt jelenti, hogy megadom magam a felfoghatatlan Istennek. A Szentírás megértése az, hogy megteszem, amit Isten kér tőlem.

Az az édesanya lépi át Názáret küszöbét, aki képes lemondani a karrierről és sohasem tesz szemrehányást emiatt sem Istennek, sem férjének, sem gyermekeinek. Mária élete nemigen tetszhet a feministáknak. Természetesen nem arról van szó, hogy egy asszonyt be kell szorítani a négy fal közé. Mária királynőként élt a családban a két férfi társaságában. ő adott nekik enni, ő ruházta őket. Ez méltóság!

Az a férj lépi át Názáret küszöbét, aki elfogadja mindennap újra feleségét, gyermekeit, életkörülményeit, s nem akar más lenni, mint férj és atya. Van más hivatása a férfi embernek?

Az a pap lépi át Názáret küszöbét, aki megtalálja a papi lelkiséget, az egyetlen egyet: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

Óriási kisértés tör ma az emberre, a „Szindbád kisértés”: mindent átélni, mindenné lenni, mindent megtapasztalni.

Ez Názáret ellentéte. Jézus mindenről lemondott, ami fölébe emelte volna Máriának, Józsefnek, rokonainak, kortársainak. Saját életét sem menti meg csoda által. Képes belehalni az Atya iránti feltétlen bizalomba.

Názáret alapvető döntés Isten mellett. Mária az angyali üdvöz-letkor hozta meg ezt a döntést: „Legyen nekem a te igéd szerint!” Mária csak azt kereste, hogy mit akarhat tőle az Isten. Amikor megértette, feltétel nélkül igent mondott rá.

József is az angyal szavának engedelmeskedik: „Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát” (Mt 1,20)! Tehát nekem is csak azt kell tudnom, mit kell tennem, és ha megtettem Isten akaratát, akkor újabb világosság gyullad bennem. Hatalmas ködben vagyunk, de az első, a második, majd a további lépésre vezető fényt csak akkor kapom meg, ha megteszem Isten akaratát.

Jézus kettős döntést hozott: ember akart lenni az emberek között, és Atyjára bízta emberi életét. Enélkül az alapvető döntés nélkül nincs Názáret. Ez az a mély és rejtett erő, amiről VI. Pál pápa beszélt.

Kell, hogy legyen egy alapvető döntés az életünkben! Ilyen lehet az esküvő, ilyen lehet az örökfogadalom, ilyen a papszentelés. Enélkül nem kapaszkodunk meg az életben.

Azután következnek a kisértések, a nehézségek. A kisértések csak az alapdöntésen belül oldhatók fel, a hűség igenjén belül. Azon kívül nem. Egy életszentség van: a hűség. Láttam cédrusokat kidől-ni, zseniket elsivárosodni, csillagokat lehullani az Egyház egéről. Láttam viszont nagyon szerény papokat, szerzeteseket, híveket ra-gyogó hűségben. Ezek tartják fenn az Egyházat.

Názáret szelleme nagyon egyszerű, mindig csak egy napig kell szentként élni. „Elég a mának a maga baja” (Mt 6,34)!

A názáreti ház lakói Isten irgalmas szeretetének csöndjében élnek. Történetük olyan közösséggé válás, mely közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez Názáret legalapvetőbb monda-nivalója.

(Megjelent: Tengernek Csillaga, 1998/4. szám)

Létrehozva 2017. január 22.